login |

House of Lies: kezdett a 3. évad

2014. 01. 15. 19:45 - Írta: human

17 comments | kategória: kritika

Ha arra vagytok kíváncsiak, hogy milyen egy jól induló, de elrontott sorozat, akkor nem is kell messzire mennetek, elég csak az épp taglalt második évadjába belenéznetek.

Tegnap az Episodes-nál hoztam szóba a Showtime-betegséget, de igazából ide illik a legjobban, na meg a Californicationre is simán akasztható. A csatornánál nem tudják mit akarnak. Lássuk példákon át, avagy a House of Lies eddigi évadjait:

Az első szezon remek. Nyilván a Negyedik Falon történő kitekintés nem újdonság a filmek és sorozatok történetében, de Don Cheadle már a House of Cards előtt pont azt csinálta, amit Spacey a tavalyi év egyik kritikai sikerében. Néha mondott valamit egy másik szereplőnek, aztán ránk nézett kétértelműen, vagy épp nekünk magyarázott simán.

Mindemellett jó negatív hősöket írtak. Egy fő karakter sem jó ember, bár vannak értékeik is, de a gátlástalanságuk tökéletesen illett ebbe a tanácsadó képbe, amit ábrázolni akartak a sorozattal. Az elején még bárkin átgázoltak, aztán a főhős hazament a családjához, ahol még egy kicsi emberséget is mutatott úgy mellékesen. Nem volt tökéletes a sorozat, de elég jónak tűnt a recept.

És itt jön be a csatorna, a Showtime, mivel a második évad pocsék. Vannak jó és vicces pillanatai, ez nem vitás, de ők mintha hirtelen kitalálták volna, hogy nekik ezek a karakterek túl sötétek, nem illenek az imázsba. Az eredmény → hirtelen mindenkinek lelkiismerete lett. A legdurvábban a főszereplőnek, aki majdnem belehal, mert egy rasszista banknak dolgozik, miközben rasszista rendőrök még meg is verik, és villog “ez itten üzenet neked, nézőőő!”.

És akkor itt vagyunk a harmadik évadnál, amivel rendbe tehetnék kicsit az összképet. Tavaly átestek a ló túloldalára, most korrigálhatják. A cliffhangertől ugrunk kicsit az időben, és Marty már a saját szekerét tolja, kénytelen kisebb ügyfelekkel is foglalkozni, de hiányzik neki a régi csapat. Szerintem ennek az összehozásával fognak jó pár részen át foglalkozni, de biztos akad még valami más átívelő szál is.

Ha az első évad gátlástalanságából visszahoznak dolgokat, akkor maradok, de ha ugyanazt lelki vívódást kapjuk idén is, mint tavaly, akkor részemről pár rész után bye-bye.

House of Lies 2. évad

2014. 01. 06. 20:15 - Írta: superpityu

11 comments | kategória: kritika

A fináléírás elmaradt a sorozatról, pedig a nyakunkon a 3. évad premierje – sőt, a premier már el is érhető idő előtt. De a többség olyan negatív véleménnyel volt a 2. évadról, hogy valamikor féltávon én is abbahagytam és még csak most daráltam le a többi részt. Talán csak azért mert rosszabbat vártam, de pozitív csalódás lett a szezon.

Persze ettől még a zseniális 1. évadtól kicsit messze volt a második, és nem csak azért mert idén nem nagyon bontották le azt a negyedik falat, hanem mert teljesen új vonalra terelték a történetet. Jó kis munkahelyi komédiából lett egy 30 perces dramedy, amivel még nem is volt baj, csak sokakkal egyetemben nem ezért szerettük meg az előző szezont.

Sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a szereplők magánéletére, míg eddig csak Marty-é volt hangsúlyosabb idén már Jeannie és Doug is elég nagy szerepet kapott. Ezzel sem lenne gond, de ott van még mellette Monica, Clyde, Roscoe és pár vendégarc akikre így alig jutott idő.

A 3. évad ráadásul úgy tűnik, ismét egy új felállást fog hozni, valamint a dramedy vonal folytatása is esélyes. Ha az évadvégi szinten marad a House of Lies, még akkor is fogyasztható lesz a végeredmény, de ennél rosszabb tényleg ne legyen – még akkor sem, ha részemről így is ott van 7/10 környékén. Reménykedjünk, hogy az írók visszajelzések alapján helyrepofozzák az elkövetett hibákat.

Délelőtti videók 2.: House of Lies (frissítve)

2013. 12. 27. 11:22 - Írta: winnie

2 comments | kategória: fun,video

Tegnap írtam a hírekben, hogy lesz 30-án egy House of Lies Live improvizációs móka a Showtime-on, ebből látható egy hosszabb részlet a tovább mögött. Benne a House of Lies szereplői.

UPDATE: Egy másik videó is a tovább mögött.

Tovább...

Jöhet!

2013. 12. 04. 13:15 - Írta: winnie

14 comments | kategória: kampány

A House of Lies 3. szezonja már tényleg küszöbön van, jöhetne már igazán. (Jó ez a kép, mert aki nem ismeri a sorozatot, annak fogalma sem lenne róla, hogy miről szól. Szerencsére azért írtunk már róla bőven.)

Délelőtti videó 2.: House of Lies

2013. 11. 27. 11:22 - Írta: winnie

4 comments | kategória: video

A tovább mögött 3. évados House of Lies-promóban minden benne van, ami ért szeretni lehet a sorozatot. Vagyis annak szellemiségét.

Tovább...

Emmy kerekasztal-beszélgetés: Komédia színésznők

2013. 06. 20. 14:40 - Írta: CyClotroniC

8 comments | kategória: insider,video

Bezárult a kör a The Hollywood Reporter-nél az idei Emmy-beszélgetések kapcsán (van még egy reality-s, de annak a megtekintését én is kihagytam), amik közül egyértelműen a dráma showrunner csapat volt a legjobb és legérdekesebb, ha valakinek csak egyre van ideje, azt nagyon tudom ajánlani.

Csattanós lezárás helyett, csupán egy kellemeset kaptunk. Eredetileg Betty White (Hot in Cleveland) és Kristen Bell (House of Lies) miatt hangolódtam rá a dologra, de Jessica Walter (Arrested Development), Kaitlin Olson (It’s Always Sunny in Philadelphia), Mayim Bialik (The Big Bang Theory) és Zosia Mamet (Girls) is egész jó volt, az ezúttal kiegyenlítettebb csapatban.

Betty White humora és frissessége még mindig lenyűgöző, de ezt leszámítva kevés érdekes témába másztak bele a hölgyek. A kínos és érdekes meghallgatásos sztorik mellett sokat foglalkoztak magával a humorral és annak megosztó természetével, hogy sosem tetszhetsz mindenkinek a kedvére, és mennyire fontos a természetes és az őszinte alakítás.

Bialik, White és Mamet se néz túl sok tévét, bár utóbbi ennek ellenére rákattant a Nashville-re. Olson az Arrested Development-ben játszana szívesen, Jessica Walter viszont drámát választana, vagy a House of Cards-ot, vagy a Homeland-et, míg Kristen Bell megrögzött Game of Thrones-rajongó, és két epizód között serényen tanulmányozgatja Westeros térképét is.

A Variety interjúit is megosztom majd veletek, bár azok vágott anyagok és jóval rövidebbek is, így majd tömbösítünk, illetve a nagy Emmy-lobbinak köszönhetően egyre több pár perces beszélgetés készül különböző tévés személyekkel, amik ha önmagukban nem biztos, hogy hírértékűek, de úgy naponta egyet-egyet majd kirakok nektek a Junkie Facebook oldalán. A mostani beszélgetés a tovább mögött.

Tovább…

Emmy kerekasztal-beszélgetés: Komédia showrunnerök

2013. 06. 11. 20:08 - Írta: CyClotroniC

2 comments | kategória: insider,video

Ki gondolta volna, hogy pont a comedy showrunnerök fognak a legtöbbet szakmázni, ha összeültetik őket? Mármint ők fanyalognak majd a leginkább az elavult nézettségméréseken, az országos adók idejétmúlt felfogásán és a dramedyk díjátadós hanyagolásán, bár azért szóba kerülnek a 20 perceseknél látható trendek is.

Bruce Helford (Anger Management), Greg Daniels (The Office), Liz Meriwether (New Girl), Matthew Carnahan (House of Lies), Mike Schur (Parks and Recreation) és Steve Molaro (The Big Bang Theory) voltak ezúttal meghívva, és míg Schur brillírozott, addig Daniels és Molaro szinte szó nélkül végigkibicelték az egészet, Meriwether pedig jóval esetlenkébb volt, mint tavaly, az amúgy sokkal viccesebb kerekasztal-beszélgetésen. Azt nagyon ajánlom, a Modern Familys Steve Levitan hatalmas fazon.

Azért az érintett témák miatt abszolút megérte megnézni. Ilyenkor gondolkodik el igazán az ember, hogy mennyire kéne valamit kezdeni a nézettségméréssel, hiszen míg van ahol papírral és ceruzával gyűjtik a Nielsen-adatokat, addig a legtöbb campuson már nem is találni tévét, mert mindenki a laptopján Netflixezik. Vagy ott a Hulu, amit nem számolnak, pedig annak a reklámja át se tekerhető állítólag.

Érintette a beszélgetés a kábeles adók remek gyakorlatát, miszerint olyan brandet alakítanak ki maguknak, hogy akinek egy vagy két sorozatuk tetszett, az jó eséllyel találhat még náluk más szórakoztatót is, míg az országos adók továbbra is túl sok mindenkit akarnak felmarkolni.

Talán nem is véletlen, hogy a klasszikus “Hol írnál a legszívesebben?” kérdésre csupa kábeles válasz érkezett. Kaptunk két Louie-szavazatot, egy Veep-et, de még egy Workaholics voksot is, míg ketten inkább drámákhoz nyargalnának át: Game of Thrones és Justified. A videó legvégén kiderül egyébként, hogy ki mondta melyiket, ezt láthatjátok a tovább mögött.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: House of Lies

2013. 04. 18. 11:55 - Írta: winnie

9 comments | kategória: video

Elvileg a héten jön a 2. évad kritikája, de a Showtime ehhez a sorozathoz is kiadott egy új évados előzetest, így a tovább mögött ott a House of Lies 3. szezon első promója.

Tovább...

Emlékeztető: Happy Endings – Fuss el véle 2. évad + Gátlástalanok 2. évad

2013. 04. 03. 20:01 - Írta: winnie

3 comments | kategória: ajánló

Ma. Comedy Central. 20:00. Happy Endings – 2×01-04
Ma. HBO2. 21:30. House of Lies – 2×01
(a premier tegnap volt a fő csatornán, ez ismétlés – egyébként jellemző a sorozat kezelésére, hogy emlékezetem szerint az HBO egy betű erejéig nem promózta off air.)

Finálé előtt: House of Lies

2013. 04. 03. 14:11 - Írta: winnie

25 comments | kategória: video

Á, ne tudjátok meg. A House of Lies 2. évados premierje óta egyetlen percet nem láttam a sorozatból, úgyhogy hétvégén darálok egy egészségeset. A kérdés: jó lesz nekem? De tényleg, mi a vélemény a 2. szezonról? (Ami tegnap este itthon is elkezdődött, csak már nem volt időm emlékeztetőt írni – az HBO nem is ismétli, annyira sikeres a sorozat, de az HBO2-n ma azért lesz.) Az epizodikusság vagy az átívelés a hangsúlyosabb? A tovább mögött a House of Lies S2 fináléjának előzetese.

Tovább...

Ruhacrossover

2013. 04. 01. 17:22 - Írta: winnie

16 comments | kategória: crossover

Julian Plenti szúrta ki, hogy Mindy Kaling, illetve Jenny Slate ugyanazt a Kate Spade-felsőt viselte a The Mindy Project – 1×17-ben, illetve a House of Lies – 2×11-ben. Szép találat.

Berendelős nap a mai – és még nincs vége!

2013. 01. 29. 22:03 - Írta: winnie

28 comments | kategória: hírek

  • A BBC berendelte a Ripper Street 2. évadját.
  • A Cinemax berendelte a Banshee 2. évadját.
  • A Showtime berendelte a House of Lies 3. évadját.
  • A Showtime berendelte a Shameless US 4. évadját.
  • A Showtime berendelte a Californication 7. évadját.

Next Posts Previous Posts