login |

Ted Lasso: vége az 1. évadnak

2020. 10. 02. 21:30 - Írta: human

23 comments | kategória: kritika

Véget ért az AppleTV+ eddigi legjobb sorozata. Ahogy a kezdésnél írtam, egy vicc karakter köré írták a Ted Lasso-t, így kicsit óvatosan ültem elé, de sokkal több lett, és nagyon szomorú vagyok, hogy már vége is.

A Ted Lasso egy Amerikából igazolt fociedzőről szól, akit azért vesz fel egy csapat feje Angliában, hogy a hozzá nem értésével földbe állítsa azt a gárdát, amit a válástól a férjétől szerzett. Egy komor bosszúról van szó, ami közben rengeteg emberélet mehetne tönkre. Viszont egy komédia alapjának elmenne ez a gondolat.

Erre mit csinált a sorozat? Egy teljesen optimista edzővel mindenki életét felforgatta. Ha van olyan széria, ami jól ábrázolja, és nem hülyíti el “hurrá”-vá az optimizmust az ez. Egy karakter sem bír a pozitív és őszinte érzésekkel, szinte mindenkire hatással lesz a végére, jobbá teszi az életét az edző .

Ha már a Raised By Wolves-nál a meglepetéseket emlegettem, akkor erre a fináléra is rá tudom ezt sütni, hiszen kicsit máshogy használta az underdog sportcsapat történetet. De közben minden illett a látottakba. A Ted Lasso úgy feelgood sorozat, hogy közben tényleg bele mer állni minden komolyabb emberi kérdésbe, méghozzá teljesen felnőtt módon.

Itt nincs sok részes erőltetett “később megbeszéljük” titkolózás a karakterek között, vagyis egy van, de az is realistának érződött, hiszen komolyabb dolog, nem pedig felesleges feszültségkeltés. Minden ki volt találva, hogy miképp lehet a legnormálisabban, emberien feloldani a keltett feszültségeket. Valóban ritkán látni hétköznapi helyzetben ilyen valós karaktereket, akik felnőtt döntéseket hoznak, és így állnak a problémákhoz is.

Nem tudom hogy éltessem jobban. A nyár vége-ősz iszonyat erős sorozatokat hozott, és még ezek közül is kiemelkedett nekem a Ted Lasso, mert a tipikus koncepciójából valami tényleg valósat volt képes kanyarítani. Ebben nyilván segítették a nagyon jól kitalált szomorúbb mozzanatok is, hiszen szíven ütötték a nézőt.

Hiányozni fog, de szerencsére már berendelték a folytatást. Remélem nem válik önmaga paródiájává idővel. Á, human, ne lásd ilyen komoran a jövőt, vegyél példát Tedről.

Pilot: Ted Lasso

2020. 08. 14. 21:46 - Írta: human

44 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Ezt nem hiszem el, hogy mennyire betalált! Az AppleTv+ bírt a legjobb berendelésekkel idén, ez mostanra már egyértelmű. Az előzetes után gondoltam, hogy amolyan The First Team-szerű mélyvízbe dobásból viccet űző cucc lesz, pár tipikus poénnal, de a mai premier alkalmából (magyar felirattal) kiadott 3 rész alapján ez valami teljesen más.

A történet arról szól, hogy az egyik legközepesebb angol fociklub vezetőt cserél, mivel az eddigi csalta a feleségét, így az megkapja a váláskor tőle “a fiúkat”. Vagyis nyilván az ügyvédek ezt intézték. A lényeg, hogy a nő bosszúból a földbe akarja állítani a csapatot (ez szerintem az első perctől nyilvánvaló), ezért felfogad egy másodvonalbeli amerikai edzőt, Ted Lasso-t, akinek köze nincs az igazi focihoz.

A bökkenő viszont az, hogy Ted egy dologhoz baromira ért: az emberekhez. És mindemellett velejéig egyenes és kedves. Szóval egyik oldalról a nő áskálódik ellene, de képmutató és az arcába mosolyog, másik oldalról a csapat és annak rajongótábora nem nagy örömmel fogadja a wankert (Rejsz Manfrédért köszönet a magyar feliratnak), azonban Ted nem csügged, nekiáll a dolgának.

Ami viszont teljesen meglepett, hogy miképp kezd csapatot faragni a sok magányos farkasként viselő játékosból. Rengeteg humor van közben, de nem alpáriak (bár 1-2 káromkodás becsúszik), hanem tele vannak szívvel. Tudom, öregszem, ha erre merem használni a feelgood szót, de végig vigyorogtam, ahogy elkezdte megtörni a játékosokat, közösséget faragni belőlük.

A címszereplő végig apró változásokat tesz, könyveket ad nekik, megcsinálja a zuhanyt, emlékszik a nevükre, igyekszik támogatni az önbizalmukat, mindenkit emberszámba vesz. Konkrétan jó volt látni egy ennyire normális felnőttet, mint amilyen Ted, egy ilyen egyenesen megírt pozitív karaktert, aki mégis repíti előre a cselekményt. Egyszerűen érdekel, mi lesz. Ha teljes évados premier lett volna akkor még ma éjjel végignézném.

Mindeközben az egész sorozatot áthatja az “underdog sportfilm”-hangulat, amit szintén bírok. Tudjátok, amikor semmi esélye nincs a csapatnak, de mindent beleadnak és feltörnek. Mondjuk itt kupát szerintem nem fognak nyerni, de valami jelképes pozitív vég azért csak várható.

Részemről sima 8/10, ezt tuti folytatom.

Tales from the Loop: az 1. évad és a “képregény”

2020. 07. 05. 21:21 - Írta: human

1 comment | kategória: kritika

Tudjátok, mi ugrott be többször az évad közben, mármint azon kívül, hogy borzasztóan szomorú? Ez a Piknik az árokparton könyv (amiből a filozofálós Sztalker-film készült), csak épp sokkal békésebben.

Bár winnie már szétéltette és az év legjobb újoncaként emlegette az Amazon sci-fijét, most én is hozzátennék kicsit, és belevonom a kép(es)regényt valamennyire, megéri-e a sorozat után megvenni.

A sorozatban egy kutatóközpont körül mindenféle technológia csoda hever parlagon, átlagemberek botolhatnak beléjük könnyedén, de hiába történik dimenzióutazás, vagy áll meg vagy manipulálódik máshogy az idő, kicsit úgy viselkedik minden környéken lakó, mintha ez természetes lenne. Mintha csak valaki lefogyott volna, és kicsit eltérően viselkedik, hogy egy mindennapos esetet említsek, de közben itt valójában két gyerek testet cserélt, vagy ilyesmi történt.

Az egyik nagy törés gondolom már itt tetten is érhető, hiszen akik a technológiai sci-fiket szeretik, azok jelentősen koppannak, mert szinte semmi sincs úgy megmagyarázva, hogy “és akkor húrelmélet alapján most ez történt”. Ehelyett inkább az extrém helyzetekkel inkább csak az emberekről mesélnek kicsit máshogy, minden rész könnyen levezethető a vágyra, annak teljesülésére, és hát arra, hogy valójában ez milyen szomorú helyzet sokszor.

Nekem személy szerint pont ez a melankólia tetszett igazán, ami az egész sorozatot áthatotta, mert hiába sci-firől beszélünk, annyira mindennapi emberi dolgok voltak benne ténylegesen. A legegyszerűbben megfogható az nagyapa elvesztése, és ennek feldolgozása a szereplők részéről, egy “sima” gyász van a hozzá köthető történetek mögött, például az egyik részben egy szigeten talált dolog olyan, mintha az ágy alatti dobozban levő képekből tudnál meg valamit az öregedről, csak itt sci-fi-t tud meg a fia, bár a szereplők számára igazából nem az.

De az is teljesen átérezhető, amikor a szegényebb, nem túl okos családból származó srác többre vágyik. Vagy amikor az apuka csak meg akarja védeni a családját, bármi áron, felfújja a félelemeit és ezzel elijeszti a számára legfontosabbakat a közeléből, kénytelen belátni tévedéseit. Nem akarok mindent felsorolni, nem is ez az írás célja, csak érzékeltetni szeretném, mik a tényleges történetek azok mögött, amik egy elhagyatottnak tűnő kütyü megtalálásával, használatával kezdődnek.

Amúgy nagyjából egy antológia a sorozat, minden rész más-más történet, de igazából eléggé összeköthetőek az epizódok, mivel aki az egyik történetben a háttérben van, az később főszerepel, és viszont. Idővel szinte mindenki vágyairól és félelmeiről megtudunk valamit, és így kialakulnak az átívelő szálak. Szóval nem egy The Twilight Zone, vagy Black Mirror, csak látszólag.

Viszont a csodálatos, mágikus kütyük megtalálása miatt tényleg a Piknik ugrott be sokszor közben. Mármint a novella. Ott is gyönyörűen mindennapos a cselekmény, hétköznaposak a csodák, és az emberek viselkedése a lényeg. Igazából meg is lepett, hogy milyen sok komment érkezett winnie kritikájához, bár nem mindenki volt pozitív, de szerintem ebben az esetben ez teljesen érthető is. Bár a sorozat azért nem árul zsákbamacskát, olyan az egész, mint az első rész, és a trailerek sem hard sci-finek, vagy akciódúsnak árulták.

El is jutottam a képregényhez, amin alapul az egész sorozat, de ezt az adaptálást eléggé szabadon kezelték. A fenti címben konkrétan azért tettem idézőjelet, mert az egész valójában csak egy illusztrációkkal teli könyv, amik mellett kis történetekből alakul ki egy kép.

Olyan, mintha dokumentarista photobook lenne, az illusztrációk keverik a 80-as évek svéd valóságát különböző csodálatos dolgokkal. Mindezt úgy fordították mozgóképre, hogy az art directiont megragadták, és a rövid történetek alapkoncepciója, ötlete köré egy sokkal hosszabbat, mélyebbet írtak. Szóval nem felfújták, hanem hozzátettek. Például ha láttad a sorozatot és az előbbi képre kattintasz, akkor tisztán láthatod hogy értem.

Ennek megfelelően inkább nézegetni jó a könyvet (könyveket), újra-meg újra átlapozni, de valójában nem egy sokat mondó képregény, mittudomén, nem egy Watchmen, hanem az ilyet inkább kávéasztalos könyvnek szokták hívni, amit nem pejoratívan értek.

Tudom, hogy van bőven közepes sorozat, de azért idén többször is emlékeztettek már minket, hogy valójában csak nehezebb megtalálni a gyönyöröket, mert készülnek olyanok, mint az I Know This Much is True, a Devs, vagy épp a Tales From The Loop, amik nem blockbusterek, de különlegesek és iszonyat hatásosak.

Devs: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak is?

2020. 04. 19. 21:44 - Írta: human

59 comments | kategória: kritika

Igazság szerint egy félig kritika, félig ajánlót szeretnék írni, így a történet kapcsán továbbra is ködös maradnék. Viszont az egyik felvetett kérdést mégis el kell lőnöm, mert néztem a részeket, és végig ott zakatolt az agyamban: van szabad akarat, vajon én döntök?

Tudom, kétélű ezt ide dobnom, mert sok olvasó az egyéni gondolkodása/hite alapján már teljes meggyőződéssel tud erre válaszolni. És ezzel nincs is baj, ha azért néha mer gondolkozni rajta. Lényegtelen, hogy a végén esetleg a korábbi meggyőződésére jut. Ezzel arra is utalok, hogy a sorozat hiába foglal állást a kérdésben, nyilván az nem készpénz, csak gondolatkísérlet, amiben érdemes részt venni.

A történet egy nő körül bonyolódik, akinek a fiúját felveszik a cégénél a Devs osztályra, ami körül hatalmas a titkolózás. Még aznap meghal a férfi, mi nézőként rögtön tudjuk, hogy megölték, és a nő is gyorsan ráébred erre, amikor kideríti, hogy valójában kém volt a férfi, de innentől sem megy át fordulatos beépülős történetté a Devs, hiába veti fel a 2. részben ezt.

Sokkal inkább az kerül előtérbe, hogy mi a fenével is foglalkozik a Devs, igazából egy filozófiai problémát akar megoldani sci-fi keretekkel, megismerjük az osztály vezetőit és azok indokait, miközben a nő folyamatosan falakba ütközik a gyilkosság felderítése közben. De persze ez a két szál végül nyilván egymásra talál egy WTF fináléban.

Érdekes amúgy, hogy a sorozatnak mennyire kellett egyensúlyoznia a konyhafilozófia és a tényleges mélység között. Nem azt mondom, hogy az utóbbit tökéletesen teljesítette, de basszus, legalább mert egy hatalmasat kockáztatni. Vicces, hogy már nem is tudom melyik sorozatnál jött valaki azzal, hogy “nincs egyedi ötlet”, amikor csak az utóbbi hónapokban itt a Devs és a Tales From The Loop (utóbbiról én is írok majd, kevés az olyan sorozat, amit winnie és én is letudtunk).

És megint csak oda tudok kanyarodni, hogy eszméletlen mit vállalt a sorozat a szabad akarat kérdésével (vagy máshonnan nézve a determinizmussal), hiszen ahogy kibontotta, hogy Nick Offerman karakterét miért is foglalkoztatja ez ennyire, és ő maga milyen elmélettel állt neki a Devs projektnek, és mit szeretett volna elérni vele, hogy aztán a saját világnézete is meginogjon, az valami zseniális. Mindezt úgy mondom, hogy nem is ő a főszereplő.

Az előbbi bekezdéssel valójában el is értem a fő problémák halmazához. Egyrészt a sorozat végére túl sok mindent nyugodott Sonoya Mizuno vékony vállain. Egy része a színésznő képességeinek korlátainak köszönhetően siklott ki sajnos. Tudom, az írtam az elején, hogy rendben van, de a végére sajnos már nem tudom teljesen ezt mondani.

Másrészt viszont az ő története, a nyomozás valahogy nem működött teljesen — bár idővel nem a nyomokról szólt. Voltak eszméletlen pillanatai (a Kínás anekdota a kádnál, vagy korábban az orosz szál lezárása), de azok is inkább a Zach Grenier által alakított Kentonhoz voltak köthetőek. Nehéz ítéletet mondani erről az oldalról, mert szükség volt rá, de valahogy nem klappolt teljesen.

Ezen kívül a megvalósítás mögül hiányoztak a végső simítások. Mármint tudom, Alex Garland egyre több mindent rendez, és már-már felismerhető stílusa van, de az utolsó két részre minden természetességét elvesztette a sorozat. Tényleg a merev jelző ugrana be rá, nem pedig a merész és a kísérletező, amit korábban villantott a Devs.

Mindenki karót nyelve mondta a szövegeit, bámult jelentőségteljesen a semmibe. Valójában védhető persze, ez is koncepció lehet akár, hiszen addigra kezdett ütközni a “szabad akarat vs. minden előre elrendeltetett”-téma, sínen volt “minden”, amit alá lehet húzni az “ez a jelenet annyira túlírt”- hatással, de nézőként kicsit…. unalmasnak mondanám.

Viszont a befejező fél órára, bár ott is volt egy túlnyújtott jelenet, magára talált az egész, valahogy felejthetővé tette a problémák nagyját. Főleg azzal, ahogy a karakterekkel bánt a sorozat.

A lényeg, ha valaki csak idetekert, hogy hiába nem lesz modern klasszikus a Devs, ahhoz a főszereplő szála erősebb kellett volna legyen, a különlegessége, a nagyot vállalása miatt szerintem kihagyhatatlan. Nyilván, ha unod, akkor ne erőltesd, de talán az is az erejét jelzi, hogy megosztó, nem pedig a szokásos “na, ezt is láttuk, közepesnél jobb, de, de, de…”.

Bár elvileg bármelyik minisorozat folytatódhat, de itt Alex Garland azt mondta, hogy mininek tervezte, és már valami más ötletén dolgozik közben. Na meg mivel lehetne a felvetett problémát és feloldását folytatni? Semmivel. Lássuk inkább, hogy legközelebb milyen ötlettel jön.

The Outsider: vége az 1. évadnak

2020. 03. 09. 20:00 - Írta: human

58 comments | kategória: kritika

Egy dolog mindenképp a sorozat számlájára írható: nincs igazán hasonló a tévében jelenleg. Ezzel most nem azt mondom, hogy emiatt zseniális (főleg, hogy ezen jelzővel illethetőkkel tele a padlás szerencsére), hanem hogy tényleg kilóg.

Bár az iszonyat erős kezdésnél kicsit húztam a számat, hogy “na, várható a látomásos megoldás, a szokásos King-húzások sora, és amúgy is, miért természetfeletti?!” — ami mellett ugye felpontoztam, mert mégis ütött –, de talán pont emiatt is lett a The Outsider a tavasz legszórakoztatóbb darabja.

A történet úgy indul, hogy valaki elkövet egy gyerekgyilkosságot. Minden nyom a város egyik tanára felé mutat, aki viszont az eset közben nem is tartózkodott a környéken, vagy 100 mérföldre a helyszíntől van alibije. Itt lelövöm (bocs), hogy egyáltalán nem az ő tárgyalása vagy a gyerek halála a The Outsider középpontja, ezek csak egy nagyobb kép részei, mert gyorsan kiderül, hogy több fiatal esett áldozatul hasonló körülmények között korábban.

És itt jönnek be a sorozat erősségei: nézőként kicsit több információval gyorsan egyértelmű, hogy valami természetfölötti van a dologban, viszont a történet ezt nagyon ügyesen kezeli, végig komolyan veszi. Konkrétan nem esnek vissza a “szörnyes” zsáner alapjaihoz, hanem tényleg úgy állnak hozzá, mintha egy komoly nyomozós sorozatot, mondjuk a True Detective-et néznénk.

És emiatt tartottam ki a végéig, mert tényleg nem engedtek a realitásból. Mármint értitek, nyilván ezt a sorozat világán belül kell érteni, de nem szálltak el a végtelenbe, hanem teljesen ráfeküdtek arra, hogy rendes nyomozás van, folyamatosan kerülnek elő a nyomok, amiken ki-ki a képességei és hite szerint halad előre.

Az összes pozitívum pedig a karaktereken csapódott le, ők húzták végképp fel a The Outsidert. Egyrészt érdekes volt, hogy a 4. részben mintha főszereplőt váltottak volna, de aztán kiderül, hogy mégsem, másrészt pedig nagyon ügyesen építették azt is, hogy ki mennyire fogadja el a természetfeletti jelenlétét ebben a nyomozásban. Nem voltak hirtelen pálfordulások, mindent kellően megalapozva vezettek fel, így lett a változásaiknak is súlya.

Persze voltak izgalmak, nem véletlen, hogy a finálét felvezető részt már senki sem emlegette a hét csalódása topikban, de az ügy mellett mégis a jó karaktervezetés volt az, ami miatt mindig vártam a folytatást. És a természetfelettit is apránként hozták be, ahogy kell, ügyesen emelték a képtelenségeket, sőt, sosem tűnt végképp legyőzhetetlennek a lény, aki ellen semmi esélye senkinek, ami szintén segítette a sorozatot.

Simán az év meglepetése eddig, bár úgy érzem, hogy egy icipicit lehetett volna feszesebb, vagyis inkább kipróbálnám úgy is, mondjuk 8 részben a 10 helyett. De valójában nem tudom, mit vennék ki, csak a közepén egy picit soknak éreztem a pepecselést.

Az viszont nagyon tetszett, hogy a végére csavartak egyet az Outsider kifejezésen, és még sok máson is, amit vártam volna, szóval erős kezdés és erős befejezés, ami a showbusiness-ben ugye a legfontosabb.

Pilot: High Fidelity

2020. 02. 14. 22:03 - Írta: human

9 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Látom, hogy nem nagy hype a Pop, csajok, satöbbi új adaptációja a Hulu-tól, és annyira én sem pörögtem rá előzetesen (erről mindjárt bővebben), de basszus, ez durván betalált minden hibája ellenére. Zenebuziknak kötelező?

A történet egy lemezbolt tulajdonosa körül játszódik, aki az igazi New Yorkot szereti, hipszteresen, folyamatosan toplistákat és playlisteket csinál, és igyekszik feldolgozni, hogy az élete szerelme elhagyta, másik városba költözött meg minden. Csak aztán vissza…

Olyan dramedyről van szó, amiben a főhősnek fel kell nőnie az élethez, a vágyaihoz. Érdekes kontraszt a “nerd” zeneboltos rész, és ahogy a szomorú dalok fényében (mi is volt előbb, a dal vagy a szomorúság?) tekint mindenre, meg ahogy a többi (fogjuk rá) normális ember kezeli ezt.

Az egész Nick Hornby talán legsikeresebb és legismertebb regényén alapszik, amiből már volt egy film is John Cusack főszereplésével, és lehet most szentségtörő leszek, visszaadom a zenebuzi igazolványom, de az a film valahogy sosem volt a szívem csücske. Pedig a könyvet csak utána olvastam! Meg úgy nagyjából az összes Hornby-regény megvolt. Sőt, a tavalyi Juliet, Naked-film is tetszett, engem is meglepett mennyire.

Az előbbieket csak azért mondom, mert oké, igazából mostanra csak a hangulat van meg a regényből és a filmből, nem a konkrét történések, és amúgy sem érdemes olyasmivel jönni, hogy bezzeg a könyv jobb, mert ez nyilvánvaló (hehe, nem hagyhattam ki a poént). Viccet félretéve, ez az adaptáció teljesen megragadta az emlékeimben élő művet, amit nem hittem volna előre.

Úgy vagyok ennyire pozitív a posztban, hogy Zoë Kravitzet egyszerűen nem bírom. És ő a főszereplő. Az, hogy nemet cseréltek a főhősnél mindenképp érdekes, s míg a “sok pasi beleesik”-dolgot megkönnyíti szerintem, kicsit elvesz a történések erejéből, de persze igazából Cusacket is kedvelték a nők akkoriban, szóval valójában a film castingja is bullshit volt picit — de visszatérve, a színésznőt nem szeretem látni valahogy, semmi konkrét indokom nincs rá. Még Julia Robers-szel vagyok így. Biztos nektek is van ilyen.

Viszont a toplistázás, a magánélet fordulatai, na meg a hangulat és persze a zenék viszik előre a High Fidelityt. Igazából ez a lényege a sorozatnak, valamennyire felszínes, de persze ezt is pedzegeti a főszereplő szála eddig, ellenben a végig süt belőle valami olyan, amiben jó benne lenni. Vele kiáltani fel a második rész végén!

Ami még érdekes, hogy mennyire nem aktualizálták a regényt. Mármint persze, az érzelmek mögött általános emberi igazságok vannak, nem arra gondolok, hanem a részletekre, a karakterekre.

Konkrétabban arra, hogy a könyv megjelenése óta a zene is változott, amikor ülnek a bárban és egy zenekar számairól beszélnek az tök irreális manapság, amikor még kevesebb ember hallgat albumokat, ismeri az összes számát valakinek. Értem, hogy a főszereplő ilyen, viszont még különcebbnek tűnik, mint régen, annyira megváltoztak a zenehallgatási szokások 20-30 év alatt.

Azt hiszem, ez az évad lecsúszik majd gyorsan. A pilot sima 8/10 nekem, és a második részre sem eresztett le. A hangulat állandónak tűnik, szóval akinek nem tetszik az eleje, az ne erőltesse. Igazából a szerelmi szálak mellé kell a különcség, eléggé hipszteres, szóval megértek mindenkit, akit esetleg gyorsan letör. Szerencsére nálam pont olyasmi a sorozat, ami most kellett, és amihez nem sok hasonló megy a “tévében”.

Undone: az 1. évad

2019. 11. 27. 21:30 - Írta: human

11 comments | kategória: animáció,kritika

Így az évad végén nehéz spoilerek nélkül írni az Amazon nagyon furcsa, remek animációs sorozatáról, nem is fog menni. Általánosabb ajánlónak a pilotkritikát ajánlom, mivel van egy rejtély szál, amit ügyesen használnak, de a felfedezés mindenképp feldobja, nem vennék el belőle.

Azért a tovább gomb előtt annyit még hozzátennék, hogy nálam simán odakerült a Chernobyl mellé az idei év legjobb sorozatainak listáján. Már-már a 10 ponton gondolkozok, miközben ezeket a sorokat írom. És akkor vágjunk a spoilerekbe.

Tovább…

Pilot: City on a Hill

2019. 06. 18. 14:47 - Írta: human

28 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Folytatódik a kiemelkedő pilotok hete? Lehet, hogy nem mindenben értünk egyet, de az biztos, hogy a mostani felhozatalra a szürke és az unalmas jelző nem illik. És ide áll be a Showtime-tól a City on a Hill is, ami a maga módján zseniális. (Az HBO Go-n amúgy nézhető magyar felirattal.)

A valós eseményeken alapuló történetről azt érdemes tudni, hogy a 90-es évek elején játszódik Bostonban, a város átalakulásának kezdetén, amikor komolyabb lépések történtek a korrupció és a rendszer szintű rasszizmus visszaszorítására. Itt kóstolgatja egymást egy régimódi FBI ügynök és az új, fekete, diversity hire ügyész. Mégis meglepő szövetségre lépnek idővel, amivel mindent felforgatnak.

Az események katalizátora egy gyilkosságba torkolló fegyveres rablás. Mármint ezt így a rész felépítéséből ki lehet hámozni, mert amúgy cselekményileg nem pörög a City on a Hill, sokkal inkább a nyugis alapozás híve, szépen lassan bemutatja a főbb karaktereket, így mindenki igazinak érződik, a rasszista FBi ügynök, a bűnbanda, az ügyész, senkire nem lehet legyinteni azzal, hogy “mindegy, mi történik vele”.

Tudjátok, igazából mi ugrott be róla? A The Wire. Egy rész után persze nem lehet teljes szívvel ilyet mondani, de egyelőre a részletesség stimmel, semmit sem áldoznak be a drámai fordulatokért, és egy rendszer mélyen gyökerező problémái is előkerülnek. Remélem él vele a sorozat, mert eddig székbe szegezett.

Mondjuk erről a szereplőgárda is tehet. Persze Kevin Bacon szinte mindig jó, főleg ilyen simlis FBI ügynöknek, viszont a pilot tele volt ismerős arcokkal, olyanokkal akik tökéletesen illenek a környezetbe, és a sorozat kinézetébe. Tényleg, erről még nem is írtam, de teljesen a régimódi – ha lehet ezt mondani a 80-90-es évek bűnügyi darabjaira – filmeket idézi.

Egyelőre meggyőző a City on a Hill, bár lassan állhat majd össze, viszont igazán csak azoknak ajánlott, akiknek a The Townhoz hasonló filmek tetszenek. Na jó, minőségi darab, érdemes belenézni, csak még valamit hozzá akartam fűzni egy 8/10-hez.

Chernobyl: vége az 1. évadnak

2019. 06. 04. 21:00 - Írta: human

166 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat

WHAT DID YOU DO?

Bár koprodukcióról van szó, de az HBO a Sky-jal közösen bebizonyította, hogy nem csak sima tévé van, hanem még a sorozatos platinakorban is lehet valahogy a kiemelkedő minőség fölé lőni. Mit nekünk Game of Thrones befejező évad?!

Mindezt, ahogy a második résznél is említettem, azzal a Craig Mazinnal szállították a minőséget, aki ezelőtt a Scary Movie 3-4-et, meg a The Huntsman: Winter’s Wart írta, persze a Hangover 2-3 mellett, és a következő általa írt film a Charlie’s Angels rebootja lesz. Ebből ugye meme is lett, de basszus, tökéletes példa arra, hogy nem szabad feladni? Viszont ez csak mellékszál a dologban.

A lényeg, hogy szerencsére nem oda vitték el a dolgot, hogy a nukleáris energia rossz. Bár páran így is kicsi ferdítést látnak abban az értelmezésben, hogy a Szovjetunió töréspontja lett volna a csernobili katasztrófa, de a sorozat végére azért jól látható, hogy a lenini eszmék miképp járultak hozzá a katasztrófához. Na meg Gorbacsov ültette el a fejükbe a gondolatot.

Bár kicsit ismétlem magam, de a sorozatban igazából a kidolgozása a leglenyűgözőbb. Tökéletes példa arra, hogy nem lehet összemosni a dolgokat, nem szabad azt mondani, hogy a megtörtént esemény miatt siker valami, hiszen az így induló művekkel tele a padlás. Számít a mesélés módja, erre amúgy az Escape at Dannemora is tökéletes példa volt, de most a Chernobyl meg aztán főleg.

A fináléban konkrétan egy tárgyalást tettek érdekessé, tökéletes ritmusban vágva alá az események bemutatását. És ezt ugye a színészek milyen jól hozták is, az arcukon ott volt az egész. Mi meg csak ámulhatunk, hogy miképp zajlott le az egész. Izgulunk, miközben valaki vallomást tesz, és végül a rendszer alapvetői hibáihoz jut csak szavakkal. A hazugságok árához, és az ehhez asszisztáláshoz.

Az odafigyelés tényleg az apróságokon is felfedezhető, például amikor Legazov kimegy vallomást tenni, akkor imbolyog vele a világ képileg is. Mondom, ki sem szúrod lehet, hiszen elég sokat mozgatják dokufilmesen a kamerát, de itt kicsit máshogy teszik, apró trükkel még jobban átadják az érzelmeit. Ez aláhúzza az odafigyelést, amit a készítők tanúsítottak a téma iránt.

A végén amúgy a sok “nem úgy történt” kritikához is szólnak. Elmondják, hogy a búvárokkal mi történt, hogy az atomtudós nő karaktere miért kitalált, és igazából amúgy ez érthető is, ha nem csorbul az esemény, akkor készítési szempontból elfogadható amit tettek vele. Dramatizálva mesélték el az eredményeket, így vagy 20 másik tudóst képtelenség lett volna mozgatni egy nem dokumentumfilmnek.

Tényleg csak áradozni tudnék róla végtelenül, eszméletlen sok sorozatot láttam már, és ez mégis gyorsan a felejthetetlenek közé került. Az iszonyat erős kezdés után nem ült le a sorozat egyáltalán. Kicsit más dilemmák jöttek a katasztrófa elhárítása után, átalakult a téma valamennyire, de ezekhez is jól nyúltak. A politikai szálak is erősek lettek a végére.

És ha már a valóság, meg keretes szerkezet, ugye azzal kezdtem, hogy a pusztítás néha gyönyörű, és hogy ezt kikhez köthetjük a sorozat kapcsán. A végén meg kiderül, hogy mindenki halott azokból, akik a hídról nézték a “szépséget”.

Chernobyl: 2 rész után

2019. 05. 15. 21:45 - Írta: human

49 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,minisorozat

Mivel csak 5 részes az HBO és a Sky minisorozata, így a kezdés után csak a végén terveztem újra írni róla, főleg mert azt hittem, hogy veszít kicsit az erejéből a második részre. Hát nem így tett, ez ütött, mint az ionizáló sugárzás, szóval egy kis fűtőanyagot még tennék a hype vonat kazánjába.

Bár még mindig vannak kétségeim, hogy páran a “nukleáris energia rossz” üzenettel állnak majd fel, pedig ez csak egyfajta reaktor ugye, de egyszerűen mesterien van megcsinálva a sorozat, nem tudok elmenni a feszültségkeltésének zsenialitása előtt. És mostanra a bürokrácia szál is felnőtt az erőműnél történtek mellé, így már az is érdekesebb.

Tényleg, olyan eseményekről beszél a Chernobyl, amikről tudunk, bár lehet nem ilyen részletességgel, és mégis, ahogy az 1×02-ben a párt képviselője és a tudós megérkezik Csernobilba, ahogy az ottani emberek fogadják őket, amikor eldől mit kell tenni, és kiderül ez milyen áldozatokkal jár. Mind remek tempóban, szépen felvezetve történik, “öröm” nézni. Ilyen egy erős sorozat.

Természetesen a színészek alakítása mellett sem lehet elmenni. Jared Harris és Stellan Skarsgård eszméletlen, amit itt hozott. Előbbi amikor először rádöbben, hogy mi történt a reaktorral, utóbbi pedig amikor a saját véges életével, és a várható döntéseinek súlyával szembesül. Érdekes kontraszt itt az is, ahogy a cipőgyáras, most már városvezető áll a kérdéshez.

Mondom, a remek párhuzamok is emelik a sorozat erejét, és mostanra már kiderült az is, hogy az állami oldalról mit is akarnak kihozni. És tök jó látni, hogy minden rendszerben vannak jó emberek “Then I’ll Do It Myself”, akik képesek magukon, önös érdekükön túllépni. Mindeközben pedig a reaktor körüli problémákkal a csak izgalomra vágyó, kíváncsi nézőket is kielégíti a Chernobyl.

Érdekes amúgy így az upfronts közepén nézni, bár ez csak mellékvágány és a keményebb sorozatjunkie-kat érinti, mert a Chernobyl tökéletes példa arra, hogy hiába szállít valaki évekig közepes dolgokat, az alapján még nem szabad leírni. Ennek a készítője, Craig Mazin ezelőtt a Scary Movie 3-4-et, a Hangover II-III-at, a The Huntsman: Winter’s Wart (!!), az Indentity Thiefet írta. Erre jött, és elkezdett minket gyomrozni.

High Maintenance: vége a 3. évadnak

2019. 03. 20. 21:33 - Írta: human

1 comment | kategória: antológia,kritika

Azt továbbra is tartom, hogy az HBO ismét megtalálta feelgood alapvetést, csak épp most sokkal társadalomtudatosabban, valódi érzelmekkel, viszont pont emiatt ütnek azok a pillanatok, amikor a szomorúság is előkerül a részekben.

Ennek megfelelően az évad utolsó két epizódja, a 3×08 és 3×09 szíven csapott. Nyilván nem meglepő, hiszen a High Maintenance tavaly is hozott egy tényleg depressziós pillanatot az öregúr történetével, de idén, ha lehet így megfogalmazni a témát, még ezt is felülmúlták. De ez nem baj.

Egyáltalán nem negatívan értem a fentieket, hanem a sorozat annyira a életről szól, hogy muszáj a teljes spektrumot elővennie, és ez bizony szívfájdalmat is jelent a hülye poénok, meg mosolygós jóérzés között. Idén a keretet nyújtotta a szomorúság: a kemény haláleset az elején, és az, amit ide, a befejezés környékére kanyarítottak.

És igazából erről szól a sorozat – mármint New York lakóinak, és így a városnak bemutatása mellett. Az életben meg kell találnunk a magunk boldogságát, még a nehéz percekben is van másik perspektíva. Nem lehet mindent borúsan nézni, de tagadni sem szabad a rossz dolgokat, az érzelmeinket. Át kell élni mindent, és megtalálni a lelki békénk közben. Ez lehet, hogy hippisen hangzik, de a sokszínűség, nyitottság mellett szerintem ez a High Maintenance ereje.

És nyilván amellett sem mehetek el, hogy milyen ügyesen fejlődtek történetmesélésben. A mindent agyonmagyarázó sorozatok között ők nyugodtan kihagynak részeket, ha nem figyelsz két utalásra később, akkor sosem tudod meg. Mint az életben, ott is sok mindenről lemaradunk ugyanígy. És mindezek ellenére mégis, nem csak a hangulat, de még a sorsok, történetek is összeállnak a végére. Eszméletlen ez a sorozat.

Tényleg nehéz ajánlani, tudom, látom, de annyira örülök, hogy létezik. A folytatás már berendelték szerencsére. Gondolom nem is olyan drága ezt a sorozatot gyártani, és eléggé nyitott mindenféle kultúrára, ami szintén segítheti a túlélését.