login |

I Love Dick-könyv: Szeretem a faszit

2018. 07. 20. 14:56 - Írta: winnie

2 comments | kategória: könyv

Na, ezt is csak véletlenül vettem észre az egyik könyvesboltban sorozatos könyvek után kutatva. Tényleg nem tudtam, hogy az I Love Dick megjelent magyarul Szeretem a faszit alcímmel.

A Chris Kraus könyve alapján készített Amazon-sorozat rémisztőn fura szerzet volt, nekem a pilot nem jött be, de utána a berendelt első évadba bele akartam nézni, hátha fogyaszthatóbb lett, már csak a színészek (Kevin Bacon, Kathryn Hahn) miatt is, de még mindig nem jutottam el odáig. Volt, aki esélyt adott neki? Vagy valaki olvasta a könyvet?

Itt a fülszövege – egyébként az Alexandria Könyvesház Kft. adta ki és 3699 forint az ára:

Chris, a harmincas évei végén járó, független filmekkel foglalkozó nő és egyetemi tanár férje vacsorázni indulnak a férj egyik ismerősével, a titokzatos és karizmatikus Dickkel. A férfi és Chris közt szinte izzik a levegő, és a találkozást követő hetekben a nő képtelen kiverni a fejéből a különös estét. Sylvère, a férj, kezdeti sértettsége után rájön, hogy csak úgy tarthatja meg feleségét, és csempészhet egy kis izgalmat kettejük egyre inkább ellaposodó házaséletébe, ha valamilyen módon ő is részt vesz a játékban. Mivel nem lehetséges a közeljövőben újabb találkozó Dickkel, a legtöbb, amit a pár tehet, hogy hosszú leveleket írnak neki szerelemről, irodalomról, művészetről, és persze a szexualitásról. A kérdés csak az, hogy mit szól mindehhez Dick…

Hírpéntek – One Mississippi-kasza! I Love Dick-kasza!

2018. 01. 19. 09:06 - Írta: winnie

14 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: iZombie 2. évad, Britannia 1. évad, Túloldal 1. évad + Holnapi magyar premier: A kenderfutár 2. évad, A dal 7. évad
  • Premier: Beyond S2 (dupla – vendégblogger?), Portlandia S8, BET’s Mancave S1, Black Card Revoked S1, Flip or Flop: Nashville S1, The Great Australian Bake Off S4, WWE Mixed Match Challenge S1 + Finálé: Damnation S1 (vendégblogger?), Superstition S1 (vendégblogger?), Sheffield Real Estate S1 + lement a tervezett Supernatural-spinoff, a The Wayward Sisters backdoor pilotja (vendégblogger?) + lement a Lip Sync Battle Michael Jackson-os különkiadása
  • Teljes évados premier: Britannia S1 (Sky), Grace and Frankie S4 (Netflix – vendégblogger?), The Adventures of Puss in Boots: S6 (Netflix), Trolls: The Beat Goes On! S1 (Netflix), Just Add Magic S2 (Amazon – folytatás), Drug Lords S1 (Netflix),
  • Magyar premier – Sony Max: 02.18 Rólunk szól (This is Us) 2. évad
  • Magyar premier – Duna: 03.03 Csak színház és más semmi 3. évad
  • Magyar premier – Minimax: 01.26 Csizmás, a kandúr kalandjai (Adventures of Puss in Boots) 3. évad
  • A CW nagyfőnöke arról beszélt, hogy jövőre bámulatos lenne, ha sikerülne elérni a Supernatural 300. részét, és persze ismét elmondta, hogy amíg a szereplők csinálják, addig jó eséllyel ők is.
  • A CW kreatív változásokat kényszerített ki a Dynasty készítőiből. Ezt jelzi majd Nicolette Sheridan érkezése az 1×16-ban (az eredeti sorozatban csak a 2. évadban érkezett Alexis karaktere), és megpróbálnak jobban ráfeküdni az anya-lánya kapcsolatra.
  • A CW egyik sorozat jövőjéről sem nyilatkozott, de a képregényesek mellett a Jane The Virgin és a Crazy Ex-Girlfriend-ről is azt nyilatkozták, hogy a jövőjük fényesnek tűnik.
  • Korábban már írtuk, hogy a War and Peace (Háború és béke) után a BBC 6 részben elkészíti Victor Hugo Les Miserables-ének (itthon: Nyomorultak) az adaptációját. Ennek is Andrew Davies lesz a készítője. És már szereplők is vannak: Dominic West, David Oyelowo, Lily Collins, valamint Adeel Akhtar és Olivia Colman – szerintem tök jól kitalálható, hogy ki kit fog alakítani, a két fő-főszereplő karaktere pedig a nevek sorrendjéből válhat tisztává. További szereplők: Ellie Bamber, Josh O’Connor és Erin Kellyman.
  • Minden egyéb törekvés ellenére sem lesz második évadja az Amazon által kaszált Good Girls Revolt-nak.
  • Logan Paul-t a YouTube kivágta a Foursome című YouTube Red-sorozatból.
  • A New Girl 7. évadja 04.10-én érkezik a FOX-ra, kedd 21:30-kor.
  • Az Amazon elkaszálta az I Love Dick-et.
  • Az Amazon elkaszálta a One Mississippi-t.
  • A Brockmire 2. évados vendégszereplői: Carrie Preston, Becky Ann Baker, Dreama Walker, Utkarsh Ambudkar + visszatér Katie Finneran és Hemky Madera
  • Interjú: Casey Bloys (az HBO programigazgatója), Kevin Reilly (a TNT főnöke), Jenny Bicks (a Divorce új showrunnerje), Amy Powell (a Paramount TV stúdió feje), Jay Leno (a Jay Leno’s Garage műsorvezetője),
  • Pilotberendelés: Tacoma – truTv, komédia, készítő és főszereplő: Kevin Heffernan és Steve Lemme, a Super Troopers stílusában tűzoltókról szóló sorozat, aminek helyszíne egy tűzoltós laktanya Amerika legnedvesebb városában, így a derék jómunkásemberek sokszor csak unják magukat.
  • Az Anonymous Content és a Paramount TV megvásárolta Gregory David Roberts regényének, a Shantaram-nak (itthon: Sántárámitt a hivatalos tartalma magyarul) és a folytatásának a tévés adaptációs jogait. Az Ausztráliában és Indiában játszódó történet szerelemről, megbocsátásról, bátorságról és megváltásról szól. A hőse egy íróból lett bankrabló, aki megszökik a börtönből és Ausztrália legkeresettebb emberévé válik. Hogy eltűnjön szem elől, Bombay-be utazik, ahol új életre lel, egy gettóban lesz gyógyítója mindenféle kétes alakoknak és bevándorlóknak.
  • Az Apple 10 részre berendelt egy dokusorozatot Home címmel, melyben a világ legextravagánsabb,m legfantáziadúsabb otthonait mutatják majd be. Rendező: Matt Tynauer.
  • A CNN 02.11-én egy hat részes dokusorozatot mutat be The Radical Story of Patty Hearst címmel, amiben bemutatják, hogy lett egy nagyon vagyon örököséből terrorista, mindezt újonnan felfedezett anyagok segítségével is. Az egyik készítő Jeffrey Toobin.
  • A CNBC berendelte a Jay Leno’s Garage 4. évadját.

Actors on Actors: John Lithgow & Kevin Bacon

2017. 07. 19. 15:20 - Írta: winnie

Add comment | kategória: talkshow,video,websorozat

Ó, két veterán, és mennyire más hangulatú a beszélgetésük, mint az eddigiek! A The Crown és a Trial & Error sztárja az I Love Dick főszereplőjével beszélget a tovább mögött az említett sorozatokról és a szakmáról.

Tovább...

Promóképek: I Love Dick

2017. 05. 04. 16:50 - Írta: human

Add comment | kategória: kampány

A pilot nekem kimaradt, winnie nem kedvelte, viszont a promó tetszik, szóval valamennyire várom az Amazon-os I Love Dick-et. És erről a promóképek sem tántorítottak el. Teljes galéria a tovább mögött.

Tovább…

Van aki ki meri mondani nyíltan

2017. 04. 18. 13:13 - Írta: human

7 comments | kategória: kampány

Az Amazon sorozatához, az I Love Dick-hez pár napja érkezett rendes előzetes, lássuk a plakátot. A pilotírásból ítélve, nem érkezik bővebb kritika tőlünk, de a Jill Solloway-vonal rajongóinak (ld. Transparent) érdemes lehet bepróbálni ezt a nagyon nem tipikus komédiát/dramedyt.

Délelőtti videó 2.: I Love Dick

2017. 04. 11. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Miközben épp áradozom az Amazon 7. pilotszezonjának egyik tagjáról, addig még az előző adagból is várunk pár premierre. Például az I Love Dick-re, amiben a Kevin Bacon által alakított Dick felforgatja egy házaspár életét.

A pilotról már írtunk természetesen, winnie nem volt oda érte, elég fura szerzet (mármint a sorozat), de a kritikusok szerették, mert Jill Solloway is ott van a készítők között, szóval lássuk, az évadhoz összedobott előzetest a tovább mögött. Ha valaki akar nem tipikus trailert látni egy nem tipikus sorozathoz.

Tovább…

Hírszerda – The Strain 4. évad! The Strain-kasza! Amazon-pilotok berendelve!

2016. 09. 28. 09:01 - Írta: winnie

17 comments | kategória: hírek

  • A This is Us éjszakai teljes évados berendelése megvolt?
  • Premier: Drunk History S4, Aftermath S1, Damned S1, Sweet 15: Quinceañera S1, Tosh.0 S8 (őszi), Star Plates S1 + Finálé: Facing S1, In The Cut S2, MadTV S1, Man Fire Food S5, Born This Way S2, Chopped S29, One Shot S1 + a Law & Order: SVU új része is kint van (talán keddi sorozat máshol)
  • + kikerült az Ash vs Evil Dead – 2×01 és az Impastor – 2×01
  • Magyar premier – FOX: 10.19 Carter ügynök (Agent Carter) 2. évad
  • Magyar premier – HBO: 10.28 Az ifjú pápa (The Young Pope) 1. évad
  • Frank Darabont, a The Walking Dead készítője több, mint 280 millió dolláros kárpótlást vár el az AMC-től a nagy perben, amiről itt írtunk. (De itt egy frissebb, rövid összefoglaló arról, hogy miről is van szó.)
  • Nem feledni, 10.11-én, a 4. részekben lesz a dupla Brooklyn Nine-Nine/New Girl-crossover. A Brooklyn Nine-Nine-ban csak Jess fog szerepelni, utána a New Girl-ben benne lesz Peralta, Holt, Boyle és Gina.
  • A Netflix vezetője, Ted Sarandos kijelentette, hogy jelenleg nekik van a legnagyobb vásárlóerejük Hollywood-ban. Egyébként most 30 sajátgyártású sorozatuk készül, 35 gyerekprojektjük, 60 dokumentumfilmjük és vagy egy tucat filmjük. Emellett 9 országban készítenek helyi nyelven tartalmakat.
  • A Netflix célja egyébként a nemszkriptelt sorozatok gyártásában történő előtörés (értsd: reality-k), ezek közül leginkább a versenyzős valóságshow-k vannak fókuszban. Az első fecske itt majd az Ultimate Beastmaster lesz, amiről itt írtunk.
  • A spanyol El Ministerio Del Tiempo gyártója beperelte az NBC-s Timeless című sorozat gyártóját (itt a vádirat a részletekkel). Nemcsak azért, mert igencsak hasonlít a két széria alapkoncepciója, hanem mert a Sony stúdió tárgyalt eredetileg a több országba is eladott El Ministerio Del Tiempo feldolgozásáról, a spanyolok még ajánlották is Eric Kripke-t és Ben Edlund-ot készítőnek, de az amerikai fél ajánlatot is tett. Majd nem sokkal később jött a hír, hogy a Sony készít saját változatot Eric Kripke és Shawn Ryan részvételével.
  • A hírekből egyébként kiderül, hogy az El Ministerio Del Tiempo feldolgozásának jogait megvette Kína, Olaszország, Franciaország, Portugália és pár latin-amerikai ország.
  • Az Amazon mindhárom augusztus pilotját (The Tick, I Love Dick, Jean-Claude Van Johnson) berendelte sorozatnak.
  • Az FX berendelte a The Strain 4. évadját, és ezzel egyben kaszálta is a sorozatot.
  • A Scorpion – 2×03 tartalmából: “Amikor Walter véletlenül kilövik az űrbe egy rakétában…”
  • A Syfy leadta a The Magicians cenzúrázatlan, fuck-olós változatát, talán elérhető.
  • A Bainframe produkciós iroda megvásárolta Allen Steele Coyote-regényeinek tévés adaptációs jogait. A történet a nem túl távoli jövőben játszódik, amikor is Amerika fasizmusba süllyedt. A kiinduló pont az, amikor egy forradalmista csoport elrabol egy csillagközi űrhajót, amely a legközelebbi lakható bolygóra indul. Az ellenséges és megosztott legénység így egy furcsa új világban kényszerül újjáépíteni a társadalmat – 46 fényévnyire a Földtől.
  • Pilotszkript: Keeping It Real – Showtime, komédia, készítő: Charles Randolph, főszereplő: Walton Goggins, pilotrendező: Nat Faxon és Jim Rash. Egy nárcisztikus, de jószándékű filmsztárról, aki a világ forrongó területeire utazik és beavatkozik mindenféle nemzetközi incidensekbe, hogy aztán ott akaratán kívül még nagyobb káoszt idézzen elő.
  • Pilotszkript: kRawl – MTV, készítő: John Swetnam, egy fiatal nőről, akinek egyik közösségi oldalas hozzáférése elkezdi egy nappal előre megmutatni saját posztjait. A nő amellett, hogy látni kezdi a jövőt, egy rejtélyes összeesküvésben találja magát, mely körülötte mindenki életét veszélybe sodorja.
  • Allison Grodner és Rich Meehan, a showrunner-ök beszélnek arról, hogy milyen is lesz a Big Brother Over The Top szerkezete. Itt van egyébként a sugárzás menetrendje is.
  • Állandó szereplő: Eve Plumb – The Path S2, Amy Forsyth, Jeff Ward –  Channel Zero: The No-End House (Syfy)
  • Vendégszerep: Christine Lahti – The Blacklist, Carolyn Hennesy – Gilmore Girls (visszatérő), Demetrius Grosse – NCIS: New Orleans, Samuel Huntington, Robert Wisdom – Rosewood, Shashawnee Hall – Lethal Weapon, Britt Baron, Jackie Tohn + Kimmy Gatewood, Rebekka Johnson, Kate Nash, Sunita Mani, Kia Stevens – G.L.O.W. (első kettő visszatérő, a többiek lehet, hogy állandók)
  • Interjú: Nicole Byer (a Loosely Exactly Nicole főszereplője), Justin Becker és Marly Harlpern-Graser (a Right Now Kapow készítői), Cheo Coker (a Luke Cage készítője), a Big Brother Over The Top játékosai,
  • A Survivor zenéjét készítő Vanacore Music elkezdett Survivor-ös zenei anyagokat feltölteni a YouTube-os csatornájára.
  • Általában nem írunk produkciós cégekkel kapcsolatos híreket, de az, hogy az Annapurna Pictures megalapította tévés részlegét, az Annapurna Television-t (ráadásul a volt HBO-s Sue Neagle vezetésével), azt jelzi, hogy mennyire rávetődik mindenki a sorozatok gyártására.

Pilot-mustra: I Love Dick – 1×01

2016. 08. 22. 16:51 - Írta: winnie

8 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

(Az Amazon-pilotok 6. hulláma is megérkezett, itt vannak a résztvevői. Ezek közül rendelnek be párat sorozatnak a nézettséget és/vagy a netes visszhangot vizsgálva.)

Olyan rutinosan tudok kiszúrni magammal, lehet, hogy szólnom kellett volna CyClotroniC-nak, hogy nézze meg ezt a pilotot, hiszen mégiscsak a Transparent készítője, Jill Soloway az egyik executive producere és egyben rendezője, de ha már bevállaltam, írok róla. Kérdés, hogy mit.

A sorozat Chris Kraus könyve alapján készült, ami eléggé nehezen filmesíthető meg, így a pilot sem a szokott formátumú, hanem afféle levélmonológok (és kiírások) szakítják meg, amelyek címzettje egy bizonyos Dick, arról nem is beszélve, hogy olykor a mozgókép átvált állóképek váltogatásába. De még véletlenül sem az efféle trükközések miatt nem szokványos ez a sorozatkezdés.

I LOVE DICK – 1×01 – 4,5/10

I Love Dick - 1x01-01

A sztorit jó hosszan is le lehetne írni, de a részleteket majd a sorozat elmeséli, a lényege, hogy egy nem túl meghitt viszonyban lévő házaspár egy poros/hipszter texas-i kisvárosba költözik, ugyanis az író férj előtt adódott egy jó lehetőség. A feleség nem is maradna vele, azonban találkozik egy rejtélyes férfival (a férje leendő “mentorával”), aki szexuálisan és intellektuálisan is felkavarja a lelki világát, és olyan kíváncsivá teszi, hogy a maradás mellett dönt.

Annak ellenére, hogy Kevin Bacon-nek csak a dumáját ismerjük (tényleg az, akinek lejön, vagy csak tesztel és kihívásokat keres?) és a karakteréről semmit sem tudunk, nézőként is hasonlóképpen reagálhatunk, mint Kathryn Hahn, maradhatunk miatta. Már az antréja is elég erős, mint ahogy a másik két jelenetben is a reakciói és provokációi aranyat érnek, és valahol szórakoztató látni, milyen hatással van a két nagyvárosi figurára.

I Love Dick - 1x01-03

A vacsorás nagyjelenetben már-már feszélyezi a nézőt, ahogy Dick (csak így, ő vállalja, meg is mondja, nem ingatja meg a kétértelműség) kvázi a kamerába, a nézőnek beszél, és ezzel mondhatni minket is arra kényszerít, hogy feldolgozzuk a gondolatait és értékeljük azokat.

Az I Love Dick-ban a Holokauszt újrainterpretálásától kezdve (ilyen könyvön dolgozik a férj) a női filmrendezők helyzetéig szó esik egy két olyan dologról, amiről tévésorozatban nem nagyon szoktak beszélni, és már a további témák lehetősége is maradásra késztethet sokakat. Főleg, hogy a humorba nem egyszer kapaszkodni, mivel ez is olyan komédia, amin nem sokat lehet röhögni, inkább lőjük be dramedy-nek.

I Love Dick - 1x01-02

Nyilván az I Love Dick is azon sorozatok, illetve pilotok közé tartozik, amiket érdemes és lehet is ajánlani – ezerszer inkább ezt teszem, mint egy 6/10-es, se íze, se bűze első részt. Volt benne valami izgalmas, de ha 30 perc alapján kéne döntenem, akkor nem lenne az az isten, hogy a jelenlegi kínálat mellett időm jutna a folytatásra. Ez nekem így nem sorozat, csak egy független film eleje. De a kritikusok attól még szeretni fogják.

Viszont annak ellenére, hogy a pilotból nem tudom megmondani, hogy később mennyire fog érdekelni, hiszem, hogy az I Love Dick atipikussága és három főszereplő közötti nagyon érdekes dinamika lesz, akit megfog majd. Mint ahogy a főszereplő színészek is nagyszerűek, nem fognak amiatt panaszkodni, hogy papírmasé karaktereket kapnak.

Amazon-előzetesek

2016. 08. 21. 16:10 - Írta: winnie

4 comments | kategória: video

Az idei Amazon-os pilotkör három komédiájáról pár sorral lejjebb már írtam, most jönnének az előzetesek, de számomra totál érthetetlen, hogy miért nem reklámozza az Amazon szélesebb körben a pilotjait, úgy kell véletlenszerűen a videóikra akadni.

A tovább mögött a Jean-Claude Van Johnson hosszabb teaserje, az I Love Dick rövid promója és a The Tick egy részlete – ennyit sikerült találnom. Tovább…

Amazon-pilotok: a 6. hullám résztvevői

2016. 08. 21. 15:50 - Írta: winnie

13 comments | kategória: ajánló,hírek

Itt az Amazon 6. pilothullámának második része 3 új sorozatkezdéssel, 3 komédiával. Az újoncok: Jean-Claude Van Johnson, I Love Dick és The Tick. A rövid, képes összefoglalók után listázom az Amazon eddigi pilotköreit, hátha valaki képben akar lenni.

Az Amazon egyedi modellje ugye arról szól, hogy berendelnek pár pilotot, megmutatják a nézőknek és azok visszajelzései, értékelései alapján (is) döntenek arról, hogy melyikből legyen sorozat.

Jean-Claude Van Johnson – készítő: Dave Callaham, szereplő: Jean-Claude Van Damme, Kat Foster, Moises Arias, Phylicia Rashad

Jean Claude Van Johnson

A sorozat teljesen új fényben mutatná be a sajátmagát alakító Van Damme-ot, ugyanis kiderül belőle, hogy a színész titokban a világ egyik legveszélyesebb magánzsoldosa. Így, aki ki akar iktatni egy politikai riválist, meg akar buktatni egy multit vagy meg akar dönteni egy kormányt, az általában a Johnson fedőnéven futó, magára színészálcát húzó férfihoz fordul. Aki egy ideje kiszállt a bizniszből, de egy szerelem vissza kényszeríti, és halálosabb, mint valaha.

The Tick – készítő: Ben Edlund, szereplő: Peter Serafinowicz, Jackie Earle Haley, Brendan Hines, Griffin Newman, Valorie Curry, Yara Martinez

The Tick

A készítő képregénye alapján készített 2001-es sorozat újragondolása, ami egy szuperhős-paródia egy Kullancsnak öltözött hősről. A történet egy olyan világban játszódik, ahol évtizedek óta léteznek a szuperhősök, most pedig egy szupererő nélküli könyvelő rádöbben, hogy a városát egy régóta halottnak hitt, világszerte ismert főgonosz bitorolja. Hősünk elkezdi felderíteni az összeesküvést és így fut össze egy fura, kék szuperhőssel.

I Love Dick – készítő: Sarah Gubbins, executive producer/rendező: Jill Solloway, szereplő: Kevin Bacon, Kathryn Hahn, Roberta Colindrez és Griffin Dunne.

I Love Dick

Chris Kraus 1997-es regénye alapján. Egy texas-i kisvárosi iskolai közösségben, egy színes és intellektuális környéken játszódó sorozat egy épp odaköltöző, gondokkal küszködő házaspárról, ahol a férj és feleség kölcsönös megszállottsággal viszonyul az egyik karizmatikus tanárhoz. A férfi beindítja a képzeletüket, és a szerelemről, valamint monogámiáról felállított elképzeléseiket is megingatja.

Íme az eddig hullámok: a berendelteknek már elérhető (vagy elérhető lesz) a teljes szezonja, a passzoltak esetében csak a pilot. A linkeken a kritikák.