login |

Jane By Design – írta DeNancer

2012. 08. 23. 22:44 - Írta: vendegblogger

9 comments | kategória: kritika

Egy tinisorozat, melyben divattal foglalkoznak. Minden junkie álma. Még szerencse, hogy a Jane by Design nem csak ennyiről szólr. Bár ha valaki ilyesmire utazik, annak is ajánlom, de akik a tinédzser és a divat szavaktól menekülőre fognák szintén adhatnak egy esélyt a sorozatnak. Annak a sorozatnak, amely nem félt felhasználni a kliséket, és amely egyértelműen a fiatalabb korosztályt célozza meg, szép lassan többeknek is kötelező heti programjává vált. A Jane By Design minden hibájával együtt szerethető volt és, ami talán nekem a legjobban jellemzi, lelkes. Mindez azonban már a múlté, hiszen múlt héten megkapta a kaszát a sorozat. 1 évadot, azaz 18 részt élt.

Vegyünk pár fiatal színészt, akiknek ez nagyrészt életük első főbb szerepe, emellé egy hasonlóan sorozatújonc készítőt és valószínűsíthető a katasztrófa, vagy a Jane by Design. Tökéletes guilty pleasure-ként kezdett a sorozat, Jane Quimby-vel aki, erre minden rész elején emlékeztet, egy kicsit bonyolult életet él a szokásosnál.

Jane a középiskolai hierarchia alján tengeti napjait, miközben arról álmodozik, miképp hódítja majd meg a divatvilágot. Ekkor hirtelen felveszik egy céghez, konkrétan a főnök csicskásának (neki ez álmai foglalkozása), körülvéve neves tervezők ruháival, flitterekkel és sok minden mással. Szegény tehát rá van kényszerítve arra, hogy felnőttnek adja ki magát és a két élet közötti egyetlen kapocs legjobb barátja, Billy lesz. (Mindenképp a sorozat előnyei közé tartozik ez a barátság, amelyet a két főszereplő teljesen hihetően ad át és amelyet az írók is gondosan formáltak)

Ahogy a sztori halad előre Jane egyre-másra rácsodálkozik a divatvilágra, s hozzá hasonlóan fedezi fel az őt alakító Erica Dasher és a többi színész is a sorozatozást. Kicsit olyan érzése lehet az embernek, mintha valamilyen insider cuccot nézne, egy-egy jól sikerült monológ végén szinte hallani az írókat, ahogy lepacsiznak egymással. Ez utóbbi pedig, mivel mindenképp fejlődőképes a gárda, idővel egyre többször fordul elő.

A Jane By Design első évadjának első felében még nagyon az alapozásra koncentráltak, a főbb karaktereket próbálták felvázolni és a köztük lévő kapcsolatokat, aztán szépen lassan behozták az új szereplőket, a párbeszédek egyre pörgősebbek lettek és a játékidő kifejezetten gyorsan elszállt. Az első évad végére pedig ki merem jelenteni, hogy a guilty nem, a pleasure viszont megmaradt, afféle 12-es korhatáros fajta.

Összességében elmondható, hogy mind a színészek, mind az írók beleszoktak a szerepeikbe, a sorozatnak mégis megmaradt az a bája, ami miatt elkezdtük nézni. Nincsenek benne sztárok (nem Andie MacDowell vagy az egy ideig vendégszereplő Teri Hatcher van a középpontban), a színészek mellett simán elmennénk az utcán, s amikor valaki mégis felismeri őket valószínűleg ugyanúgy lelkesedni fognak, mint a rajongóik, és mint az a tweetjeikből kiderült nézik és szeretik a saját sorozatukat.

Döntött az ABC Family

2012. 08. 17. 22:15 - Írta: winnie

17 comments | kategória: hírek

Sok sima, egy fordított. Beváltak a szitkomok, így az ABC Family berendelte a Baby Daddy 2. évadját és a Melissa & Joey 3. évadját – még nem tudni hány rész, sem azt, hogy az augusztus 29-i szezonzárók után télen, vagy csak nyáron folytatódhatnak.

Drámák frontján az ABC Family bólintott a Switched at Birth 2. szezonjára (a megahosszú első évad szeptember elején folytatódik) és berendelte a Bunheads 1. évadjának második felét, ami vélhetően 8 új epizódot fog jelenteni. A Jane By Design sajnos kaszát kapott. (A többi sorozatból a The Lying Game télen küzdhet az életéért, a Pretty Little Liars magasan a legnézettebb, így nyilván folytatódni fog, míg a The Secret Life of The American Teenager kétesélyes.)

A pontos epizódszámokat majd hírekben megírjuk, ha kiderülnek. Vagy is frissítünk.

Délelőtti videó 3.: Jane By Design

2012. 06. 05. 11:55 - Írta: winnie

2 comments | kategória: video

Folytatódik az ABC Family tavasszal indult sorozatának első szezonja, a tovább mögött egy Jane By Design-promó. Hmm, még mindig nem írtunk róla?

Tovább...

Hírcsütörtök

2012. 03. 01. 10:15 - Írta: winnie

27 comments | kategória: hírek

  • Premier: Sons of Guns S4, America’s Next Top Model S18 + Finálé: Top Chef S9 + visszatért a Psych S6
  • 8 plusz részt kapott az eddig 10 részes első szezonjához Jane By Design az ABC Family-től. Nyáron folytatódik.
  • Ezt csak fehérítve írom le, kommentben konkrétan ne spoilerezzük el: két jelenleg is futó ÉS kasza által nem fenyegetett sorozat főszereplői mennek pilotokba, ami a mostani sorozatukból való kiírásukat jelentheti. Vagy nem. Az első biztos (több sorozat is próbálta megszerezni), a másik csak lehetséges, nem megerősített, mert próbálták elkenni a hírt, hogy ne legyen spoiler. Szóval: Natalie Zea-ről (Winona – Justified) és Jon Bernthal-ról (Shane – The Walking Dead) van szó. Előbbi a Kevin Williamson-féle sorozatgyilkosos FOX-pilotba ment, míg utóbbit a Frank Darabont-féle L.A. Noir című TNT-s pilottal hozták összefüggésbe.
  • Margo Martindale is kapott egy pilotot (Counter Culture – ABC) – vagyis az a Pan Am és a Cougar Town után A Gifted Man szereplőit is elkezdték elkapkodni. Ez persze nem jelent semmit a sorozatok sorsára nézve.
  • Az Alcatraz-ból Amerikában a héten elmaradt egy rész (1×08), ami a következőképp alakítja a sorozat menetrendjét: 03.05 1×09-1×10, 03.12 1×08 (az elmaradt rész), 03.19 1×11, 03.25 1×12-1×13. (Ugyanez a helyzet a House-szal is, ami 03.19-én térne vissza, de Amerikában először a 8×14 kerül először leadásra, ami tölthető volt a héten.)
  • A NY Post szerint Snooki gyereket vár, s ezt a héten az US Weekly-ben fogja bejelenteni (nekik adta el a sztorit), ha ez igaz, akkor az MTV persze pánikban van, mert most forgatják a Snooki-JWoww-féle Jersey Shore-spinoffot bulival és piával.
  • Pac-Man — The Adventure Begins címmel Pac-Man animációs sorozat indul a Disney XD-n 2013. őszén.
  • Interjú: Steve Franks (a Psych készítője)
  • Vendégszerep: Margo Martindale – Masters of Sex, Brett Butler – Anger Management (visszatérő), Leonard Nimoy – The Big Bang Theory (csak hangban), Adam Arkin – Justified (2 rész), Billy Ray Cyrus, Haley Reinhart – 90210, Molly Shannon – Enlightened (visszatérő), Simon Pegg – Star Wars: The Clone Wars, Rachel G. Fox – Private Practice, Sebastian Roache, Neil Hopkins – Grimm
  • Pilotszereposztás: Hayden Panettiere, Robert Wisdom – Nashville (ABC – énekes szerep lesz), Elizabeth Perkins – How to Live With Your Parents For The Rest Of Your Life (ABC), Christopher Lloyd, BJ Bales – Only Fools and Horses (ABC), Majandra Delfino – cím nélküli Mandy Moore-szitkom (ABC), Ashley Greene, Tiffany Hines – Americana (ABC), Liz Cackowski – cím nélküli Nick Stoller szitkom (CBS), Dane Cook – Next Caller Please (NBC), Mira Sorvino – Trooper (CBS), Beau Brudges – Masters of Sex (Showtime), Cary Elwes – Prarie Dogs (ABC), David Arquette – The Smart One (ABC), Sean Patrick Thomas – The Selection (CW), Phylicia Rashad – Do No Harm (NBC),
  • CW-dátumok: 04.04 One Tree Hill-finálé (2 órás, benne interjúk a főszereplőkkel), 04.17 Ringer-finálé, 04.24 The LA Complex-premier, 05.10 The Vampire Diaries és The Secret Circle-finálék, 05.14 Gossip Girl és Hart of Dixie-finálék, 05.15 90210-finálé, 05.18 Supernatural és Nikita-finálék, 05.29 The LA Complex-finálé, 05.30 America’s Next Top Model-finálé.
  • A Spike leállította a 1000 Ways To Die forgatását az alkalmazottak sztrájkja miatt.
  • TLC-premierek: 03.23 My Big Fat Gypsy Wedding S2, 05.25 Leave It To Niecy S1
  • A Lifetime májusban leadja a BIO Channel-től átvett Bristol Palin: Life’s a Tripp című dokureality-t.
  • Írói szerződés: Rina Mimoun – ABC Studios, RJ Cutler – Lionsgate Studios

Délelőtti videók 1.: Főcímek

2012. 02. 02. 10:58 - Írta: winnie

15 comments | kategória: video

Megint összegyűlt egy-két főcím, ha valami kimarad, jelezhetitek. A tovább mögött az Alcatraz, a Touch és a Jane By Design intrója. Az Alcatraz-nál, mint a Person of Interest-nél is hosszan narrálós a főcím, ez jár a scifi-szerű csavarral megbolondított nyomozósoknak? Amúgy az Alcatraz-éval nincs gondom, de a POI majd 50 másodperce áttekerős lenne. (Nem mintha a Jane By Design nem narrálna.)

Tovább...

Plakát a Jane By Design-hoz

2011. 12. 22. 13:45 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kampány

Az ABC Family új sorozatában, a Jane By Design-ban ugyan lesz titok, de a The Lying Game-mel (ha a Ringer-rajongók szeretik az ikertestvéres, helycserés sztorikat, akkor ez sokkal jobb lett, a pilotkritika ellenére is) és a Pretty Little Liars-szel ellentétben ez nem annyira rejtélyközpontú. Eddigi promók itt meg itt.

Délelőtti videó 2.: Jane By Design

2011. 12. 11. 11:55 - Írta: winnie

10 comments | kategória: video

Iskoláslányból menő divatcéges alkalmazott lesz, éljen a titkos kettős élet! Az ABC Family-től a Jane By Design január elején indul, a tovább mögött egy 2 perces promó.

Tovább...

Délelőtti videó 2.: Jane By Design

2011. 09. 21. 11:15 - Írta: winnie

5 comments | kategória: video

Az ABC Family, minden bizonnyal télen induló új sorozata lesz a Jane By Design, amiben egy tinilány állást egy divatcégnél, mert felnőttnek hiszik. Irány a kettős élet, tovább mögött egy hosszú promó.

Tovább...