login |

Last Man Standing: kezdett a 6. évad

2016. 09. 25. 14:40 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kritika

Már az is meglepett, hogy az előző évadnyitók során volt mit mondanom a Last Man Standing-ről. A mostaniról nem nagyon van, egy random epizód volt, ami nagyszabásúnak volt beharangozva, mert egy medve is a vendégszereplők között volt.

last-man-standing-6x01-01

Az LMS-re is igaz, hogy fixen hoz egy bizonyos minőséget – még számomra is, csak épp ez a minőség vagy/vagy-megítélés kérdése. Ha szerepel a részben Boyd és a kisgyerek, akkor általában felejtős, gyenge közepes, ha pedig nem szerepelnek, akkor teljesen korrekt. Ha még Kristin sincs benne, akkor kifejezetten jó.

A mostani kezdésben mindenki szerepelt (illetve Eve pedig kimaradt, de gondolom, Kaitlyn Dever vissza fog térni, csak most filmet forgat), így átlag alatti, tinglitangli volt a start, pár jobb momentummal Mike és Vanessa között, minimális Mandy-vel, és mondom, a mackóval.

last-man-standing-6x01-02

Azért az évad során szokás szerint vissza fogok térni a Kristin családját nélkülöző részekre. És lehet, hogy Jay Leno-ra is, ő már a 6×02-ben is benne lesz.

Az országos péntek visszatérői

2016. 09. 23. 11:00 - Írta: winnie

Add comment | kategória: kampány

A Last Man Standing és a Dr. Ken mellett a Blue Bloods és a Hawaii Five-0 is folytatódik, de gondolom a CBS már nem akar 7. évados sorozatok plakátjaira költeni. Igaz, talán ezt a két plakátképet, amik talán frissek, de annyira nem vagyok ügyes Google-kereső, hogy kiderítsem, és nincs rajtuk dátum sem.

last-man-standing-season-6-poster-kisdr-ken-season-2-poster-kis

Délelőtti videó 4.: Last Man Standing

2016. 09. 09. 11:55 - Írta: winnie

3 comments | kategória: video

A többkamerás szitkomokat nem egyszerű promózni, de az ABC a Last Man Standing kapcsán legalább ki tudja emelni, hogy medvés lesz a nyitány. Mert akkor mindenki izgalomba jön? A sorozat hatodik szezonjának promója a tovább mögött.

Tovább...

Last Man Standing: vége az 5. évadnak

2016. 06. 22. 19:37 - Írta: winnie

1 comment | kategória: 2015/16 finálék,kritika

Azt hiszem, hogy idén kezdődött el az a folyamat, amikor folyamatosan visszaszivárogtam a Last Man Standing-be. Anno az első évad tetszett (még én is meglepődtem), de a második évados színészcsere és koncepcióváltás (Kristin gyereke és férje) totál kinyírta számomra a sorozatot. Idén azonban akadtak olyan részek, amikor Ryan karaktere nem szerepelt, így azokat nyugodt szívvel megnézhettem. És végülis bejöttek ezek a részek.

Last Man Standng - 5x22-07

Mint ahogy a finálé is rendben volt. Kristin kapott egy vagy két mini jelenetet (mondjuk Eve-et sem vitték túlzásba), a férje és gyereke sehol, és még Jay Leno is visszatért (hihetetlen, hogy egyes manírjait itt sem vetkőzi le, de ettől még ő végig jópofa volt Joe, a szerelőként (5×05, 5×13 és 5×22 a részei)). Ez a pár tényező önmagában is elég lett volna, de az, hogy a politikát is hanyagolták, végleg közepesnél jobbá tette a zárást.

Last Man Standng - 5x22-01

Egy kis érzelgősség, mind családi, mind munkahelyi színtéren elfért az évadzáróban (mintha a készítők megint felkészültek volna a kaszára), minden más hozta a nagyjából fix szintet, ami nyilván bejött annak, aki Mike mellett ezúttal középpontba kerülő a Mandy/Kyle-párost kedveli.

Last Man Standng - 5x22-05

Ha már Kyle – a csúcspont egyértelműen az volt, hogy Mike átélhette, hogy milyen is lenne, ha mondjuk fia is született volna, de persze Mandy felnőttségét is jó érzés volt látni. Ez utóbbiba egyébként fura belegondolni, mert alapból azt mondanám, hogy megnőtt 5 év alatt, de pontosan tudom, hogy a színész nem tini volt, amikor kezdte a sorozatot, ő ez alatt csak 25 évesből lett 30. Ez csak úgy eszembe jutott.

A lényeg, hogy korrekt zárás volt. Sőt, kifejezetten jó.

Pénteki berendelések és kaszák (folyamatosan frissítve)

2016. 05. 13. 20:40 - Írta: winnie

32 comments | kategória: hírek

A durvulások nagy részére csütörtökön került sor, de azért pénteken is befuthat pár hír. Itt a bizonytalan sorsú országos sorozatok listája, igazán az NBC-s szériák, a CBS-es újoncok, valamint egy-egy ABC-s és FOX-os széria sorsa kérdéses. Ha jön hír, próbálunk minél hamarabb frissíteni, de a kommenteknél úgysem leszünk gyorsabbak.

  • az NBC elkaszálta: Game of Silence, Heartbeat, Undateable, Telenovela, Crowded
  • az ABC berendelte: Last Man Standing 6. évad
  • a FOX berendelte: Sleepy Hollow 4. évad

Plusz két kábeles fejlemény: az MTV elkaszálta a Faking It-et, a Freeform pedig elkaszálta a Recovery Road-ot.

Sajtóinfó szerint a Limitless nem áll jól a CBS-nél, próbálják eladni máshova.

Last Man Standing és Jay Leno

2015. 10. 28. 18:33 - Írta: winnie

2 comments | kategória: kritika

Oké, kezdek rájönni, hogy mégsem az írók romlottak el, hanem csak egyszerűen elrontották a Last Man Standing-et, amiről már többször leírtam, hogy az első szezon után milyen kellemes meglepetés volt, s hogy egyetlen többkamerás, közönség előtt felvett komédiaként megmaradt a nézőseim között. Azonban jött a második évad, a szereplőcsere, a megújított nagy lány pasija és gyereke, én meg kaszáltam, annyira lehúzták a sorozatot.

Last Man Standing - 5x05

Most viszont a nélkülük leadott premier után az 5×03-ban sem szerepeltek, és az 5×05-ban is csak minimálisan volt a lány, s láss csodát, mindkettő élvezhető epizód volt. Akkor ez most már így fog menni nálam? Amiben nincsenek, azt nézem?

De az 5×05-öt nem ezért említem meg, hanem Jay Leno vendégszereplése miatt, jó pár jelenetet kapott Tim Allen-nel, és elég jól el is voltak egymással. (Nem saját magát alakította, hanem egy autófanatikust.) És még akkor is jó volt az epizód (vagy éppen azért volt jó?), mert állandóan kibeszéltek a szerepükből, vagy legalábbis kacsintgattak a nézők felé.

(Amíg nem láttam a Crazy Ex-Girlfriend 2. és 3. részét, addig innen jelöltem volna a hét idézetét.)

– I’ve got a lot of spare time. I recently retired… For the second time.
– That’s a great story. Kind of a closer, actually.

– You make online videos for a tent store. You’re not exactly David Letterman, okay?
– David Letterman is hilarious.
– And you know something? You’re starting to bother me, too. Get the hell out of here.

– Watching you work on a car was torture. It was like having to sit through six of those “Santa Clause” movies.
– They made three of them. Everybody knows that. It just felt like six!

Last Man Standing: kezdett az 5. évad

2015. 10. 02. 15:20 - Írta: winnie

5 comments | kategória: kritika

Nem politikaközpontú résszel kezdte a szezonját a Last Man Standing, vivát! Pedig megtehették volna. És azért is jár az elismerés, hogy képesek voltak ugrani pár hónapot, és nem mutatták meg az esküvőt. (Hátha most pár részre elzavarják a friss házasokat…, wishful thinking) Mondjuk a new york-i kiruccanást megnéztem volna, de dramaturgiailag így volt helyén a dolog.

Last Man Standing - 5x01-03

Kifejezetten jól sikerült ez az LMS-évadnyitó. Ráadásul meg is lepett, mert míg az elején azt hittem, hogy csak egy szimpla összerántós, “ez történt”-szerű kibeszélős rész lesz, kaptunk egy tornádót, meg pár komolyabb, szívhez szólóbb pillanatot, amik szerintem működtek. Mike persze még a nehéz időkben, és a neccesebb körülmények között is Mike maradt.

Last Man Standing - 5x01-04

Ami viszont meglepett ennek a résznél – s nyilván régóta ez a helyzet, talán a kezdetektől, csak én voltam vak -, hogy technikailag mennyire nem tipikus felépítésű többkamerás szitkom a sorozat. Lehet, hogy ezért is jött be anno, a kezdetek kezdetén. És nem a vlogos szálra gondolok, hiszen az egyértelmű kuriózum, hanem teljesen más a kameramozgás, nem annyira tipikusak a beállítások, sőt, még a vágások sem klasszikusak. (És ez a rész elejétől teljesen eltérítette a figyelmemet, szóval nem a természeti intermezzo, a tornádó miatt történt.)

Last Man Standing - 5x01-05

Tippre az 5×02 vissza fog rántani a valóságba, a régi stílusba, ami miatt kaszáltam a sorozatot, jön majd a férj és a gyerek is, de azért jó volt látni, hogy valahol mélyen még ott van az az írókban, ami miatt anno tetszett a Last Man Standing.

Délelőtti videók 2.: Fresh Off The Boat + Last Man Standing

2015. 09. 21. 11:22 - Írta: winnie

4 comments | kategória: video

Na, vajon melyik sorozat indítja az évadját tornádóval és melyik egy filler, családi nyaralással? Harangozzuk be az ABC két, a héten folytatódó, nem szerdai komédiáját is. A tovább mögött az egykamerás Fresh Off The Boat és a többkamerás Last Man Standing új szezonjának előzetese.

Tovább...

Így kell húst égetni?

2015. 09. 18. 13:19 - Írta: human

Add comment | kategória: kampány

A nők tengerében világítótoronyként működő férfi furcsa módon BBQ-zik. Jövő héten a Last Man Standing is elkezdődik.

LastManStanding

Ilyen lett a Last Man Standing szinkronja

2015. 06. 01. 13:30 - Írta: winnie

8 comments | kategória: szinkron,video

Először is, úgy látom, hogy visszatértek a videók – így a Marry Me szinkronrészlete is elérhető. Meg az Apa csak egy van-é is, a tovább mögött. Köszi a videót Lengabor-nak!

De… Oké, nekem nincs fülem az ilyesmihez, de nagyon durva volt a videó eleje – a négy női főszereplő, a három lány meg az anya elsőre totál ugyanolyan hangon szólalt meg. Remélem, az értők helyretesznek, de elég fura élmény volt. Én biztos, hogy jobban elütő vagy egyedibb hangokat választottam volna. De mondom, szinkronsüket vagyok. (Az már a rendező balszerencséje, hogy a legfiatalabb, később katonának álló lány fiússágát nem fogta meg egy olyan hanggal, de a színész majd megoldja.) Tovább…

Emlékeztető: Apa csak egy van 1. évad + Született boszorkányok 1. évad

2015. 05. 18. 18:20 - Írta: winnie

7 comments | kategória: ajánló

Ma. 19:00. Film Café. Last Man Standing – 1×01-02 (pilotkritika) – napi!
Ma. 21:00. Film Café. Witches of East End – 1×01 (pilotkritika + szinkronhangok)

Két kellemes meglepetés a múltból. A Tim Allen szitkomjának első szezonja azért lepett meg, mert többkamerás volt és mégsem kaszáltam, bejött az 1. évad. (A másodikat gyorsan kukáztam is, a szereplőcsere és a koncepcióváltás kinyírta számomra.) Míg a Lifetime boszorkányos sorozatának első része sokkolt, hogy amennyire nem vártam, annyira tetszett, és itt a sötétebb második szezon sem lett gáz.

Hírhétfő – Last Man Standing 5. évad!

2015. 05. 11. 09:20 - Írta: winnie

13 comments | kategória: hírek

  • Upfronts 2015: Ma a FOX jön, tavaly 14:00-ra megvolt a programjuk, este pedig jövünk az új sorozataikkal. A kettő közé be kéne préselni pár kritikát is.
  • Premier: What She Said S1 + Finálé: Revenge S4 (vendégblogger?), Once Upon a Time S4 (dupla!), The Good Wife S6 (vendégblogger?), River Monsters S7,
  • Az NBC az American Odyssey és az A.D.: The Bible Continues további sorsáról a június eleji finálék után fog dönteni.
  • Az ABC berendelte a Last Man Standing 5. évadját.
  • A Sherlock 4. évadot 2016. tavaszán kezdik el forgatni.
  • A Game of Silence-nél írtam, hogy a Sleepers (itthon: Pokoli lecke) ugrott be róla, s amennyire tudok törökül (értsd: Google Translator), az alapul szolgáló török sorozat is Lorenzo Carcaterra könyvéből készült, de a sztori összességében persze másfele halad – valaki?. Szóval nem tudom, hogy az amerikai verzióból mennyire lesz ez felismerhető. (Azt már csak halkan írom, hogy mivel ügyvéd a főhős, és a pilotban van egy ügye is, hogy ide is simán becsempészhetnek egy epizodikus szálat.)
  • Az NBC legutóbb 1978-ban volt csak egyetlen órányi komédia a műsortervében.
  • Az NBC berendelte még a 6 részes, The Reaper című mesterlövészes minisorozatot is, amiről itt írtunk pár hónapja.
  • Az NBC, nem feltétlenül erre a szezonra, de berendelte a Little Big Shots című reality-t 8 részre. A készítők között ott van Ellen DeGeneres, a műsorvezető Steve Harvey lesz. A közlemény új komédia/varieté műsorként írja le, szóval akkor mégsem versengés lesz, amiben a világ legtehetségesebb és legkülönlegesebb gyerekeit fogják bemutatni, akik nyilván produkálni is fogják magukat.
  • Dick Wolf pedig You The Jury címmel készít jogi műsort az NBC-nek, amiben a néző a való életből vett esetekben dönthet, miután nyilván bemutatták azokat.
  • Plusz az NBC egy eredeti tévéfilmet is tervez jövőre. A Coat of Many Colors Dolly Parton egyik dalán alapul, a csatorna tervezett Parton-sorozatának első részeként. Zenés filmről van szó, de nem musicalről. Író: Pamela K. Long.
  • Az tavaly el sem jutott hozzám, hogy a Hannibal 3. évadot Olaszországban, Firenzében kezdték el forgatni.
  • Sorozatberendelés: Big Little Lies – HBO, limitált sorozat, készítő: David E. Kelley, főszereplő: Nicole Kidman és Reese Witherspoon, Liane Moriarty könyve alapján. Három anyukáról, akiknek ovis gyerekeik vannak és látszólag tökéletes életük, azonban mindez gyilkosságba torkollik.
  • Rainn Wilson, a Backstrom kaszája alkalmából írt egyet a Facebook-ján.
  • Az Orphan Black készítői (Graeme Manson és John Fawcett) beszélnek a legutóbbi epizódról. Itt is.
  • A legutóbbi Outlander-epizód írója, Matthew B. Roberts beszél a részről.
  • A CBS által passzolt Sneaky Pete-pilotot megpróbálják kábelre tovább adni.
  • Hmm. James Norton (Tommy Lee Royc) vissza fog térni a Happy Valley 2. évadjára.
  • Interjú: Rick Cosnett (Eddie – The Flash), Fördős Zé (Konyhafőnök), Josh Sapan (AMC-nagyfőnök – magyarul!), Archie Panjabi (Kalinda – The Good Wife), Aprics László (a Feketelista szinkronrendezője), Kertész Andrea (az Empire szinkronrendezője),
  • Vendégszerep: Kristen Bell – The Simpsons, Ingrid Oliver (Osgood) – Doctor Who, Amanda Tapping – Killjoys,
  • A Comedy Central Brian Regan: Live címmel 09.26 először fog élőben adni egy standup különkiadást.
  • Bulvár: Elyes Gabel és Katharine McPhee (Walter és Paige a Scorpion-ból) a valós életben is együtt vannak.

Next Posts Previous Posts