login |

Emlékeztető: Csúcshatás 1. évad

2018. 09. 16. 20:23 - Írta: winnie

4 comments | kategória: ajánló

Ma. 19:00. AXN. Limitless – 1×01-02 (pilotkritika: winnie – 7/10, human – 7/10 + évadkritika + szinkronos előzetes + szinkronhangok) – igen, elég sűrű volt a napom, szóval erről is lemaradtam, de szerencsére 22:55-től ismétlik a két epizódot, de a teljes első évad a Netflix-en is fent van magyar felirattal.

Szinte minden évben akad egy olyan, alapjaiban véve epizodikus krimi, ami valamiért nagy fanfavorit lesz. Ilyen volt anno a Sleepy Hollow vagy a Forever, és ilyen volt a CBS-es Limitless is, aminek az alapsztorijáról írunk a linken, de alapvetően elég annyit tudni, hogy egy olyan emberről szól, aki egy pirulával fel tudja turbózni agyi kapacitását, és ő segít az FBI-nak.

Igen, a film alapján készült a sorozat, de konkrét folytatásról van szó, tehát Bradley Cooper is szerepel benne, az ő sztoriját is továbbviszik, szóval bőven van átívelés és “mitológiaépítés” is. Viszont  az első blikkre tipikus, külsős segítős krimi nem csak ezért lett ennyire jó pár rész alatt, hanem azért is, mert iszonyú kreatív lett a megvalósítás mind sztorik, mind humor, mind pedig vizuális megjelenítés kapcsán. (Flippergyűjtő maláj kalózok!)

Emlékszem, egyszerűen jó volt nézni ezt a sorozatot, ritka, hogy ennyire beleadjanak mindent az írók, ezért is ajánlom még azoknak is, akiket esetleg a pilot nem fog meg. Kár érte, hogy nem folytatódott a 22 részes első szezon után.

Délelőtti videó 4.: Csúcshatás

2018. 09. 06. 11:55 - Írta: winnie

7 comments | kategória: video

Meglep, hogy csak most ér el itthonra a Limitless című mozifilm folytatásaként szolgáló sorozat, amiben Bradley Cooper is feltűnik. Oké, tény, hogy alapvetően egy epizodikus nyomozós sorozatról van szó, de valami piszok szórakoztató és kreatív lett, és az átívelő szál is elég erős benne. Kár az első évad utáni kaszáért, de most legalább többen megismerhetik itthon, amikor az AXN bemutatja.

A tovább mögött a szinkronos előzetes.

Tovább...

Limitless: kasza!

2016. 05. 26. 03:03 - Írta: human

42 comments | kategória: hírek

Szinte végre, de befutott a hír, hogy nem sikerült senkinek továbbadni a sorozatot, és a CBS sem kér már belőle, szóval annyi a Limitless-nek. Itt a sorozatfinálé kritikánk, nyári darára ajánlott darab lett ez a furcsa, humoros és eszméletlenül kreatív nyomozós sorozat.

Limitless: vége az 1. évadnak. És a sorozatnak?

2016. 04. 30. 18:33 - Írta: human

33 comments | kategória: 2015/16 finálék,kritika

Mivel a Limitless volt a legjobb idei országos újonc, így nem lepne meg, ha csak egy évadot kapnánk belőle összesen – mint a Foreverből, és a többi azt megelőző jó országosból. Persze mások meg vígan folytatódnak, de az nem igazán illik most a posztba.

limitlessfin1

A sorozat ugye a Bradley Cooper főszereplésével filmen alapszik, amiben a főszereplő egy drog segítségével túlpörgeti, maximumra kalibrálja az agyát. A sorozat ezt folytatja, szóval nem csak simán vették a koncepciót, hanem folytatták a filmet. Ahogy azt már a pilotkritikánál is írtam, a 10%-100% dolgot nem erőltették szerencsére, inkább csak az emlékek korlátlan elérése, a nem egyértelmű összefüggések átlátása és a szupergyors tanulás volt a szer hatásai között.

Ez borzasztóan is elsülhetett volna, mint a Minority Report, ami a precogokkal nem tudott mit kezdeni, de szerencsére nem így lett. Bár itt is érezni a csatorna nyomását, de a heti ügyelet hihetetlenül kreatívan voltak képesek feldobni a készítők. Nem csak arról van szó, hogy akadt pár érdekes ügy, s jó pár abszolút sci-fi téma is előkerült, hanem ezek megoldása tele volt jó ötletekkel.

limitlessfin2

Nehéz bármihez hasonlítani a Limitlesst: az egyik pillanatban a Ferris Bueller előtt tiszteleg, a másikban viccesen előadott heist movie, még a szürkébb epizódok is telis tele vannak utalásokkal, vagy épp a főhős fantáziájával és narrálással elkövetett mellékutakkal. Még a leghétköznapibb információkat is be lehet érdekesen csomagolni.

A finálé ebből a szempontból amúgy pont gyengébb kicsit, mivel túlzottan átbillent a komoly oldalra. Az évadban van átívelő szál, amiről tudtuk, hogy komoly fejleményekhez vezet majd, s ez az egyetlen terület, ahol néha megbotlanak a Limitless készítői.

limitlessfin3

Bár év közben viszonylag jól kezelték a fejleményeket, a dupla lezáró rész valamennyire mellé ment. Szerencsére ezt a showrunner is érezte, így olyan 3 percet tettek a legeslegvégére, ami méltó búcsú, vagy mosolygós felvezetése a következő évadnak. Majd az upfrontson kiderül, hogy melyiket lehet aláhúzni.

De nem csak a megvalósítással nyertek meg a Limitless készítői, még a szereplőgárda is nagyon jó lett. Például a Luciferben nagyon zavart, hogy a két főszereplőből az egyik borzasztó, addig itt mindenki jó. Még Dexter húga is megtalálta a helyét, a mellékszereplők pedig főleg lubickolnak a jeleneteikben, és szinte mindenkinek adnak tökéletes pillanatot, amitől teljesen megkedvelheti őt a néző.

limitlessfin4

Na, és Brian, avagy Jake McDorman… honnan jött ez a srác, a Greekből? (Vagy a Manhattan Love Story-ból?) Itt mindenképp a készítő mellett casting irányítóját is éltetni kell, mert McDorman ebben a szerepben pont jól hozza a sebezhetőség, az önbizalom és a kicsit pofoznivaló okosság keverékét. Nyilván a kedvelhető karakter írásának alapjait használva készült, de a színész tökéletesen át is adja ezeket

Az magától értetődő, hogy ha még a közepes részekben is vannak bőven kreatív megoldások, és ugye akadnak jó epizódok is bőven, akkor valami magas pontszám jár a végére, szóval szerintem egy 8/10 elfér tőlem az első szezonra, le a kalappal.

limtilessfin5

A sorozat sorsa sajnos kétséges, de magában is elmegy az évad, van lezárása, szóval nyugodtan le lehet darálni bármikor, nem tettek mocsok cliffhangert a végére.

Finálé előtt: Limitless

2016. 04. 26. 15:35 - Írta: winnie

13 comments | kategória: video

Tegnap írtam arról, hogy idén a Lucifer lett a fanfavorit országos krimisorozat, pedig a Limitless… Ehh, akár kasza lesz, akár nem (kétesélyes eléggé), a Limitless 1. szezonja minden elismerést megér, annyira kreatív és vicces sorozat kerekedett belőle – legutóbb itt írtam róla, de azóta is ötletorgia az egész.

És itt csak azért nem adja magát a kérdés, mint a Scorpion-nál (miszerint egy fiatalos sorozat miért nem nagyobb siker), mert ez a tévében sem túl sikeres. A tovább mögött a finálé előzetese, nyilván ezúttal keményen ráfekszenek az átívelésre. Tovább…

Limitless és a flippergyűjtő maláj kalózok

2015. 11. 23. 17:38 - Írta: winnie

24 comments | kategória: kritika

Amikor átrágtam magam a 2015/16-os országos újoncok kínálatán, akkor azt gondoltam, hogy a heti új, fun sorozatom a The Player lesz. Azonban a The Player-ből hamar kiveszett a fun faktor, cserébe a Limitless-be még a pilotban jelenlévőnél is jobban berágta magát. Szóval mostantól, ha egy idei országos újoncon akarok önfeledten szórakozni, akkor egyértelműen a Limitless-hez kell fordulnom.

Limitless - 1x09-04

Tudom, hogy engem a különféle “fantáziajelenetekkel” nagyon könnyű megvenni, de egyszerűen nem tudok másra mutogatni. Már korábban is írtam, hogy az NZT-s részek, vagyis amikor a főhős bedrogozza magát és maximumra pörgeti agyi kapacitását, azok nagyon élvezetesek. Egyrészt azért, mert akkor a narráció is felpörög (ha van), másrészt olykor rengeteg képi leleményt zúdítanak ránk a készítők.

És ez utóbbi az a tényező, ami nekem imponál, hiszen remekül jelzi azt, hogy milyen a készítői hozzáállás a sorozat esetében. A Limitless-t nem rutinszerűen írják, hanem elgurítják a gyógyszerüket. Az írók tényleg hagyják, hogy szárnyaljon a fantáziájuk, nem fogják vissza magukat. Persze lehet, hogy eközben olykor átesnek a ló túloldalára, de ha ez történik, akkor is jól szórakozunk, maximum olykor a fejükhöz kapunk.

Limitless - 1x09-09

Nem viccelek, úton-útfélen telenyomják a részeket ötletekkel, vagy látványosabbakkal, vagy aprókkal, mint a Mike és Ike-poén, amit azóta olyan zseniálisan tovább vittek, hogy öröm nézni. Egyértelmű, hogy szeretik csinálni azt, amit csinálnak, s olykor ennyi bőven elég.

Limitless - 1x09-01

És a színészek is nagyon élvezik az egészet. Még mindig eléggé kétszemélyes a sorozat, de végre valahára a másik két állandó szereplőt is elkezdték közelebb hozni a nézőhöz. Persze a fun faktor egyben azt is jelenti, hogy könnyed a sorozat, majdnem tét nélküli, kissé elbohóckodják, de azért eddig is tudtak komolyabb vizekre evezni, s talán később is sor kerül erre. A lehetőség mindenesetre adott, hogy durvuljanak.

Limitless - 1x09-06

A sorozat persze még mindig nyomozós, de az elmúlt két-három rész már nem klasszikus, heti esetes volt (az 1×09-ben a főhős fogadott, hogy elkapja az FBI 10 legkeresettebb bűnözőjét, WTF – és a 40 perc valóban erről szól, Reddington bekaphatja!), és az átívelés is haladt. Nem az az átívelés, ami az elején volt, hanem újabb szálak. (Miközben a család szépen a háttérbe szorult nagy örömömre.)

Limitless - 1x09-03

Ha pedig “véletlenül” nyomoztak, akkor olyan végeredménnyel, ami a bejegyzés címét is produkálta. Nyilván már az kezdő részes, Dzsingisz kán unokás sztori is jelezte, hogy elborult ötletek várhatóak, de a kalózos történet végképp kész volt. Még akkor is, ha a nyomozás itt sem volt annyira izgalmas, inkább a mellékvágányom tetszettek. (És, megint megjegyzem, az, hogy nem mindent a főhős derít ki, az FBI is dolgozik.)

Limitless - 1x09-10

Szóval a Limitless – 1×09 zseniális rész volt. Mint ahogy előtte, a majdnem fillernek beillő 1×07 is nagyon ott volt (az a Ferris Bueller’s Day Off-ra épült), de ugyanez igaz az emlegetett kalózos 1×08-ra, amelyben más érdekes szálak is akadtak. (Az 1×06-ról nem is beszélve, hiszen azzal az NZT-s mitológiát lökték tovább Bradley Cooper vendégszereplésével.)

Limitless - 1x09-07

Azt hiszem, hogy túlzás nélkül mondhatom, hogy jelen állás szerint a Limitless az évad legjobb országos újonca.

Őszi sorozatos főcímek 1.: országos újoncok

2015. 11. 05. 15:47 - Írta: winnie

4 comments | kategória: 2015/16,video

Az az igazság, hogy egy országos újonc sem vitte túlzásba a főcímezést, de azért akadt néhány, melytől a pár másodperces címkiírásnál többre futotta. Sőt, még 48 másodperces intró is sikeredett.

A tovább mögött sorban a Limitless, a Blindspot, a Truth Be Told és a Crazy Ex-Girlfriend főcíme – és a végén a Scream Queens. (Ami a tévében kapott már hosszabb intrót, de pár hónapja egy másfél perces sikításorgia is felkerült a netre.) Na, valamelyik meggyőző? Tovább…

Limitless-fejlemények

2015. 10. 29. 14:54 - Írta: human

16 comments | kategória: 2015/16,kritika

Az eheti Limitless-rész asszem, jó alkalom arra, hogy az őszi sorozatok legszórakoztatóbbját elővegyem. Sajnos egy picit negatívnak kell lennem, viszont még mindig határtalanul nézős maradt. A pilotkritikában ott vannak az alapjai, hogy miért.

limit6resz1

Nem hittem volna, hogy ezzel kell jönnöm, de kicsit sokat foglalkoztak a fő szállal. Míg az utóbbi években a hasonló sorozatoknál az volt, hogy az elején sok a heti ügy, és a végére jön a nézőtartó átívelés komolyabban, addig itt rögtön belevágtak a közepébe.

Viszont ebbe szerintem pont most kaptunk egy fordulópontot. Itt lehet, fordítva lesz, mint máshol, és mostantól mehetnek a heti ügyek, legalábbis a 6. rész végére valami ilyesmit éreztem. Újabb fejezetet zártak le, méghozzá egész ötletesen, és persze ehhez Bradley Coooper is visszatért. Nagyon tetszik, hogy ennyire támogatja a sorozatot, még ha tényleg csak pár órára kell ezekért a forgatásra mennie.

limit6resz2

Szóval az átívelő szál komolyabb, nekem viszont az tetszett a legjobban, amikor játékosan nyomozott Finch. Plusz ott jobban használták Jennifer Carpenter képességeit is, mert ezekhez a drámai fordulatokhoz, hogy is mondjam, nem mindig elég színészileg.

Igazából a negatívumok az 1×06 gyengeségeire vezethetőek vissza. Szinte látni, hogy mit akartak elérni az írók, amihez utána erővel találtak ki dolgokat. Az egész b-sztori katasztrofálisan súlytalan volt, hiszen idejük is alig volt rá, de kellett a végső csattanóhoz.

limit6resz3

Finch drogos jelenetei ugyan elmentek volna, de még arrafelé is sokat kellett előre ugrálniuk. Bírom, hogy a kinézetét ennyire eltúlozzák, miközben a munkatársai úgy viselkednek vele, mintha csak köhécselne egy kicsit…

Tuti maradok, de a következő sweepsig vegyék vissza az átívelést, és legyen pár könnyedebb epizód.

Limitless-párok

2015. 10. 25. 18:09 - Írta: winnie

7 comments | kategória: 2015/16,ilyenek voltak

Most nem azt akarom leírni, hogy a Limitless továbbra is nézős és jópofa sorozat (ezt talán 3 másik országos újoncra tudom elmondani a 19-ből), hanem, hogy milyen poén volt előbb az 1×03-ban látni a tavalyi Manhattan Love Story (IRL is együttlévő) főszereplőit, az 1×05-ben pedig a Dexter-rajongók szíve dobbanhatott meg.

Az első képen Jake McDorman és Annaleigh Tipton, a másodikon Jennifer Carpenter és Desmond Harrington.

Limitless - 1x03-Jake McDorman and Annaleigh Tipton Limitless - 1x05-Desmond Harrington and Jennifer Carpenter

2015/16: újabb döntések

2015. 10. 24. 05:11 - Írta: winnie

21 comments | kategória: 2015/16,hírek

  • A CBS berendelte a Limitless teljes szezonját, +9 részt.
  • Az ABC visszavette a Blood & Oil berendelését 13-ról 10 részre. (Jelenleg az 1×08 forog.)
  • Az NBC visszavette a The Player berendelését 13-ról 9 részre. (Jelenleg az 1×09 forog.)

Ha realisták gonoszok vagyunk, akkor visszavételeket afféle eufemizmusnak is mondhatnánk a kaszára, de valójában tényleg csak annyit jelentenek, hogy az 1. évad ennyi rész lesz. Elvileg a színészek szerződései nem járnak le, így tudtommal berendelhető májusban a sorozatok folytatása. Persze erre kicsi az esély.

Limitless: 3 rész után

2015. 10. 07. 18:58 - Írta: human

10 comments | kategória: 2015/16,kritika

Nálam tuti marad a Limitless. Nem is kellett a poszt aljára tekernetek a gyors végeredményért. Persze senkinek ne legyenek illúziói, azért ettől még egy sima nyomozós sorozatról van szó.

limitless-3resz-1

Számomra ez simán a The Mentalist pótlékja lehet majd. Tudom, hogy sok dologban eltér, és néhol még kreatívabb is annál, de a bűnügyek és a játékosság keveredése eddig tisztára a jó öreg Patrick Jane-t juttatta eszembe.

Ami egyelőre zavar, hogy a készítők mindent ötször átvesznek a fő sztoriból. “A nevem xy” dumával kezdődik, de utána még rész közben is többször előkapják a drog és a “kinek mit nem mondhat el a főszereplő”-témát.

limitless-3resz-2

Persze tudom, hogy az előbbiekre szükség van az új nézők miatt, csak teljesen olyan hatása van mintha hülyének néznének, s mindezt egy viszonylag okos sorozat közben. Egyelőre még az ügyek sem ültek le, és ami az egyik legjobb, hogy pár klisét mintha direkt kerülnének. Például nincs a nyomozónő és a drog segítségével szuperokos srác között semmilyen szikra.

Az egészet pedig baromi szórakoztató apróságokkal dobják fel. A második részbe főleg poénok kerültek, miközben végig pörgött, viszont a harmadikban olyat találtak ki a tipikus “kimegy a rendőr bevinni a gyanúsítottat”-témára, amin csak vigyorogni lehetett. Ahogy a bűnözők információkkal teli háttértörténetét is ügyesen turbózták fel

limitless-3resz-3

A Limitless egy díjat sem fog nyerni, legalábbis kritikait biztosan nem, de egyelőre a legjobb őszi nyomozósnak néz ki, főleg ha ilyen Rosewood-okhoz hasonlíthatjuk.

Második blikk: Limitless + Rosewood

2015. 10. 02. 13:50 - Írta: winnie

10 comments | kategória: 2015/16,kritika

Limitless-ban

Limitless – 1×02: 5/10. (Pilotkritika itt.) A Limitless továbbra is turbó-üzemmódban működik legjobban, és annak ellenére, hogy tele volt meglepő és racionális húzásokkal a második rész (gagyi asztali melót kapott a főhős, az FBI is képes nyomokat találni és nem szorul a zsenire, hogy megfejtsen nekik mindent), ezek miatt elég nehézkesen indult, s a tablettás jelenetek sem voltak annyira hatásosak, mint a pilotban.

Viszont az unalmas pangást először helyenként a felturbózott főhőssel oldották fel, majd pedig végre tabletta nélkül is akadt pár jobb (és pár idétlen) pillanata. De a hullámzás végig megmaradt, és szerencsétlen néger zsaru hihetetlenül sótlan, minden jelenetet tönkrevág.

Verdikt: belefért, maradok még egy kicsit, alakulgat a központi kapcsolat, ami jó lesz szerintem, főleg, hogy ebben a részben is kipipálták azt, hogy miért nem kell a főhősnek “az autóban maradnia”. Volt egy elszállt, ötletesnek mondható ügy is, de a nyomozás benne nem volt túl erős, ez is csak helyenként “lángolt fel”. Ennél több kellene az üdvösséghez.

Rosewood-ban

Rosewood – 1×02: 4/10. (Pilotkritika itt.) Kezdem a verdikttel: ez a sorozat nem nekem való – sajnos a sok unalmat nem feledteti pár perc jópofaság. Ahhoz képest, hogy krimi, kábé a 20. percben kezdődött a nyomozás. Amivel egyébként nem feltétlenül volt baj, meglepő volt, és mondhatni a nyomozó és a külsős egymástól függetlenül jött rá a megoldásra. Jár a plusz pont.

És jár a plusz pont azért is, hogy most már kifejezetten vicces volt a sorozat (főleg verbálisan) – annak, akinek bejön a két főszereplő, kiváltképp, már most jól egymásra hangolódtak. És bármennyire is hidegen hagy, Rozi és az anyja között is remek a kémia.

Ja, és még egy plusz pont: az állandó szereplőnek behozott Domenick Lombardozzi magasan vitte a prímet humor szempontjából. Lehet, hogy közhelyes a karakter, de végtelenül szórakoztató. (A semmiből még barátnőt is kapott Rosewood, aki hidegen hagyott, de vele kapcsolatban is húztak egy meglepőt.)

Sokkal jobb volt, mint a kezdés, de eső után köpönyeg.

Previous Posts