login |

Pilot: Losing Alice

2021. 04. 28. 20:50 - Írta: human

10 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Bevallom, elsőre azt hittem, hogy egy Izraelből vásárolt sorozattal megtörik az AppleTV+ menetelése. Nyilván innen jó pozitívan meglepődni! Az Alice elvesztése simán hozta a megszokott minőségüket.

A történet egy filmrendezőnőről szól, aki az ország egyik legszexibb színészével házasodott össze, és alapított családot, ami már több gyerekkel gyarapodott. Mostanra szinte semmi munkát nem kap (erről mindjárt), reklámokat készít, nem olyan művészfilmet, mint amivel híressé vált korábban, amivel tett valamit a kultúrához.

A vonaton találkozik egy vonzó, fiatal forgatókönyvíróval, akivel elég jól alakul a társalgásuk, de furcsán félbeszakad. Aztán kiderül, hogy ez a nő nagyjából az ország legkeresettebb szkriptjét írta, amiben a főhősünk férje lesz feltehetőleg a főszereplő. Mindeközben mutogatnak a “már elkészült” filmből jeleneteket, amik elég erőszakosak és túlfűtöttek. És valahogy ez az egész működik.

A trailernél ott a logline jobban, de valójában nehezen összefoglalható a Losing Alice. Előzetesen azt lehetett tudni, hogy egy erotikus thriller, de ez nem meztelenségeket jelent (egyelőre?), inkább csak ilyesmi témák körül forog a cselekmény. Ezt csak azért mondom, hogy ne Elemi ösztönt képzeljetek a zsáner alapján, meg nem is teljesen illik oda.

Mindemellett egy film összehozásáról is szól? Nyilván aki végignézte, az tud erre válaszolni. Az első két rész nagyon furcsa egyveleg, amellett, hogy érdekes belenézés az izraeli filmvilágba, például egy sztárszínésznek és egy volt sztárrendezőnek anyagi segítség kell a szülőktől? De természetesen a készülő film szála inkább csak a főbb témák, az életközépi válság feldolgozásának másik iránya, még ha a cselekmény szempontjából is fontos emellett.

Első körben az megfogó az Alice elvesztésében, ahogy a rendező tényleges eltűnését ábrázolják abban a kultúrában. Mármint nem fizikailag tűnik el a nő, de férfiközpontúbbnak néz ki az ottani társadalom, mint mondjuk az amerikai sorozatokban. Ennek megfelelően a nő akármilyen kreatív dolgokat is csinált régen, amint megszületett a gyereke csak az számított a feladatának, mindenki családanyaként tartja számon. Amikor felmerül, hogy kéne egy rendező, akkor senki nem gondol rá.

Bár úgy érzi szexuálisan sem úgy néznek rá, ez azért bonyolultabb kérdés. Itt érdekes szintén az, hogy nem amerikai módra “elhanyagolt háziasszony”, aki amúgy bombázó, hanem tényleg kicsit háziasszonyos a főszereplő Ayelet Zurer. Mármint szép, de be meri vállalni az előnytelen jeleneteket is. A karakter ezen érzését viszont már az első két rész kikezdi egy szálon.

Valójában szerintem kellett bele a “készülő film”-vonal, ami egy stilizált, valóban erotikus thrillernek tűnik, feldobja a “családanya úgy érzi, elakadt az életben”-fő témát, de közben meg talán az is működne magában. Kerülgettem itt a témát, hogy a másik írónővel mi van, de az egyelőre egy tipikus megszállottas szál, és pont ezért tettem a készülő filmet is idézőjelbe végig, mert nem tudom miképp fésülik össze a dolgokat, milyen jelentésekre viszik ki az egészet, még ha tényleg van is egy film.

Az biztos, hogy simán 8/10 a két kezdő rész. Bár érezni, hogy olcsóbb, mint akár a Servant, de ezt nem a történeten lehet kiszúrni, hanem a fényképezés megoldásain (ezzel ne vitatkozzatok, pl a fenti képeken az a kocsis jelenet, úristen, micsoda fények amikor a karakterek között váltogatnak:).

Magát veszti el?

2021. 02. 04. 13:13 - Írta: human

4 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kampány

A Losing Alice , azaz az Alice elvesztése az Apple TV+ vásárlása, ugyanis alapból nem ők rendelték be az izraeli erotikus thrillert. Vajon hozza a “saját gyártású” drámáik minőségét? Szerintem nemsokára mi is írunk róla, de még így is, hogy lefeleződött a premierek száma, rengeteg minden néznivaló tornyosult fel.

Délelőtti videó 2.: Losing Alice

2021. 01. 22. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: Ázsia sorozatozik,video

Vajon folytatódik az Apple TV+ brutális menetelése a drámasorozatok között? Bár az Alice elvesztése csak egy vásárolt izraeli erotikus thriller, de eddig jónak néz ki. Összefoglaltuk már, hogy miről szól, a tovább mögött teljes előzetes van a mai premierhez.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Losing Alice

2020. 12. 03. 11:30 - Írta: human

2 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,video

Az AppleTv+ adja majd le ezt az izraeli erotikus neo-noirt, aminek csak megvették a globális jogait, és hazájában már ment a tévében. Itthon januárban lesz a premierje Alice elvesztése címmel.

A történet egy filmrendező életéről szól, azt meséli el flashbackek és flashforwardok révén. A nő úgy érzi, hogy befolyása csökkent azok után, hogy családot alapított. Találkozik egy fiatal forgatókönyvíróval, akinek a megszállottja lesz és megnyílik előtte féltékenység, bűntudat és az öregedéstől való félelem témájában.

A tovább mögött előzetes. Szereplők: Ayelet Zurer, Lihi Kornovski, Gal Toren, Yossi Marshak, Shai Avivi.

Tovább…