login |

Pilot-mustra: Luna Nera – 1×01

2020. 02. 08. 15:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,pilot-mustra

Lehet, hogy az európai országoknak a Netflix-re való a bebocsáttatást mostanság természetfölötti tematikájú, a nemzeti történelemmel foglalkozó sorozatokkal kell intézni? Már most tudni akarom, hogy miről fog szólni az első magyar Netflix-széria, és remélem, ezzel adtam egy tippre az íróknak.

Oké, csak viccelek (biztos?), de az első holland Netflix-sorozat, az Ares és az első norvég széria, a Ragnarok után most itt a Luna Nera (Black Moon vagy Fekete hold, ha úgy tetszik, bár magyar címnek is maradt az eredeti), amiben ismét elég komoly hangsúlyt fektetnek a történelemre (ezúttal az olaszságra). A különbség annyi, hogy ez nem a mában játszódik, hanem eleve a 17. században. A téma pedig titkos, hatalmasságot nevelő társaságok helyett a boszorkányság. (Az alapja egy YA-regény, amit Tiziana Triana írt.)

LUNA NERA – 1×01 – 5/10

Nehezemre esik elcsépeltnek nevezni a témát, hiszen pont én szoktam érvelni azzal, hogy ha az elmúlt pár évben csak egy-két hasonló tematikájú szériát láttunk, akkor nemigen van túlreprezentálva és teljes joggal veszik elő. Azonban a pilot láttán mégis ez volt az érzésem, hiszen ha valamikor belefutottunk egy 1600-as évek hiedelmeire építő tévés sztoriba (hirtelen a Salem jut eszembe), akkor azoknak pont ugyanolyan volt a felütése, mint a Luna Nera-nak. A fő eltérés az 1×01 végén jelentkezik.

Éppen ezért, bár a pilot nem győzött meg, maradtam a 2. részre is, hátha abban látom a potenciált, de sajnos nem így volt. A kissé lassú elbeszélés, valamint a karakterek fura visszafogottsága (nem túljátszásra és csinnadrattára vágyok, de számomra nem annyira megnyerő ez a stílus) nem igazán győzött meg arról, hogy tartsak ki további 4 epizódra, pedig a szezonvégi cliffhangerről és a 2. évados lehetőségekről sokan elég pozitívan nyilatkoznak.

Ha valaki tudja, hogy kik azok a benandantik, akkor lehet némi fogalma a sztoriról is – afféle boszorkányvadászokról van szó, akik mintha maguk sem állnának messze a különös praktikáktól. A történet helyszíne Serra, egy kis olasz falucska, a főhős pedig egy tinédzser lány, aki bábaként dolgozik nagyanyjával. Miután egy szülést nem él túl a csecsemő (és a lány ezt meg is jósolja – tényleg megérezte), gyilkossággal gyanúsítják és boszorkánynak bélyegzik meg ő(ke)t, a máglyahalálra ítélik.

A pilot nagy része tehát az akkori kor hozzáállását mutatja be a számukra megmagyarázhatatlannak tűnő dolgok kapcsán, és az efféle babonákra alapozott elég barbár módszereket – ezek semmi újat nem mondanak. Viszont amikor hazatér egy előkelőbb család tanult, orvoslással is foglalkozó fia, akkor a lány védelmére kel, mondván olyasmire is lehet tudományos magyarázat, amit az átlagember boszorkányságnak vél.

A csavar persze az, hogy azért mégiscsak van valami természetfölötti a levegőben, egyrészt a főhős nem mindennapi ember, másrészt nem véletlenül emlegetnek mindenféle misztikus hívószavakat, mint a Királyságok Könyve vagy az Elveszett Város, és idővel feltűnik egy titkos átjáró, meg pár kardokkal hadakozó nő (boszorkány?) is, de nem ér spoilerezni, a mitológia felfedezésre vár.

A lassúság és esetlenség (nem tudom, hogy ez jó szó, de a Ragnarok esetében is ez járt a fejemben) mellett a karakterek cselekedeteinek megalapozottsága hiányzott. Mintha a sorozat nem nagyon akarna építkezni a személyes kapcsolatok terén: akik az egyik percben acsarkodtak, azok a másik percben már egymás haját fésülik, akik nemrég még csak nem is látták egymást, azok hirtelen halálosan szerelmesek – nyilván még lassabb lenne a tempó, ha mindenre több időt szánnának, de így eléggé lógott a levegőben minden. Cserébe viszont szép a sorozat, az olaszoknál bőven vannak olyan vidékek és épületek, ahol középkori sztorit lehet forgatni.

Kuriózumnak elmegy a Luna Nera, de a kissé céltalannak ható első két rész után nehezen hinném, hogy a folytatás meggyőzne. Lehet, hogy a boszorkányság a nem annyira a kenyerem, lehet, hogy csak a karakterek szürkesége és az eseménytelenség súgja nekem azt, hogy nem érdemes bíznom a további epizódokban, de akit a téma vagy a nagyon nemamerikaiság, a különlegesség megfog, annak mindenképp érdemes adnia egy esélyt. Egydélutános dara, ha bejön, annyit biztosan megér.

(Azt zárójelben jegyzem meg, hogy annyit azért adott a sorozat, hogy megismertem pár új számot és előadót. Fura (és egyeseknek biztosan kizökkentő) módon olykor modern, angol nyelvű dalok hallhatóak aláfestésként. A stáblista alatt szólóra rögtön rá is kerestem, mert nagyon bejött (Black Casino and the Ghost: Son of The Dust – nem vagyok egyéniség, YouTube-on sorjáznak a Luna Nera-s kommentek, de mondjuk a fő dallam nekem a Dark-ba is illett volna), de ugyanilyen felfedezés volt Lior Shoov is (akitől a Come hangzik el az 1×02-ben).)

Európa is létezik: Luna Nera / Black Moon

2020. 01. 31. 14:50 - Írta: human

1 comment | kategória: ajánló,Európa is létezik,kampány,video

A Baby és a Suburra után itt a Netflix harmadik (saját) olasz sorozata – a mai premier futhatna Fekete hold címen is itthon, de maradt magyarul is Luna Nera – természetesen ez is magyar feliratos. Hátha már látta valaki – tőlünk szombaton érkezhet kritika.

Egy kosztümös sorozatról van szó, ami a 17. századi Itáliában boszorkánysággal gyanúsított nőkről szül, akik egymásra utaltságukból merítenek erőt.

A főhős egy meggyanúsított tinilány, aki öccsével kénytelen elmenekülni szülőfalujából, és másvilági erőkkel vádolt nőknél talál menedékre, ahol választania kell lehetetlennek tűnő szerelmének tárgya és igaz végzete között egy olyan világban, melyet megosztott miszticizmus és racionalitás.

A hivatalos leírás a Netflix oldaláról:

A XVII: századi Olaszországban a boszorkánycsaládba született fiatal lánynak szembe kell néznie sorsával, miközben szerelmének apja boszorkányságért üldözi.

Kritika: –
Hazai hivatalos elérhetőség: Netflix (magyar felirat)
Hazai tévés premier: –
Magyar cím: Luna Nera
Státusz: 1 évad (6 rész – 40-56 percesek)

Előzetesek a plakát alatt, szokás szerint a Netflix felületén feliratosak. Szereplők: Antonia Fotaras, Giorgio Belli, Manuela Mandracchia.

Tovább…