login |

Mindenki Mad Men-t nézett

2015. 05. 19. 18:20 - Írta: winnie

3 comments | kategória: fun

Véget ért a Mad Men (kritikánk itt), s ezen alkalomból az AMC-s csatornák elsötétültek, a BBC America, az IFC, a Sundance Tv, valamint a WE tv felfüggesztette a programját a finálé idejére.

Mad Men: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is. – írta 20legendd

2015. 05. 19. 14:49 - Írta: vendegblogger

10 comments | kategória: kritika

I want to keep things as normal as possible.

7 évad után végleg leköszönt napjaink televíziósának egyik dinoszaurusza, a Mad Men. Nem állíthatnám, hogy kevés sorozatot nézek, de a Mad Men valahogy már a kezdetektől fogva egy megmagyarázhatatlanul más élményt tudott nyújtani, mint nagyjából az összes többi pályatársa. Még azokban a pillanatokban is, amikor a sorozat nem volt éppen hibátlannak nevezhető.

Hogy hibátlan volt-e ez az utolsó évad? Dehogy volt. A Mad Men valamennyi évadjába becsúsztak olyan pontok, amivel nem mindenki tudott azonosulni és érzésem szerint, idén sem volt ez másképp. Ezen persze nem javít az sem, hogy a készítő, Matthew Weiner tavaly elvarrt minden szálat a történet szempontjából, és ennek következtében az idei epizódok inkább a sorozat karaktereire fektettek nagyobb hangsúlyt.

A fináléra nem is maradt túl sok megválaszolatlan kérdés, aminek ellenére számos teória látott napvilágot, hogy miképp lehetne lezárni egy ilyen lezárhatatlannak tűnő sorozatot. A befejezés nem is aratott osztatlan sikert, ami abból is meglátszik, hogy a neves kritikusok között is volt olyan, aki imádta, míg más “vitathatatlanul szörnyűnek” nevezte. Az viszont egészen biztos, hogy az utolsó egy óra nem igazán úgy alakult, ahogyan arra bárki is számított.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom. Tovább…

Hitman a’la Mad Men

2015. 05. 18. 13:30 - Írta: winnie

4 comments | kategória: fun,mozifilm,video

A Mad Men sorozatzárója alkalmából egy olyan promót kapott a Hitman című mozifilm, melyben a Mad Men klasszikus főcíme ihletett. A tovább mögött megnézhető.

Tovább...

Mad Men: folytatódott a 7. évad – írta Réka

2015. 04. 12. 15:45 - Írta: vendegblogger

51 comments | kategória: kritika

Az AMC olyan lassan csepegteti a Mad Men epizódjait, mint valami őrjítő infúziót. A nézőket felbosszantva, kettévágták a 7. évadot, és tavaly 7, majd idén is 7 részben búcsúznak az érától. Ez egy olyan sorozat, amihez idő kell, hogy el tudjunk merülni egy letűnt korban, és ez a nagy “vágás” inkább rontotta a hangulat átadását.

A 7×08 nézése közben arra gondoltam, hogy ahogyan a szemünk előtt lepergett a’60-as évek, úgy öregedett el a sorozat is. Valahogy már nem éreztem üdítőnek a látványt, már nem tudtam szurkolni a fő karaktereknek.

Ami a legszomorúbb, hogy sok szereplőben több potenciált éreztem, több lehetőséget, de az íróknak köszönhetően belesüllyedtek egyfajta szürke masszába, és nem maradt más nekik, csak a szokásos munkahelyi megbeszélések, néhány elmés dialógus. De most tényleg, hol van már a körhintás diavetítés? Hol van Don múltja? Hol van Megan francia bája? És hol a fenében van Pete és Peggy gyereke?

Az epizód egyetlen érdekesebb húzása az első percek castingja volt, ahol az erős intimitást Pete Campbell feje törte meg. Don Draper, hölgyeim és uraim, 7-8 éven át képtelen volt megváltozni. Zuhan, egyre csak zuhan, mint az intróban.

Boncolgatták a kínos, keserves gyerekkorát, a kezdeti nehézségeit, és azt, hogy ő a semmiből törte fel magát az egekig: s mindeközben, megannyi impulzus után, a személyisége alapjaiban nem fejlődött. Egyetlen bátor lépése az volt, amikor a gyerekei, főként Sally előtt megnyílt.

Don nőzik – mint mindig, sármos – mint mindig, iszik – mint mindig. De legbelül üres – mint mindig. Exbarátnők szellemei kísértik, most éppen egy újabbtól vettünk transzcendentális búcsút.

Ott volt az örökké cinikus, laza, már-már bölcs Roger, de az új bajsza pont olyan nevetségesen hatott, mint maga a karakter: a hatvanas éveihez közeledő gazdag, pöffeszkedő kujon.

Női fronton sem történt jelentős változás. Érzésem szerint Joanie karaktere is elfáradt: a vásznon és a történetben is ugyanaz vele a gond, mert őt a külseje határozta meg, hiába az ész, a rafináltság, őt nem lehet az alakjától függetlenül kezelni. Persze őt is zavarja, hogy egy férfiakkal teli üzleti tárgyaláson nem veszik komolyan.

– Why aren’t you in the brassiere business?
– Excuse me?
– You should be in the bra business. You’re a work of art.

Egyedül Ken Cosgrove szála volt érdekes. Mindig is sajnáltam, hogy Ken a sorozat első éveihez képest kevés szerepet kapott, mert ő az egyik valóban pozitív figura. Ő nem olyan, mint Pete, ő nem sározta be az apósát, amikor annak idején próbálták rávenni.

Ahogy a felesége fogalmazott, a szemét adta a cégért, és mégis semmibe vették. Most eljött az idő, hogy bosszút álljon, és nagyon is drukkoltam neki.

– So you’re going to fire us?
– No, it’s going to be way worse than that. I’m going to be your client. And I hate to tell you, but I’m very hard to please.

Összességében várom már a sorozat lezárását, mert elfáradt a Mad Men. Nagy kedvencem volt éveken át, de elvitték egy mély dialógusokkal (és annál kevesebb élménnyel) teli irányba, ami kínosan hétköznapi jelleget ölt. 6/10.

Stílus egy képbe tömörítve

2015. 02. 24. 13:15 - Írta: human

7 comments | kategória: kampány

Az AMC az alábbi plakáttal jött a Mad Man legeslegutolsó részeihez.

Délelőtti videó 3.: Mad Men

2015. 02. 20. 11:55 - Írta: human

6 comments | kategória: video

Vége a bulinak, legalábbis az az utolsó hét részt felvezető promónak a címe. Egy (újabb) legendás sorozat fog leköszönni idén, amit nem annyira sokan szerettek itthon, de ezt tudjuk be a műfajnak, hiszen zseniálisan van megcsinálva – legalábbis, ha a kritikáknak és a sok díjnak hiszünk. Videó a tovább mögött.

Tovább...

Lefordított sorozatcímek

2014. 10. 21. 16:10 - Írta: human

33 comments | kategória: fun

Nem véletlenül kerültünk bele többször is, de a legjobbat nem mi húztuk, hanem a Breaking Bad kapcsán a bolgárok. Innen válogattam pár szerintem érdekesebbet. A tovább mögött megnézhető.

Tovább…

Mad Men: kezdett a 7. évad – írta Rékuc

2014. 04. 16. 17:55 - Írta: vendegblogger

30 comments | kategória: kritika

A Mad Men nem csupán egy rétegsorozat, hanem egy alaposan, esztétikusan megalkotott korkép a 60-as évek New York-i reklámvilágáról, tele popkulturális utalásokkal. Az AMC úgy döntött, hogy a 7. és egyben utolsó évadot két részletre osztják, idén a „The Beginning” – azaz Kezdetek, jövőre pedig a „The End of an Era” – Egy korszak vége című tömböt vetítik le 7-7 epizód során.

A sorozat igazi időgép, végigutaztatta a nézőket a 60-as éveken keresztül, és így, a 7. évad kezdésével el is érkeztünk 1969. januárjához. Lássuk, hogy mi is történt a nyitányban – spoilerek a tovább mögött. Tovább…

Emlékeztető: Mad Men – Reklámőrültek 4. évad

2014. 03. 30. 17:53 - Írta: winnie

1 comment | kategória: ajánló

Ma. 20:45. M2. Mad Men – 4×01 (kritika)

Délelőtti videó 2.: Mad Men

2014. 03. 25. 11:22 - Írta: winnie

3 comments | kategória: video

Április 13-án kezd a Mad Men utolsó szezonjának első fele, a tovább mögött az utolsó részek első promója nézhető meg.

Tovább...

Promóképek: Mad Men 7. évad

2014. 03. 18. 22:53 - Írta: human

7 comments | kategória: kampány

Közeledik a vég, a promóképek sorában is, de addig gyönyörködjünk. Mind kattintható a tovább mögött is.

Tovább…

Trippentyű

2014. 03. 10. 13:15 - Írta: human

8 comments | kategória: kampány

Úristen, de adja ez a Mad Men-plakát! Akit érdekel a háttere, annak ajánlom ezt a cikket. Az utolsó évad két részletben kerül leadásra. És szokás szerint mindenki elől titkolják a tervezett történetet, de még a vendégszereplőket is.

Previous Posts