Azt hiszem, rögtön a közepébe vágok: a premierek jó pillanatok a visszanézésre, hiszen nagyon az új nézőkre is céloznak velük. Engem nem rántottak vissza.
Egyszerűen ebben a sorozatban szinte semmi sárm nincs. A legtipikusabb akció-nyomozós sorozat, mindenki áll körben, és magyarázza az aktuális lépcsőt, hogy az összes néző értse. De még csak túl sem tolják, hogy valami szórakoztató rész legyen benne.
Ami még durvább, hogy az akció sem volt erős a premierben, szóval azt a részt is visszavették. Legalábbis visszagondolva a pilotra, ott azért jobban próbálkoztak vele. Itt meg egy set piece volt igazából, gondolom drága, de olyan viccesen kötötték össze a szálait, az egyetlen veszélyes részt benne a végére hagyva. Nem a fizikára gondolok, hanem ahogy “berepült” a helikopter a követett kocsinál és a többire.
Az egyedüli, ami elmegy, az a Higgins és Magnum közötti csipkelődés, de ez 1 perc volt, két mosoly. Na meg Tim Kang annyira hozta a Cho karaktert a The Mentalist-ből, izé (itt más a neve persze), hogy azon is vigyorogtam kicsit.
Magnum, leave before I arrest you for giving me a migraine.
Próbáltam visszafogni magam, de aki nézi, az tényleg éltesse nyugodtan, hogy legyen ellenpólus, mert számomra továbbra is esélytelen, hogy ez a sorozat akárhány percet érjen hetente az életemből. Egyszerűen nem szórakoztat, pedig a zsánerén belül igazából elmegy.
Végre lehet lazítani, hiszen csak 5 sorozat tér vissza, de közben a Netflix kidobott egy pár sorozatévadot, ha az országos felhozatal nem lenne elég. Íme az reklámanyagok a következőkhöz: Hawaii Five-0, Magnum PI, Blue Bloods, Fresh Off The Boat és American Housewife.
Első pillantásra három krimiről van szó, de valójában a H50 és az MPI inkább afféle lájtos, bűnügyi akciódramedy, a Blue Bloods meg rendőrséges sorozat, talán azt sem nevezném konkrétan kriminek. Akárhogyis, a három széria visszatérésének előzetesei a tovább mögött.
A Stranger Things rengeteg utalással volt tele, meg a kor divatjával, és bizony Hopper karaktere kedvenc bajszos Magnumunkból merített. Például a bajszát? Ezt a tovább mögötti rajongói Hopper, P.I.-főcímben ki is élvezhetjük. Sajnos csak VHS-minőségben.
És akkor az finálékritika után itt az emlékeztető is a hazai premierhez – itt most tényleg minden le van írva a fenti linkeken, és a legjobb párhuzam valóban a Hawaii Five-0 ehhez a magánnyomozós akciósorozathoz, mert a helyszín és a készítő mellett a stílus is megegyezik, mindkét sorozat egy olyan középvonalas reboot lett, ami nem sért meg senkit, amit a műfaj rajongói élvezni fognak, a többiek pedig élni hagynak.
A Hawaii Five-0 és a MacGyver után ismét kaptunk egy olyan rebootot a Hawaii Five-0 és a MacGyver készítőjétől, amit előzetesen sokan köpködtek (mert hogy merészelnek klasszikusokat leporolni, hogy hírnevüket öregbítsék!), hogy utána azok, akik valóban elkezdik nézni azt mondják, hogy egy teljesen korrekt és élvezhető végeredmény. De ehhez persze el kell kezdeni, és látni, hogy miképp formálták a koncepciót az első évad során.
Nyilván a fentiek a H50 és a MacG műfaját kedvelőknek szólnak, akik szeretik az akciódús, látszólag téttel bíró, olykor drámainak tűnő, de valójában könnyed sorozatokat, amikben a szép snitteknek (Hawaii, ugyebár), jó dumáknak és cool pillanatoknak van jelentősége, és ahol a történetek inkább csak a karaktereket helyzetbe hozó kellékek. Nekem pedig, ahogy azt a pilotkritikámban is leírtam, ez nem annyira a stílusom.
A fináléban egy mini átívelést, story arc-ot zártak le azzal, hogy visszahozták Jordana Brewster pár résszel ezelőtt bemutatott karakterét, ezzel adva némi érzelmi töltetet a résznek, de egyébként nem sok mindenben különbözött egy random epizódtól, még cliffhanger-t sem biggyesztettek a legvégére, ami így is van jól, hiszen nagyjából minden erőltetett lett volna lezárásnak. Persze jutott a zárásba elcsépelt lövölde és kiszámítható párfordulás, de ez van.
Külsőségek tekintetében persze nem fogták vissza magukat a készítők, hiszen a Magnum PI az a sorozat, ahol egy random beszélgetésre nem az irodai díszletbe vagy valahova való sétálás közben kerül sor, hanem a Ferrari-ban ülve, miközben a háttérben festői tájakat látunk, arról nem is beszélve, hogy ezúttal az autós üldözés helyett egy helikopteres üldözést kaptunk – ismét csak jelezném: aki ilyen sorozatra kíváncsi, azt az új Magnum nem fogja cserben hagyni.
Egyedül azt nem tudom, hogy karakterek szintjén mi a helyzet. Thomas-t eleinte sokan színtelennek találták, de nekem vele nem volt gondom. Higgins már a kezdetektől a legjobb arc, a prímet nálam egyértelműen ő viszi, a kapcsolatát a címszereplővel kifejezetten érdekes nézni. Ellenben TC-t és Rick megítélését kénytelen vagyok a rajongókra hagyni, mert nem hiszem, hogy előbbit mindenki annyira tipikusnak találná, mint én. (Mondjuk én Rick-ben is inkább csak Zachary Knighton-t látom, ami nem előny, de annyi baj legyen.)
Szóval miközben engem sem a finálé, sem a random évadközi részek nem győztek meg arról, hogy nézős sorozat lenne számomra a Magnum PI, az egyértelműen lejön, hogy nincs vele semmi probléma, olyan sorozatként, amilyennek definiálta magát, tökéletesen élvezhető, és szerintem egyre inkább el fogja kapni az ember, ahogy közelebb kerülnek hozzá a karakterek.
A Magnum PI pont azt a műfajt képviseli, amit megszeretve az ember idővel jó eséllyel nem fogja már kaszálni sem, mert nem sztorifüggő, így a minősége sem tud nagyot zuhanni, hacsak nem kezdik erőltetni a melodrámát és a szappanoperát. És egyelőre ez nem fenyeget, mert bár meg-megpendítenek romantikus szálakat, eljátszanak lehetőségekkel, de alapvetően a főbb szereplők barátságára alapoznak Haverok közt módra.
Csak 20 rész, nem 22 a Magnum PI első szezonja, ami nem volt átütő siker, de elfogadhatóan hozott, a nézői reakciói sem voltak rossz, kapott 2. évadot is (megy majd péntekre, hogy meglegyen a 7 szezon?). A tovább mögött a zárás előzetese.
Azt nem tudom, hogy nektek hogy jött be, hiszen a kibeszélő a műfaj képviselőinél szokott módon kihalt (nincs itt miről beszélgetni), de ha kapunk vendégírást valakitől, akkor majd megdumáljuk. Tovább…
Az első országos évadberendelések? A CBS pár eminens jobban teljesítő újoncának már idő előtt berendelte a folytatását, így ősszel jönni fog a Magnum PI 2. évadja, az FBI 2. évadja és a The Neighborhood 2. évadja.
Tudom, hogy még nem volt magyar premier (ami késik, nem múlik), de szerintem most már az “angolosok” nagy része elkezdte a sorozatot, illetve eldöntötte, hogy nézős-e vagy sem, így talán nem akkora spoiler az alábbi kép, amit az 1×02-ből lőttem Jay Hernandez-ről, és ami egy flashback során volt látható, szóval nem kell megijedni. (Csak mert ugye sokan a bajuszt tartották Magnum legfontosabb kellékének, pedig!)
Jó döntés volt hanyagolni? (Egyébként jár a pacsi a készítők öniróniájáért/kikacsintásáért.)
A FOX a The Cool Kids-nek rendelte be a teljes évadját, a CBS a Magnum PI-nak, a The Neighborhood-nak és a God Friended Me-nek, míg az ABC a Station 19 esetében. A FOX és az ABC 13-ról 22 részre bővített, a CBS nem kommunikálta a pontos epizódszámot, de sajtóinfók szerint a The Neighborhood +9 epizódot kapott a 13-hoz, míg a másik kettő +7-et.
Manifest – 1×02: 3/10. (Pilotkritika itt.) Á, ismerős a recept: 42 perc 10 másodperc tömény unalom, a végén pedig 20 másodperc “Úúú, WTF, mi van, ezt most miért, és ki?” Na jó, a WTF túlzás de magát a részt szörnyen untam. És emiatt nem törnék pálcát a készítők felett, mert tudtuk, hogy erre kell vinni a sztorit, végig kellett menni a két főhős szálán. De azért a többi szál lehetett volna érdekesebb.
Ahogy arra számítani lehetett, kaptunk érzelmes, karakterszálakat a beilleszkedés kapcsán, és emellett jelen voltak a fejben megszólaló hangok is, valamint a rejtély is egyharmadban (a hatósági nyomozás, illetve a többi túlélő tevékenysége) Alapból közepes szintre lőttem be volna ezt a folytatást, csakhogy a “nyomozós” sztori, azaz hetieset annyira fantáziátlan és magától értetődő volt, hogy teljesen elkedvtelenített. Főleg, hogy a fejben hallott hang is totál erőltetett volt, a következtetések belőle is azok, illetve véletlenszerűek, az ilyesmihez semmi természetfölötti nem kellett volna, anélkül is prezentálható lehetett volna a sztori.
Verdikt: azért még kap egy részt tőlem. Mert a folytatásban, most, hogy elkezdték tisztázni őket, talán nem a kiszámítható (és az összkép, valamint a karakterek szempontjából egyébként nagyon fontos) párkapcsolatok kerülnek előtérbe.
Magnum P.I. – 1×02: 4/10. (Pilotkritika itt.) Ugyanazt kaptunk, mint a pilotban, csak pepitában, a linkelt kritikában pedig kifejtettem, hogy mindezt miért nem találtam túl érdekfeszítőnek. Innen infó, onnan infó (a boncolást nem is mutatják, mert minek, csak a halottkém-infót közlik), egy ismerős, egy random hallomás, és most szó szerint is hackerkedtek. Naná! De legalább a sorozat mindezt felvállalja, tényleg nem akar más lenni, mint aminek látszik.
Az a gond, hogy még mindig sem derült ki nagyon, hogy Rick és TC miért jó arc. Cserébe viszont Higgins legalább működik, és a főhőssel való dinamikája is nagyon jó. Nyilván nem fog érinteni, de remélem, sokáig (akár örökre is) távoltartják őket a közös romantikától, addig jobban húzhatják egymást.
Verdikt: nálam ez középszer, de valójában a limonádé akciós műfaj az, ami nem izgat, így kaszálnám is 2 rész után, ha az 1×03-ban nem jönne Ken Jeong, mint másik magánnyomozó. Lehet, hogy azért belenézek a részbe, de egyébként teljesen esélytelen, hogy bármikor is elcsábuljak, ld. szinte minden országos sorozat évadnyitóját megnézem, hogy hátha, de például a Hawaii Five-0 még esélyt sem kap, annyira nem az én stílusom. És ez is olyan.
Ja, több helyen is valami fertelmes utószinkron volt. WTF.
