login |

Második blikk: Outlaw + Law & Order: Los Angeles

2010. 10. 17. 15:11 - Írta: winnie

7 comments | kategória: kritika

Outlaw-ban

Outlaw – 1×02: 7/10. (Pilot-kritika itt) Mivel a pilot 6-ost kapott, így muszáj legalább 7-et adnom a második részre, mert jobb volt. Az eset is érdekes kérdéseket vetett fel, s bár Jimmy Smits karakter abszolút hidegen hagy, főleg, amikor a közhelyes “direkt az ellenkezőjét csinálom, amit javasolnak a kollegáim, de nem mondom meg, hogy miért, majd az utolsó percben úgyis kiderül, hogy nekem volt igazam” trükkjét kapja elő. Mázli, hogy a két női mellékkarakter simán eladja nekem a sorozatot.

Verdikt: a remek cold open megvett, ráadásul menet közben is volt pár jó húzás, szóval maradok még az 1×03-ra. Sőt, maradtam, mert láttam az 1×03-at is, ami 5/10 volt, főleg azért, mert elővették a főhős szerencsejáték-függőségét, ami abszolút nem érdekel, ráadásul 1 ügy helyett 2 volt, a szoksásos, “a csapat egyik fele ezen, a másik fele azon dolgozik” felállással. Mindenesetre folytatom. Nem nagy elvárásokkal, de folytatom.

LOLA-ban

Law & Order: Los Angeles – 1×02: 3/10. (Pilot-kritika itt) Nem, nem. Ez így nem érdekes. Nincs benne meg az a plusz, ami az SVU-ban vagy a CI-ban. Pedig a LO: LA minden elismerést megérdemelne, mert talán itt a lehető legkomplexebb a bűnügy, s mint sokszor elmondtam már, tényleg nem csak a bűnös elkapásáról szól a sztori, hanem az elítéléséről is. A komplexitás azonban sajnos az érdektelen karakterek miatt élét veszti.

Az 1×02-ben elég fura volt (de jó is egyben) a magánéleti szál bevonása a nyomozás, de talán ilyesmit az 1×20-ban kellett volna meglépni, mert így randomnak tűnt. Verdikt: kasza.

Outlaw: kasza

2010. 10. 12. 00:38 - Írta: winnie

2 comments | kategória: hírek

Az NBC elkaszálta az Outlaw-t. A sorozat eltűnik péntekről, azonban marad műsoron, szombatra kerül, ahol elvileg a maradék 4 epizód leadásra kerül. Ez azon kevés sorozatok egyike, aminek még nem volt meg a 2. része, így nem tudom, hogy jobb lett, vagy sem. Viszont remekül látszik, hogy működik a nézettség, a zombizás az Outlaw – 1×01 és 1×02 nézettségén.

Pilot-mustra: Outlaw – 1×01

2010. 09. 18. 14:54 - Írta: winnie

3 comments | kategória: 2010/11,kritika,pilot-mustra

(Előzmény: human piltkritikája.) Bár szinte mindenhol lehúzásokat olvasok az Outlaw-ról, ezúttal human mögé vagyok kénytelen beállni. Illetve mellé. Jobb a békesség. Első blikkre az Outlaw teljesen tisztességes, kissé idealista – és cseppet sem érdekes sorozatnak tűnik. Olyannak, amit lehetne nézni, de… Mondom: első blikkre. Jövő héten pénteken érkezik a második rész és akkor kiderül, hogy a legfelsőbb bíróból ügyvéddé váló Jimmy Smits tud-e valami újat mondani. Vagyis érdekeset.

OUTLAW – 1×01 – 6/10

Outlaw - 1x01 - c

Az Outlaw egyelőre úgy néz ki, hogy egy ízig-vérig jogi sorozat, abból is a kis csapatos ügyvédes fajtából. A kiugrott bírónak volt pár embere bíróként, őket hozza magával, plusz még ezt-azt, így alakul ki a csapata: a tapasztalt ügyvéd, a fiatal, nagyonpedálozó, belé szerelmes szöszi ügyvédke, a lázadó, naggggyon laza nyomozólány és…, ööö, van egy srác is.

Úgy tűnik, hogy a szereplők karaktereire is megpróbálnak az írók rágyúrni (a mellékalakok sablonosak, de 50%-uk kivívta az érdeklődésemet), sőt, még azt is meg tudjuk Smits-ről, illetve a “törvényen kívüli” Cyrus Garza-ról, hogy minden csajt lefektet és szerencsejátékozik – meg egyébként is, nagymenő. Aki átívelő szálra vágyik, az nagyjából errefele keresgéljen, valamit belebegtettek ugyan (egy titkos árnyat), de nem hiszem, hogy sok vizet zavarna a későbbiekben.

Outlaw - 1x01 - b

A nagy kérdés számomra, hogy mekkorát akar markolni a sorozat. Kapunk nyilvánvalóan szívhezszólást, nagy szavakat és felmentéseket, de a kérdés az, hogy mindezt a győzelem vagy az igazság nevében fogja-e véghez vinni Garza? Mert úgy tűnik, hogy itt nyomozások lesznek, előkerülnek a valódi tettesek is, pedig isten rá a tanúm, örülnék egy olyan jogi kriminek, ahol nem úgy akarják felmentetni az ügyfelet, hogy megtalálják a valódi tettest. Van ugyanis valami perverz módon szórakoztató, ha nem tudjuk meg, hogy ki a bűnös, ki az ártatlan, mindössze a jól végzett munka gyümölcsének örülünk.

Egyébként a pilot gyengesége ez utóbbi volt. Hiszen amellett, hogy bemutatták Garza távozásának körülményeit és azt, hogy veti meg lábát ügyvédként, még az első esetével is foglalkozni kellett, s a rendelkezésre álló kevés időben nem elég, hogy fel kellett mentetnie kivégzésre váró ügyfelét, még a régi gyilkossági ügyet is fel kellett göngyölíteni pár perc alatt. Nem árulom el, hogy mindez sikerült-e.

Outlaw - 1x01 - a

Arra mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy a legfelsőbb bíróból lett ügyvéd sztorija mikor válik egy ügyvéd sztorijává. Mert egy dolog, hogy a bírói háttér mindig ott lesz, de vajon ennek lesz később is jelentősége?

Pilot: Outlaw

2010. 09. 16. 01:00 - Írta: human

13 comments | kategória: 2010/11,kritika,pilot-mustra

Ha röviden kéne jellemeznem a sorozatot, akkor szerintem azt mondanám rá, hogy újoncoknak. Zárom is soraimat.

outlaww

Hopp, a főszereplő meg is lepődött ezen, miközben azt írták a képre, hogy RZA, aki nyilván nem ő. A sorozat alapfelállását úgy lehet összefoglalni, hogy a Legfelsőbb Bíróság egyik tagja visszavonul, hogy újra ügyvéd legyen és a kisembereknek segítsen. Ez természetesen az “egy rész, egy ügy” megoldást jelenti, de hát mi más várnánk egy országos tévére készülő jogi sorozattól?

A pilotban a kiszemelt ártatlan egy rendőrgyilkos, aki nem kapott rendes tárgyalást, mindig trükközött a vád. Itt azért az írók bajban voltak kicsit, mert nem tudták teljesen rendesen kibontani az ügyet, hiszen még a visszavonulást is bele kellett tuszkolniuk a 42 percbe. Gondolom később ebben kicsit erősebb lesz a sorozat, emiatt biztos nem éri meg leírni. A rutin miatt annál inkább.

Azért kezdtem azzal, hogy újoncoknak, mert akinek ez az első vagy második ügyvédes sorozata, az egész jól szórakozhat. Egy profin és jól elkészített műsorról beszélünk, viszont semmi igazán kirívó nem volt benne ahhoz, hogy megragadjon. Mivel ártatlan emberek és a jogi rendszerben az igazságért küzdő ügyvédről van szó, így természetesen nem maradnak el a hegyibeszédek sem. Na ez az, amiket egyszerűen már túl sokszor hallottál, ha nézel pár éve sorozatokat. Nem az ügy végkifejlete, hanem előtte a fennkölt dumák.

A szereplőgárdáról szintén hasonlókat tudok mondani. Mármint, hogy profi csapat, de semmi extra. Jimmy Smits, akit Az elnök emberei utolsó évadjából és a Dexterből már sokan ismerhetnek itt sem okoz csalódást. Mellé viszont nem választottak nagy neveket, viszont mint említettem, nincs kiugróan rossz közöttük. Ez így nagyjából 6/10, de én biztos nem fogom folytatni, mert egyáltalán nem érdekel ilyen ügyvédes sorozat.

Tudjátok, mi nem tetszett benne? Mondjuk ezt már csak spoiler tag mögött írom le. Az ügy végeredményét lelőtte már a trailer, de hátha nem látta mindenki. Szóval innentől csak az olvasson tovább, akinek megvolt a pilot, vagy nem érzékeny ilyesmire. Tovább…

Outlaw: Minden, amit tudni kell a sorozatról

2010. 09. 15. 23:20 - Írta: Bruzsy

3 comments | kategória: 2010/11,ajánló,kampány,video

(Igen, Kanadában már kedden megvolt a premier, így nemsokára human kritikáját is olvashatjátok.) Ma este megkezdődik az újoncdömping a “négy nagynál” is, méghozzá Jimmy Smits (West Wing, Dexter) jogi drámájával. Jöjjön most néhány kép, aztán lássuk, mit is illik tudni a sorozatról.

outlaw4_kicsioutlaw3_kicsioutlaw2_kicsi

Elsőre talán azt, hogy ezek alapján egyik szereplő se tűnik túlontúl szimpatikusnak, meg hogy a Photoshop Smits életkorából is simán levesz egy tízest.

outlaw1_kicsioutlaw5_kicsioutlaw6_kicsi

Eddigi posztok a sorozatról:

Amit fontos tudni, hogy csak a premier kapott ilyen kiemelt szerdai sávot, utána elküldik szépen péntekre kivérezni, így igazából minden ott és akkor fog eldőlni. Ahhoz, hogy egyáltalán beszélni lehessen egy esetleges +9 részről, a sorozatnak mindenképp jó lenne ha 4,5-5 millió néző fölött teljesítene a Dateline felvezetéssel. Nem sok esély van rá, hiszen a reality-k és játékok kivételével erre csak a Law & Order és a Life 2. évadja volt képes az elmúlt években.

A tovább mögé pedig maradt még egy feelgood és egy komolyabb, jogi előzetes és három apró részlet , hogy teljes legyen a kép. Tovább…

NBC-előzetesek 4.: Outlaw és The Cape

2010. 05. 17. 19:23 - Írta: human

28 comments | kategória: 2010/11,video

Ez most egy furcsa páros lesz, de mindketten az igazságot hajszolják. Talán. Vigyázzatok, az Outlaw a pilot végét is teljesen bemutatja. Előzetesek a tovább mögött.

Tovább...

2010/11 – Az NBC újoncai (5.) – Outlaw

2010. 05. 17. 01:18 - Írta: human

14 comments | kategória: 2010/11

Outlaw-cast

OUTLAW

Készítő: John Eisendrath
Szereplők: Jimmy Smits (The West Wing, Dexter. Cane), Jesse Bradford, Carly Pope, Ellen Woglom, David Ramsey
Várható indulás: 2010. ősz, péntek 22.00

Sztori: Egy legfelsőbb bíróság-beli munkáját otthagyó bíró a főszereplő, akinek a töke tele van az alapjaiban rossz igazságszolgáltatási rendszerrel. Kilépése után magánpraxist indít, ahol a kisebb embereknek segít, méghozzá elég hatékonyan, hiszen az előző állásához nagyon kellett kennie-vágnia a törvényeket, átlag ügyvédeknél sokkal jobban.

winnie szerint látatlanban: Érzelgős lesz, az tuti, de valamiért mégis optimista vagyok. Nem a túlélési esélyeit, hanem inkább a minőségét illetően. 60%. Azért kellene valami csavar azon kívül, hogy ken-vág.

human szerint látatlanban: Hát nem tudom, kisembereknek segítő ügyvéd? Lehet jó is, de inkább valami érzelgős középszert sugall így elsőre minden, 30%. Plusz én főszereplőnek nem bírom Smits-et, míg a Dexterben és a WW-ben is remek volt rövidebb időre. Itt az ideje, hogy ezen változtasson?