Igyekszem minden teljes évados sorozatnak 2 vagy 3 részt adni már egy ideje, de a Netflixre ma érkezett Ratcheddel kivételt teszek, mert ebből nem tudok még egyet megnézni.
Azt mondjuk már látom, hogy milyen ötletük volt a Száll a kakukk fészkének előzményére. Nem olyan eredettörténetre mentek, hogy Ratchedet megtöri a rendszer és ártatlan nővérből gonosz lesz, mivel a pilotban is elég sok rossz dolgot tesz. Aztán a végére kiderül miért. Ellenben a kivitelezés az unalmas és az idegesítő tökéletlen keveréke.
A történet középpontjában egy nő áll, aki nagyon be akar kerülni egy elmegyógyintézetbe nővérként, és ezért láthatóan már a pilotban is mindent megtesz. Emellé kapunk a sötét elméjéből is pár szeletet, na nem szó szerint, csak tesz morálisan aggodalmas dolgokat. Hogy miért ilyen fontos ott dolgoznia? Úgy tűnik, elég nyomós indoka van rá.
A pilot ennek megfelelően az ő cselekedeteivel foglalkozik, és megalapozza a helyszínt, na meg a többi karaktert. Közben pedig a zenével szétszedi az agyunkat. Minden mögött van koncepció, de nem akarom sokat vakarni a fejem ezen. A lényeg, hogy hiába néz ki az egész úgy, mint a Glee, egy horrorsorozatról van szó, méghozzá minden túljátszás ellenére kőkeményen.
Véleményem szerint ennek az előzménynek a könyvhöz viszonyítva semmi értelme. Tipikusan egy ötletet átcsomagoltak egy létező IP-be, névbe, hogy így jobban eladják. Vagy nem értették Ratched nővér karakterét a könyvben és filmben? Nem hiszem.
Ez nem tudom mennyire személyes vesszőparipám, igazából főleg csak azért mondom, mert ennek megfelelően kell kezelni, magában nézni. Nem számít, hogy a könyvben a bürokráciák és az azokhoz köthető korrumpáló hatalom rossz oldalát személyesítette meg. Itt egy teljesen más karaktert kapunk, akiből el nem tudom képzelni, hogy miképp lett az, ami az eredeti műben. De mondom, ez csak amiatt számít, hogy miképp kezeljük.
Az viszont már más kérdés, hogy magában sem működik. Ha egy random nővér és az 50-es évek kezdetleges pszichiátriája lett volna a középpontban, akkor is szétuntam volna magam. Sőt, a film hiába klasszikus, és olvastam anno a könyvet is, egyáltalán nem megszentségteleníthetetlen mű, szóval érzelmileg nem hatott meg, hogy hozzájuk nyúlnak, és így sem nyűgözött le, amit láttam.
Konkrétan nagyjából csak azt tudnám kiemelni, hogy tetszettek a díszletek és a fényképezés. Bevált, gyönyörű színes, tipikusan Ryan Murphy-közeli az egész, iszonyat túljátszott karakterekkel és túlírt, kicsit sem valóságszerű jelenetekkel, azonban a máz mögött teljesen üres. Mint mindig. Na jó, ez csak magas labda volt. A lényeg, hogy ezt most a csomagolás nem adja el.
Sok szőrszálat nem akarok hasogatni, nekem amikor Ratched takarít, és ami előtte van, az volt a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy egy 4/10 után le is zárom ezt a fejezetet. Nyilván a rész végéig kitartottam, de ott sem győztek meg semmiről.
