login |

JAws 2014: Legjobb vendégszereplő

2015. 01. 01. 10:22 - Írta: Casey Novak

53 comments | kategória: szavazás

Eddigi nyertesek: 2011: Mos Def2012: Andrew Scott, 2013: Iwan Rheon

Ez az a kategória, ahol lehet ismétlés, de sokszor új jelöltekre szavazhatunk. 2013-ban például  Iwan Rheon, Walton Goggins, Diana Rigg, Ruth Wilson, James Franco, és Carrie Preston versenyzett a címért. Idén a legtöbb összegyűjtött jelöléssel száll ringbe Pedro Pascal,  aki a Game of Thrones mellett a Gracelandben és a The Mentalistban is többször megfordult, de Oberynként tette rátok a legmélyebb benyomást.

Jelen van a tavaly még épphogy lemaradó Gillian Andreson a Hannibalből, és megérdemelten. Szintén a Hannibalnek hála került fel a listára Michael Pitt, akinek zseniális alakítását jövőre sajnos már nem láthatjuk színészcsere miatt.

Elizabeth Lail a Once Upon a Time-ban nyújtott alakításának köszönheti hírnevét, és azt, hogy pályakezdő színésznőként egyből bekerült a JAws-jelöltek illusztris társaságába. És immár harmadik éve küzd a szavazataitokért a Sons of Anarchy-ba át-átruccanó Walton Goggins, aki ezzel ki is érdemelte a legkitartóbb vendég különdíját.

Nem sokkal maradt le az élmezőny mögött Billy Bob Thornton, aki a The Big Bang Theory-ban tette tiszteletét, pár szavazattal lecsúszott ezúttal a top 5-ről Carrie Preston (The Good Wife), valamint szorosan mögöttük ott volt Oliver Platt (Fargo) és Jonathan Banks (Community) is.

A legjobb vendégszereplő

  • Pedro Pascal (Game of Thrones) (44%, 1,946 Votes)
  • Gillian Anderson (Hannibal) (16%, 689 Votes)
  • Walton Goggins (Sons of Anarchy) (14%, 596 Votes)
  • Elizabeth Lail (Once Upon A Time) (13%, 576 Votes)
  • Michael Pitt (Hannibal) (13%, 568 Votes)

Total Voters: 4,375

Loading ... Loading ...

Sons of Anarchy: vége a 7. évadnak. És a sorozatnak is. – írta Ingorion

2014. 12. 11. 14:48 - Írta: vendegblogger

114 comments | kategória: kritika

Doubt thou the stars are fire,
Doubt that the sun doth move,
Doubt truth to be a liar,
But never doubt I love.

Jó befejezést nehéz írni.

Ez az állítás nem csak sorozatokra igaz, hanem bármilyen műfaj „termékére” rávonatkoztatható. Míg elméletben könnyű learatni a hosszú idő óta érlelődő történetszálak gyümölcsét, addig gyakorlatban úgy tűnik, csak nagyon kevés alkotónak jön össze, hogy minden tekintetben kielégítő zárást prezentálhasson rajongóinak. Kurt Sutter pedig belebukott ebbe a feladatba, legalábbis ha az évad teljes egészét nézem.

A döcögős kezdést nem követte azonnali megváltás, hosszú, sokszor érdektelen jeleneteket kellett végigszenvednünk, csak hogy elérkezhessünk az epizódok végére illesztett cliffhangerökig, amik mindig egy minőségi, előző etapok hangulatát szállító rész ígéretét hozták magukkal.

Egészen a tizedik részig kellett türelmesnek lennünk, akkor végre bizakodni kezdhettünk, és feltehettük magunknak a kérdést: vajon mit tehetnek le elénk az asztalra, amivel sikerül felülmúlniuk hét évad vérengzését, drámáját/melodrámáját, az emberi lélek legsötétebb bugyraiban való vájkálást, mi olyan elevenedhet meg a képernyőnkön, ami még képes hatással lenni ránk, vagy ami felülírhatja a nagyon hosszúra nyúló expozíció okozta csalódást?

A válasz fájdalmasan egyszerű mivolta végig ott volt a készítők szeme előtt, de az igazán lényeges dolgokról elcsúszott fókusz miatt későn vették észre: a pilot óta megismert, hol aprólékosan kidolgozott, hol kissé elnagyolt karakterekre, a köztük lévő interakciókra, a klub, a gyerekek sorsára, valamint a Jax és Gemma között húzódó Ödipusz-komplexus feloldására kellett koncentrálniuk ahhoz, hogy a rajongók ne keserű szájízzel búcsúzzanak Sutter bőrdzsekibe csomagolt királydrámájától.

Az alap premisszához való visszatérés végül kifizetődött, ha a záró szezon egészét megváltani már nem is tudta. Következetesen varrták el a különböző szálakat, készítették elő a terepet a nagy konfliktusoknak, amelyekre megdöbbentően gyorsan – vagy ha úgy tetszik korán – sort is kerítettek. A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Finálé előtt: Sons of Anarchy

2014. 12. 08. 13:40 - Írta: winnie

35 comments | kategória: video

Most már tényleg nemsokára véget ér örökre a Sons of Anarchy és kiderül, hogy Kurt Sutter egy zseniális fináléval koronázza-e meg a sorozatot, vagy a nézők által az utóbbi 2-3 részig inkább csak negatív kritikákkal illetett 7. szezon kap-e egy utolsó rúgást. Én valahogy nem tudom elhinni, hogy a SOA zárása bármiképp okozhatna-e akkora össznépi csalódást, mint mondjuk a Dexter-é.

A tovább mögött megnézhető a finálé két előzetese, és a kérdésem az, hogy mi az, amire mindenképp sort kell kerítenie a készítőknek a záró epizódban, mi az, aminek mindenképp meg kell történnie, különben…! Tovább…

Moment of Beauty

2014. 12. 02. 17:30 - Írta: winnie

11 comments | kategória: moment of beauty

Így, nem sokkal a Sons of Anarchy befejezése előtt Charlie Hunnam elment ejtőzni egyet két rajongójával. A decemberi Vogue fotósa pedig lesben áll a bokorban. A tovább után további képek.

Tovább…

Sons of Anarchy – 7×11: A gyász meze – írta Ingorion

2014. 11. 22. 15:22 - Írta: vendegblogger

32 comments | kategória: kritika

After everything she did, all the lies and the death and the wreckage…
I still love her. You know? She’s my mom.

A fenti idézet egy minőséghullámzások által megtépázott évad messze legjobb epizódjából származik. Az epizódéból, amelyre a sorozatnak (a két héttel ezelőtti 7×10-et is beleértve) borzasztóan szüksége volt már: ha nem is sikerült megváltaniuk az etapot, de biztosítottak minket arról, hogy a készítő, Kurt Sutter talán képes lesz kielégítő módon lezárni motoros zsiványokról szóló eposzának utolsó fejezetét – feltéve ha a végső felvonást alkotó két rész is tudja tartani elődei minőségét.

Rengeteg dologról beszélhetnék, fejtegethetném miért nem működött a hetedik szezon úgy, ahogy a készítők eltervezték, illetve, ahogy mi, rajongók azt vártuk, viszont ezekre nem szeretnék kitérni – majd ha eljön az ideje, a sorozatzáró kritikájában pótlom a most ejtett hiányosságom. Inkább arról ejtenék szót, amiről nem is gondoltam volna, hogy leírhatom többé a SoA kapcsán: hogy mennyire tökéletes hetvenkét perccel ajándékoztak meg minket.

Azért nem Suttert emeltem ki – mint ahogy azt sokszor szokásom -, mert ez az epizód nem egyedül az ő érdeme; említést érdemel az ötödik évad óta a sorozaton munkálkodó Mike Daniels és az idén az írószobába hozott Peter Elkoff; nem mehetek el szó nélkül Peter Weller hihetetlenül profi rendezői munkássága mellett sem;

Végül, de nem legutolsó sorban pedig jár a főhajtás a színészeknek, és nem csak a Twitteren általam is kiemelt Rossi-Smits-Hunnam hármas tagjainak, hanem mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett ahhoz, hogy minden olyan olajozottan működjön, ahogy működött. Innentől spoilerek következnek a tovább mögött. Tovább…

Sons of Anarchy: kezdett a 7. évad – írta Ingorion

2014. 09. 12. 21:11 - Írta: vendegblogger

564 comments | kategória: kritika

Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy Kurt Sutter, a sorozat már számtalanszor emlegetett készítője képes lesz nekem, egy végletekig elvakult fanatikusnak csalódást okozni, pláne nem az utolsó évad premierjével. Pedig ez történt. Míg Bruzsy a tavalyi etap kezdést bírálta, addig én azzal maximálisan meg voltam vele elégedve, tökéletesen illett a széria addigi premierjeinek sorába: tisztességesen folytatta az előző évad el nem varrt szálait, ezenkívül érdekes új karaktereket, és konfliktusokat vázolt fel a maradék 12 részre.

A 7×01 ezzel szemben szakított az eddigi hagyományokkal, talán azért is okozott akkora csalódást, mert inkább érződött a tavalyi évadfinálé epilógusának, mint a záró szezon prológusának. Természetesen nem vártam, nem is várhattam, hogy elbagatellizálják, vagy éppen semmibe vegyék a tragikus események következményeit, de úgy érzem, ezt a kötelező kört Sutternek és csapatának sikerült a lehető legklisésebb és egyben leghiteltelenebb módon tető alá hozniuk.

Egy sorozat – legyen bármennyire is jó -, mindig bizonyos motívumok mentén épül fel: a Breaking Bad szinte minden szezonjénak gerincét a Walt és Jesse között egyre növekvő feszültség képezte; a The Shield majdnem minden részében ott lebegett egy fajta damoklészi kardként a múlt minden mocska az antihősök feje felett, illetve egyre erősebb árnyék vetült Vic és Shane kapcsolatára.

A SoA viszont… A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Délelőtti videók 2.: Sons of Anarchy

2014. 09. 09. 11:22 - Írta: winnie

29 comments | kategória: video

Már nincs 24 óra sem a Sons of Anarchy utolsó szezonjának kezdéséig, így dukál is a sorozatnak a legfrissebb előzetes is a tovább mögött. Valamint egy videó, melyben a stáb nekiveselkedik az utolsó szakasznak. Szóban.

Tovább...

Promóképek: Sons of Anarchy 7. évad

2014. 08. 27. 16:33 - Írta: winnie

12 comments | kategória: kampány

Ahogy azt kell, fekete-fehérek castfotók érkeztek a Sons of Anarchy utolsó szezonjához. Kezdjük Charlie Hunnam-mel, a tovább pedig a többiek, összesen nagyjából 10-en.

Tovább…

The Final Season

2014. 08. 17. 14:10 - Írta: human

28 comments | kategória: kampány

Nem tudok mit hozzáfűzni az új Sons of Anarchy-plakáthoz. Zseniális. Más változatban a tovább mögött.

Tovább...

Sorozatos Comic Con-panelek

2014. 08. 10. 22:00 - Írta: human

5 comments | kategória: video

Tudjátok, a panelek azok, amikor a sorozatok szereplői és készítői beszélnek, néha kérdésekre válaszolnak az egybegyűltek előtt a Comic Con-on. Korábban a Hannibal és az American Horror Story paneljét már láthattátok (érdekes infók hangoztak el a készülő szezonokról), most pedig lássuk a többit itt, illetve kommentben, ha még volt érdekesség.

Rengeteg további videó figyel a tovább mögött az érdeklődőknek az unalmasabb órákra, sorrendben: Doctor Who, Hannibal, Teen Wolf, Sleepy Hollow, Game of Thrones, Arrow, Constantine, DC+Warner, Community, Agent Carter, Agents of SHIELD, Supernatural, Penny Dreadful, Falling Skies, The Legend of Korra, The Walking Dead, Orphan Black, Bones, The Following, Reign, The Originals,The Simpsons, Under The Dome, The Big Bang Theory, Scorpion, Once Upon a Time és Sons of Anarchy. Plusz 3 meglepetés.

Tovább…

Comic Con: Sons of Anarchy

2014. 08. 07. 18:30 - Írta: winnie

5 comments | kategória: fun,video

Charlie Hunnam sajnos nem tudott ott lenni a Sons of Anarchy Comic Con-os paneljén. Azért videón üzent a közönségnek a srácokkal. Hát, igen, élni tudni kell. Vicces videó a tovább mögött.

Tovább...

Délelőtti videó 1.: Sons of Anarchy

2014. 08. 07. 10:00 - Írta: winnie

6 comments | kategória: video

A teaser promók után itt az első igazi előzetes a Sons of Anarchy-hoz. 1 perces és új jelenetek is vannak benne – a tovább mögött.

Tovább...

Next Posts Previous Posts