login |

JAws 2018: Legjobb női főszereplő (20/30 perces sorozat)

2018. 12. 29. 15:18 - Írta: DennyKeh

22 comments | kategória: szavazás

Kezdeném azzal, hogy a tavalyi 7 döntős közül csak 2 tudott ismételni, de szinte mindenki igazoltan van távol, hiszen vagy véget ért még 2017-ben a sorozatuk vagy nem jelentkezett új évaddal 2018-ban.

Az eddigi győztesek: 2007: Mary Louise-Parker | 2008: Alyson Hannigan | 2009: Kaley Cuoco | 2010: Kaley Cuoco | 2011: Kaley Cuoco | 2012: Zooey Deschanel | 2013: Kaley Cuoco | 2014: Julie Bowen | 2015: Julie Bowen | 2016: Julia Louis-Dreyfus | 2017: Kristen Bell

Az egyik visszatérőnk Kristen Bell, aki a The Good Place-es karakterének alakításáért került ismét be a legjobbak közé (és egyben a tavalyi győztes is), meglátjuk, idén sikerül-e dupláznia, és ismét bezsebelnie ezt a kategóriát. A másik hölgyemény tavalyról ebben a kategóriában nem más, mint Alison Brie, aki a GLOW-ban nyújtott alakításáért kapott itt helyet.

Van két jelöltünk az idei élmezőnyben, akik a szélesvászonról ugrottak ki, hogy sorozatozzanak, és milyen jól tették! Itt van Julia Roberts, aki a Homecoming-ból érkezett hozzánk, valamint Elizabeth Olsen a Facebook Watch-os sorozatból, a Sorry For Your Loss-ból. A két sorozat mind a hazai junkie-k, mind a külföldi junkie-k között nagy sikert aratott, annyira, hogy jövőre érkezik is a 2. évadjuk.

Jennifer Jason Leigh karaktere annyira meghatározó volt idén az Atypicalben, hogy idén a mellékszereplők közül a főszereplők közé lépett elő, illetve itt van még Gillian Jacobs is a Love-ból, aki a sorozata utolsó évadjával sikeresen visszatornázta magát a legjobbak közé.

A lemaradók között ott van a kétszeres bajnok Julie Bowen (Modern Family) és Lola Kirke (Mozart in the Jungle). Érdekességként megemlíteném, hogy a döntősök közül csak Bell érkezett országos sorozatból, a többiek mind streamingesből. Azért ez sok mindent elárul, nem igaz?

Legjobb női főszereplő (20 perces sorozat)

  • Kristen Bell (The Good Place) (39%, 507 Votes)
  • Elizabeth Olsen (Sorry For Your Loss) (17%, 228 Votes)
  • Julia Roberts (Homecoming) (16%, 215 Votes)
  • Alison Brie (GLOW) (15%, 197 Votes)
  • Jennifer Jason Leigh (Atypical) (7%, 89 Votes)
  • Gillian Jacobs (Love) (5%, 68 Votes)

Total Voters: 1,304

Loading ... Loading ...

Moment of Beauty

2018. 12. 18. 18:36 - Írta: winnie

10 comments | kategória: moment of beauty

Az ősz egyik legjobb új sorozata volt a Sorry For Your Loss, bár nyilván Elizabeth Olsen-t nem csak onnan ismerik sokan. A tovább mögött pár újságos fotójából szemléztünk.

Tovább…

Hírpéntek – Sorry For Your Loss 2. évad! One Dollar-kasza!

2018. 12. 14. 09:05 - Írta: winnie

25 comments | kategória: hírek

  • Holnapi magyar premier: Péntek esti vacsora 4. évad, Kréziszitter 1. évad
  • Premier: This Is My Song S1, Dead Silent S3, The Carbonaro Effect S7 (téli) + Finálé: Nightflyers S1 (vendégblogger?),
  • Teljes évados premier: The Protector S1 (Netflix), Travelers S3 (Netflix – vendégblogger?), Voltron: Legendary Defender S8 (Netflix), Tidelands S1 (Netflix), Fuller House S4 (Netflix), Hymn of Death S1 (Netflix), The Fix S1 (Netflix), Sunderland: ‘Til I Die S1 (Netflix), The Innocent Man S1 (Netflix), Inside The World’s Toughest Prisons S3 (Netflix), LOL: Last One Laughing S1 (Amazon) + ünnepi különkiadást kapott: Chilling Adventures of Sabrine, Prince of Peoria,
  • Magyar premier – HBO GO: 12.20 Orgyilkos osztály (Deadly Class) 1. évad
  • Magyar premier – TV2: 01.02 Legyen Ön Is Milliomos! x. évad
  • Új a magyar Netflix-en: Gotham S4 (magyar felirat+szinkron!), Vikings S5A, Cuckoo S4, Inside The Real Narcos S1
  • Aki sorozatosokkal akarna pacsizni, az a budapesti éjszakában, illetve edzőtermekben, esetleg Dobogókőn találkozhat az itt forgató Sam Heughan, Ruby Rose, Hannah John-Kamen trióval.
  • A Jean-Luc Picard-os Star Trek-sorozat hangulatában nagyon fog különbözni a Discovery-től, inkább elmélkedő lesz. Egyensúlyt fog találni az STD gyorsasága és a Next Generation természete között.
  • Eliza Dushku 9,5M dolláros kártérítést kapott a CBS-től köszönhetően annak, hogy a Bull-ban Michael Weatherly (szóban) többször is nem megfelelően viselkedett vele. Igazából akkor jutott el idáig a dolog, amikor nem vették fel az opcióját a sorozatban azt követően, hogy mindezt szóvá tett (ugyanis állandó szereplőnek szánták). (Az összeg 4 évadnyi állandó szerepért kapott fizetésnek felel meg, 35e/epizódos gázsival szerződött le. A részletekből kiderül, hogy csak évadokkal később terveztek volna romantikus szálat behozni vele és Bull-lal, jó ideig csak flörtből állt volna a kapcsolat. De persze az is érdekes infó, hogy hosszú távon terveztek vele mielőtt eltűnt volna.)
  • A Fear The Walking Dead 5. évadjára vissza fog térni Ruben Blades (Salazar), és Daniel Sharman (Troy Otto) is szerepelni fog.
  • Az NBC berendelte egy többkamerás komédia pilotszkriptjét, aminek a főszereplője Brent Morin lenne.
  • Miután Ed Westwick-et felmentették az ellene felhozott, szexuális vádak kapcsán, folytatódott a White Gold 2. évadjának forgatása.
  • Kínai feldolgozást kap a How I Met Your Mother – de a 30 perces formátum helyett 1 órásat.
  • Az Amazon Prime-statisztikái szerint a platform legnézettebb sorozata a Tom Clancy’s Jack Ryan és a Homecoming.
  • Bill Lawrence produkciós cégével elég komoly, 5 éves készítői szerződést kötött a Warner stúdióval.
  • Hivatalossá vált, hogy a Dancing With The Stars nem fog tavasszal visszatérni az ABC-re.
  • 12.21-én a Not Going Out élő epizóddal jelentkezik a BBC-n.
  • Kedden a 35 éven aluliak között a Bravo Below Deck című dokureality-je 21:00 és 22:00 között mindegyik országos sorozatot leverte.
  • A CBS All Access elkaszálta a One Dollar-t. Akkor én gyorsan előre is veszem a nézősök között, de ha valaki beelőzött, szívesen kiraknánk róla vendégírást.
  • A Facebook Watch berendelte a Sorry For Your Loss 2. évadját.
  • Ez egy utólagos Survivor-interjú, amiben az egyik játékos elmondja, hogy miképp vitték véghez az előző heti blindside-ot.
  • Diane Frolov és Andrew Schneider, a Chicago Med showrunnerjei beszélnek a félévadzáróról.
  • Paul Wesley (Eddie) beszél a Tell Me a Story múlt heti epizódjáról.
  • Vendégszerep: Kelly Hu – The Orville (megint), Craig Robinson – Brooklyn Nine-Nine (megint), LeVar Burton – NCIS: New Orleans, Alona Tal – SEAL Team (megint),
  • Állandó szerep: Sope Dirisu, Joe Cole – Gangs of London (Sky / Cinemax), James Norton, Ben Miles, Ellie Bamber – The Trial of Christine Keeler (BBC)
  • Interjú: Marin Hinkle (Rose – The Marvelous Mrs. Maisel), Nicole Kidman és Amy Adams (a Big Little Lies és a Sharp Objects főszereplője), Pieter Schlosser (a Light as a Feather zeneszerzője), Nyasha Hatendi (Wilson – Into The Dark: Pookah),
  • Pár hete írtuk, mivel az unogs.com jelezte, hogy lekerül a Rick & Morty a magyar Netflix-ről, de nem került végül le. Még. Mert most 12.30-ával elvileg tényleg el fog tűnni más sorozatokkal együtt, mint például a személyes kedvenc The Delivery Man, a Dreamland, a Detective Conan, az első magyar szinkronos sorozat (és másik személyes kedvenc) The Divide vagy a The Tudors,
  • Új sorozat: Heridas – spanyol, készítő: Roberto Giménez, három szélhámosnőről szóló thriller, akiket engednek a börtönben egy szállodában dolgozni, ahol bűncselekmény történik.
  • Új sorozat: Eulennia – thai, angol nyelvű, 6 rész, készítő: David Cluck, rendező: Paul Spurrier, egy férfi küldetéséről, hogy pénzügyi hatalmat szerezzen, miközben egy sötét cél hajtja, és csak egy ártatlan lány áll az útjában. Szereplők: Alec Newman és Vithaya Pansringarm
  • A Pulse Films megvásárolta Peter Ackroyd The History of England című könyvsorozatának tévésorozatos adaptációs jogait, bár az még kérdés, hogy normál vagy dokusorozatot terveznek-e készíteni belőle. Az Anglia történetét lefedő könyvek témakörei a Stonehenge-től VIII. Henrikig, I. Erzsébettől Viktória királynő halálig mindent lefednek. A könyvek címei: Foundation, Tudors, Rebellion, Revolution és Dominion – a hatodik kötet 2021-ben jelenik meg.
  • A Netflix berendelte a Magic For Humans 2. évadját.
  • A BBC3 elkészíti a RuPaul’s Drag Race angol változatát, ahogy nézem, RuPaul műsorvezetésével. A címe Queen of Great Britain lesz.

Sorry for Your Loss: vége az 1. évadnak

2018. 10. 18. 21:25 - Írta: Shannen

3 comments | kategória: kritika

Nemrég indult, de már vége is az idei ősz egyik legerősebb újoncának.

Van egy olyan érzésem, hogy a Facebook Watch-on nézhető 10 részes dráma sokakhoz nem jutott még el, pedig minden szempontból megérdemli a figyelmet. Tény, hogy nem könnyű sorozat, nehéz témákat boncolgat, elsősorban a gyászról és a depresszióról, de a folyamatosan jelenlévő humor vagy a megmosolyogtató, szívmelengető pillanatok biztosították, hogy nem fulladt egy nagy szenvedés történetbe. Ennek ellenére egyértelműen drámáról és nem dramedyről van szó, bár a fél órás formátum inkább utóbbira utalna.

A sorozat kezdésénél már említettem, hogy bár a főszereplő Leigh, a gyászoló fiatal feleség, a családja, egész pontosan az anyja és a húga is kiemelt figyelmet kap, ahogy az elhunyt férj testvére, Danny is. Folyamatosan kaptunk rövidebb flashback-eket Matt és Leigh kapcsolatáról is, ám az évad ötödik és egyben egyik legerősebb és talán legfájdalmasabb része kifejezetten Matt-re és a depressziójára koncentrált.

A készítőket dicséri, hogy ehhez a szintén kényes témához a maximális tisztelettel és odafigyeléssel nyúltak és nem szájbarágósan mégis nagyon átélhetően mutatták be, hogy milyen küzdelmes ezzel a betegséggel az élet nap mint nap.

Ez mind szintén igaz Leigh gyászának a bemutatására, aki ugyanúgy napról napra küzd, hogy feldolgozza férjének elvesztését és valahogy tovább élje az életét. Természetesen ez egy hosszú folyamat és a mindössze pár hónapot felölelő első évad nem is elég, hogy a komolyabb változás történjen, de apránként azért mégis sikerül jobban lennie. Ennek a folyamatnak egy nagyobb állomása az 1×09, amit én szinte végig mosolyogtam.

Összességében erős 8,5/10-et adnék az évadnak, a megvalósítás, élükön a színészekkel és főleg Elizabeth Olsen-nel igazán minőségi, a problémám az évad végére bizonyos történetszálakkal lett. Ezekről röviden és spoileresen a tovább mögött még olvashattok.

Tovább…

Pilot: Sorry For Your Loss

2018. 09. 24. 20:14 - Írta: Shannen

15 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Az eredetileg a Showtime-ra tervezett, de végül a Facebook Watch-on kikötő Sorry for Your Loss az élet egyik legintimebb és legfájóbb témáját, a gyászt járja körül, és teszi ezt úgy, hogy sikerül elkerülni a teljes letargiába és melodrámába való süllyedést. A sorozat finom humorral és felemelő, de nem nyálas pillanatokkal teszi nagyon is hihetővé és átélhetővé a fiatal nő, Leigh küzdelmét, hogy feldolgozza férje hirtelen elvesztését.

A pilot rögtön egy csoportterápiás jelenettel nyit, ahol könnycseppek nélkül egy egyszerű monológgal nagyon gyorsan megértjük, mit is jelentett a nőnek a férj, Matt halála. Aztán a rész hátralévő részében megismerjük a sorozat további szereplőit, Leigh anyját, aki igyekszik a lehető legjobb módon támogatni a lányát, még ha az nem is mindig hagyja, és a húgát, aki a saját problémái ellenére szintén próbál ott lenni a testvére mellett.

Egyiküknek sincs egyszerű dolga, mert Leigh dühös és türelmetlen, ráadásul kezdi azt érezni, hogy talán mégsem ismerte annyira a férjét, mint gondolta. Ezt az érzést tovább erősíti benne Matt testvére, Danny is, akivel láthatóan nem felhőtlen a viszonya Leigh-nek, annak ellenére, hogy mindketten életük egyik legfontosabb személyét vesztették el.

Flashback-eknek köszönhetően Matt-et és ezzel együtt a Leigh-vel való kapcsolatát is apránként megismerjük. Egy-egy rövid emlékkép/párbeszéd villan fel időnként, melyek nem kizárólag a boldog pillanatokat elevenítik fel. Ez is hozzátesz az életszagú megvalósításhoz.

Mindezek alapján ez lehetne egy nagyon depresszív, komor hangulatú, sírós sorozat is, azonban mégis inkább az életigenlés felé tolódik el a mérleg. Nincsenek hangosan nevetős poénok, de mosolygásra késztető momentumok sokkal inkább. Úgy szól a gyászról és a fájdalomról, hogy közben nem akarja, hogy sírásban törjön ki a néző.

Bár mindenki jól hozza a karaktereket és jó a csapatdinamika, ez elsősorban Elizabeth Olsen sorozata. Szinte folyamatosan jelen van, az érzelmek teljes skáláját kell hoznia és teszi ezt mindazzal a természetességgel, melyet egyrészt már megszokhattunk tőle, másrészt magát a sorozatot is jellemzi.

A 10 részes évad első négy része már elérhető az FB-n, a további epizódok kettesével fognak érkezni keddenként.

Részvétünk

2018. 09. 18. 13:13 - Írta: human

4 comments | kategória: kampány

De nézni is fogjuk a Facebook Watch-tól a Sorry for Your Loss-t? Az előzetes egy erős drámát ígért, a kritikák is elég jók eddig. A főszereplő pedig itt van a plakáton is kiemelve. Az első részeket valamikor este itt kell majd keresni.

Délelőtti videó 3.: Sorry for Your Loss

2018. 09. 07. 11:30 - Írta: human

8 comments | kategória: video

Akkor komolyabban is beindul a Facebook Watch. Mármint így hívják a video on demand részlegüket. Írtunk már pár sorozatukról, de ez már csak a főszereplője miatt is komolyabb figyelmet kaphat, és az első nagyobb kritikai sikereket elérő darabjuk lehet, ami ironikusan nem is a Facebooknak készült alapból, hiszen az elején a Showtime kérte Widow címmel, de végül náluk kötött ki. A bemutató szeptember 18-án lesz.

A történet egy férjét elvesztő nőről szól, és ennek egyenes következményeként a gyászról. A sorozat mégsem mélyen depressziós, mert igyekszik a felemelő pillanatokat is meglátni a folyamatban.

Az biztos, hogy kinézetileg rögtön a nagyok mellé katapultál ez az előzetes a tovább mögött. A főbb szerepekben: Elizabeth Olsen, Kelly Marie Tran, Jovan Adepo, Janet McTeer, Mamoudou Athie

Tovább…