login |

The Dragon Prince

2019. 05. 30. 20:40 - Írta: superpityu

13 comments | kategória: animáció,kritika

Eszembe sem jutott, hogy erről a remek Netflix-sorozatról a 2 évadja alatt még nem esett nagyon szó az oldalon, pedig…

Tavaly került bemutatásra a szolgáltatón a The Dragon Prince című animáció, amire akkoriban nem igazán figyeltem fel, hiába volt minden jel egyértelmű, hogy egy újabb hiánypótló szériával bővült a szolgáltató portfóliója. De miért is hiánypótló? 

Bár nem mindig jönnek be a számításaink a készítőkkel kapcsolatban, de a Dragon Prince mögött Aaron Ehasz áll, aki annak idején nyakig benne volt az Avatar – The Last Airbender készítésében is. Ezzel pedig igen magasra is került egyből az a bizonyos léc.

Nem meglepő, hogy ismét egy kalandsorozatot kapunk, amiben páran útra kelnek, hogy helyre állítsanak egy régi konfliktust. Ismerős történet, ugye? Nagyon nehéz úgy nézni a sorozatot, hogy ne akarjam az Avatarhoz mérni, mert hihetetlenül süt róla a hasonlóság. Viszont egyáltalán nem érzem ezt akkora gondnak. Bár lehet, hogy csak a műfaj iránt vagyok elfogult.

A The Dragon Prince története egy ősi konfliktusra épül az emberek és az elfek (és sárkányok) között, amely a történet kezdetén ismét egy élesebb fordulatot vesz éppen. Onnan indulunk, hogy Katolis királyát és fiát meg akarja ölni pár bérgyilkos elf. Viszont az egyik újonc elf olyan véletlen felfedezést tesz a király gyerekeivel, hogy kénytelen átgondolni azt, hogy jó oldalon állnak-e. Történetesen arról van szó, hogy kiderül, hogy egy elpusztított sárkánytojás nem semmisült meg, hanem Katolis mágusa teljesen más célokra akarja felhasználni.

Létre is jön a kényszerszövetség, amely megpróbálja megakadályozni a közeledő háborút. Ahogyan jobban megismerik egymást a szereplők hamar kiderül, hogy nem minden úgy történt, ahogyan azt a fiatalok tanulták. Nem mindenki az, akinek mondja magát.

Akárcsak az Avatarban, itt is rengeteg kalandba keverednek a szereplők, miközben egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és hozzánk nézőkhöz is. Ebben pedig baromi jó a sorozat, hogy mennyire szépen építi fel a karaktereit.

Nem fekete-fehérek a figurák, mindenkinek van alapja, nem eredendően gonoszak, vagy jók, képesek hibázni, képesek beismerni azokat. Logikusan vannak megalapozva, és még sokszor a főgonosznak gondolt Viren indítékain is megleptek, mert nem érzem azokon sem mindig az eredendő gonoszságot. Persze aztán lehet kiderül, hogy már a legelején is ő kavart

A többi szereplő persze morálisan sokkal magasabban van, mint az előbb említett Viren, de mégis, ők sem tökéletesek. Elég arra gondolni, hogy Callum és Claudia mit tett azért, hogy szerettei épségben legyenek, vagy Rayla a fiúk érdekében nem árult el mindent. De ugyanúgy ide tudnám sorolni Soren dilemmáját is, miután megkapta a küldetését az apjától. Egyedül talán Ezran az, aki még tényleg csak a jót akarja meglátni mindenben és mindenkiben.

Minden adva van egy szuper sorozathoz, kigondolt történet, izgalmas mitológia, érdekes szereplők, pipa, pipa, pipa. De talán ami még inkább tetszik az a mágia használata. Akárcsak az Avatarban itt is az elemekkel lehet varázsolni (és persze itt képbe a jön sötét mágia is), és teljesen jól használják ezt is. Ahogyan Callum próbálja az egészet megfejteni.

Emellett pedig egy egészen eszméletlen képi világa van a The Dragon Price-nek. És tényleg nem tudom nem az Avatarhoz hasonlítani, mert abszolút arra hasonlít ebben is, csak valahogy részletesebb és még annál is szebb.

Mindenképpen érdemes belenézni azoknak, akiknek hiányzik valami hasonló sorozat. Nem csak szórakoztató, de rendkívül szerethető is a The Dragon Prince. Mivel csak 18 rész van eddig kint, így a nemrég berendelt 3. évad előtt bármikor lecsúszhat.

Hírkedd – The Dragon Prince 3. évad! Heartland 13. évad!

2019. 04. 02. 09:05 - Írta: winnie

10 comments | kategória: hírek

  • Premier: Legends of Tomorrow S4 (tavaszi), The Twilight Zone S1 (dupla!), The Substitute S1, Escaping Polygamy S5, Curiosity S1, The Repair Shop S4 + Finálé: Magnum PI S1 (vendégblogger?), Last Call S1, Grave Mysteries S2, Maine Cabin Masters S3, Punk S1 + volt Penn & Teller: April Fool Us Day 2019
  • Új standup különkiadás: Kevin Hart: Irresponsible (Netflix – MAGYAR FELIRATTAL!)
  • Magyar premier – TV4: 04.06 Parányi varázslat (Good Witch) 3. évad
  • Magyar premier – Epic Drama: 04.07 A király kedvencei (The King’s Favourite) 1. évad
  • Az UnREAL szinkronhangjai.
  • Ma és a héten többször is 21:50-kor kezd a Pénzt vagy éveket! a TV2-n.
  • A La Casa De Papel, vagyis a Money Heist 2. évadja 07.19-én érkezik a Netflix-re.
  • Pár éve Neil Cross próbálkozott meg Patricia Highsmith Tom Ripley-könyveinek tévés adaptálásával, de az a projekt nem jutott sehová. Most Steve Zaillian ír és rendez egy szériát, ami az írónő szociopata antihősére koncentrálna, csak az a kérdés, hogy melyik platform fog lecsapni rá. A készítő 5 regényen (The Talented Mrs. Ripley, Ripley Under Ground, Ripley’s Game, The Boy Who Followed Ripley és Ripley Underwater) keresztül mutatja be, hogy lesz a szélhámosból sorozatgyilkos.
  • A Netflix újabb interaktív sorozatot rendelt be – ezúttal gyerekeknek. A futurisztikus középkori világban játszódó Battle Kitty készítője Matt Layzell és az alapja az ő Instagram-ján található The Adventures of Kitty & Orc-mesék. A történet hőse egy kiscica, aki egy sziget (Battle Island) minden szörnyetegét legyőzve akar Bajnokká válni. A gyerekek megkapják a lehetőséget a felfedezésre és új utak találására.
  • A Titans 2. évadjában Chella Man visszatérő szereplőként Joseph Wilson, alias Jericho-t fogja játszani.
  • Diggy Simmons (Doug) állandó szereplőnek lett kiemelve a Grown-ish 3. évadjára.
  • A CBS All Access ingyenesen elérhetővé tette a The Twilight Zone első részét, többek között a YouTube-on is, de persze csak Amerikának.
  • Oroszországban az állami tévécsatorna az utolsó pillanatban levette műsoráról az HBO és a Channel 4 dokusorozatát, a Leaving Neverland-et.
  • A Netflix saját tartalmai (tehát amit maga gyártott vagy részt vett az elkészítésében) elérték az 51%-ot. (Ide tartoznak a Netflix Original-ok, amik sokszor vásárolt portékák, amik elég odabiggyesztik ezt a kiírást.)
  • A Line of Duty 5. évadja 7,8M nézővel kezdett Angliában a BBC-n, ami laza 2 millióval múlja fel az előző szezon startját. Azért ez nem semmi.
  • Újabb nagy hal akadt horogra: Drew Goddard 4 éves, 50-70 millió dolláros készítői szerződést kötött a 20th Century Fox TV tévéstúdióval.
  • A CBC berendelte a Heartland 13. évadját.
  • A Netflix berendelte a The Dragon Prince 3. évadját.
  • Isaac Aptaker, a This Is Us showrunnerje beszél a múlt heti epizódról.
  • Jeff Probst, a Survivor showrunnerje nyilatkozik a legutóbbi részről, de a kiesők és Kelley Wentworth is beszéltek. Sőt, a visszajutó és a kiszavazott véleményét is el lehet olvasni.
  • Pilotszerep: Marquis Rodriquez, John Simm, Richard McCabe, John Heffernan, Dixie Egerickx – Game of Thrones-spinoff (HBO),
  • Állandó szerep: Edgar Ramirez, Ismael Cruz Cordova, Matilda De Angelis – The Undoing (HBO), Javon “Wanna” Walton – Utopia (Amazon),
  • Vendégszerep: Sean O. Roberts – The Murders, Jessica Ellerby – Pennyworth (visszatérő), Birgundi Baker – Station 19 (visszatérő), Vinny Chhibber – Animal Kingdom (visszatérő)
  • Interjú: Kit Harington (Jon Snow – Game of Thrones), Mandy Moore (Rebecca – This Is Us), Amanda Needham (a Shrill jelmeztervezője), Joey King (Gypsy Rose – The Act),
  • A Sony Networks hazai applikációja Babett visszavág címmel adott egy kvázi websorozatot Köllő Babettnek, aki 10 részben celebtársakat és egyéb jól ismert arcokat (Kabát Peti, Megyeri Csilla, Varga Attila ’Sixx’, Sáfrány Emese ’Aleska’, Royal Szabi, Kovács Dorottya ’Chloe from the Woods’, Katz Dávid, Pusztai Olivér, Winkler Róbert és Zimány Linda) állít kihívások elé. A start megvolt 03.20-án, az epizódok minden kedden és csütörtökön érkeznek az alkalmazásra, ami letölthető a Google Play és App Store áruházakból, illetve a sonynetworks.hu weboldalon keresztül.
  • Új sorozat: Medical Police – Netflix, 10 rész, (a Childrens Hospital kvázi spinoffja?), készítő: Rob Corddry, Jonathan Stern, Krister Johnson és David Wain – utóbbi rendező is Bill Benz-szel. Rejtély és romantika központú akció-thriller két orvosról, akik egy brazil gyerekkórházban dolgoznak, és felfedeznek egy, az emberi civilizációt fenyegető vírust, hogy aztán kormányügynökként alkalmazzák őket, mely tisztségükben versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják a gyógymódot és leleplezzék a sötét összeesküvést. Szereplők: Erinn Hayes, Ron Huebel + visszatérőként: Lake Bell, Corddry, Ken Marino és Malin Akerman
  • Pilotszkript: The Golden Cage – csatorna nélkül (gyártó: Roadside Attractions), készítő: Oskar Nordmark, New York-ban játszódó sztori, ami arról szól, hogy mit meg nem tesz egy egykori szélhámos, hogy múltját eltitkolja, és hogy a Wall Street kompetitív pénzügyi világának csúcsára jusson.
  • Új sorozat: Beartown – HBO Europe, svéd, készítő: Anders Weidemann, Antonia Pyk és Linn Gottfridsson, rendező: Peter Grönlund – Fredrik Backman könyve (itthon: Mi vagyunk a medvékitt a hivatalos, magyar nyelvű tartalma) alapján, egy kisvárosról, mely kezd eltűnni az őt körülvevő fák között, azonban van egy ifjúsági jégkorong csapata, mely előtt esély nyílik, hogy az országos bajnokság döntőjébe kerüljön. Így a város minden álma pár tinifiú kezében van. Ez pedig nehéz teher, ami egy olyan erőszakos cselekedetbe torkollik, mely nem csak traumatizál egy fiatal lányt, hanem a várost is felbolygatja. Főszereplő: Ulf Stenberg és Aliette Opheim.
  • A DIY berendelte a Holmes & Homes 3. évadját.
  • Sajtóinfók szerint az ESPN megpróbálja megszerezni a Monday Night Football szakkommentátorának Peyton Manning-et. Aki a hírek szerint nemet mondott, mint ahogy az őt a Thursday Night Football-ra felkérő FOX-nak is. Lehet, hogy kivárja az SNF-et, és mondjuk Mike Tirico leendő társa lesz?

A sárkányherceg visszatért

2019. 02. 28. 13:15 - Írta: winnie

2 comments | kategória: animáció,kampány

Itthon az animációk és a fantasy rajongóinak csak egy része talált rá a Netflix tavalyi animációjára, a The Dragon Prince-re, aminek nemrég indult el a 2. évadja. Kritika híján linkelni inkább az első évados fő előzetest és leírást linkelném, de itt a 2. évados plakát.

Délelőtti videó 5.: The Dragon Prince

2019. 02. 15. 12:20 - Írta: winnie

2 comments | kategória: animáció,video

A két ember herceg és az elf bérgyilkos ma visszatért a Netflix animációs sorozatának folytatásában – a tovább mögött a második évad előzetese.

A sorozatról nincs kritikánk (ha valaki írna róla, ne fogja vissza magát), az animációs darabokkal sajnos sokszor ez a helyzet, de a korábbi videós és plakátos poszthoz érkeztek kommentek (amiket utólag is köszönünk), ezt a 6-8 véleményt ajánlom azoknak, akik tájékozódni akarnak a The Dragon Prince-ről.

Tovább...

Hírkedd – The Dragon Prince 2. évad!

2018. 11. 27. 09:14 - Írta: winnie

21 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Archer 9. évad
  • Premier: The Bridge Asia S1, The Great Christmas Light Fight S6, Love & Hip-Hop S9, Babies Their Wonderful World S1, Defenders UK S1, Pubs Ponds and Power The Story of the Village S1, The Martin Lewis Money Show S8 + Finálé: Long Island Medium S13
  • Teljes évados premier: Bumping Mics with Jeff Ross & Dave Attell S1 (Netflix)
  • Magyar premier – HBO GO: 12.10 Képmás (Counterpart) 2. évad
  • Magyar premier – Disney Csatorna: 12.25 Hotel Transzilvánia: A sorozat (Hotel Transylvania: The Series) 1. évad (folytatás)
  • A Star Wars Resistance szinkronhangjai.
  • Michael C. Hall-nak nem lenne ellenére a Dexter esetleges folytatása. Említette, hogy volt is némi mozgolódás, de még a világon semmi konkrétum nincs.
  • A Taboo jó eséllyel 3 évados lesz, már persze, ha kap majd berendelést. A készítők így tervezték, hogy az első felvonás a szökést, a második az utazást, míg a harmadik a megérkezést mutatná be.
  • A The Blake Mysteries a szexuális zaklatásos botrányba keveredett főszereplője nélkül folytatódik 11.30-án a The Blake Mysteries – Ghost Stories című tévéfilmmel, amiben dr. Blake helyett már Jean fog nyomozni.
  • Linda Hunt (Hetty) csak a szezon második felében fog visszatérni az NCIS: Los Angeles-be, ugyanis nyári autóbalesete után a vártnál tovább kell lábadoznia.
  • David Morrell, a Rambo-karaktert kitaláló író elmondta, hogy a pár éve tervezett (+ másik terv) Rambo-tévésorozat azért nem valósult meg, mert nem volt megelégedve azzal, amerre a fejlesztése tartott. Részletek.
  • A tévésorozat premierje alkalmából deluxe kiadásban ismét megjelenik a The Boys című képregény. Márciusban. A The Boys: Omnibus Edition az első 14 füzetet fogja tartalmazni.
  • A CBS berendelt egy pilotszkriptet John Sandford Prey (itthon: Préda) regényei (ezekben nyomoz Lucas Davenport) alapján.
  • A Sky Atlantic 01.24-én kezdi el adni a Tin Star S2-t.
  • Sajtóértesülések szerint az Amazon licitált a Fox regionális sportcsatorna-hálózatára, aminek értékét 20 milliárd dollárra becsülik.
  • Jeny Batten és M. Dickson lett a Netflix-es Hoops showrunnerje.
  • A Netflix berendelte a The Dragon Prince 2. évadját.
  • A Survivor legutóbbi részéről beszél a kieső, valamint Jeff Probst, a műsorvezető is mond ezt-azt.
  • Isaac Aptaker, a This Is Us egyik showrunnerje beszél a múlt heti epizódról.
  • Állandó szerep: Nathalie Emmanuel – Four Wedding and a Funeral (Hulu – Jessica Williams helyére), Sofie Grabol, Katherine Kelly – Gentleman Jack (BBC/HBO),
  • Pilotszerep: Dennis Haysbert, Matthew Modine, Allen Leech – Surveillance (CBS),
  • Vendégszerep: Dan Fogler – The Goldbergs (megint), Brendan Hines, Sendhil Ramamurthy – MacGyver, Judd Hirsch, Wallace Shawn – Law & Order: SVU, Dan Byrd – Good Doctor,
  • Interjú: Tim Blake Nelson (Buster Scruggs – The Ballad of Buster Scruggs), Debra Newell (a Dirty John készítője), Chris Kelly és Sarah Schneider (a The Other Two készítői), Kiernan Shipka (Sabrina – Chilling Adventures of Sabrina),
  • A Helló, tesó! mai epizódjában Trokán Nóra és Trokán Anna lesz a vendég.
  • Új sorozat: The Birch – Facebook Watch, készítő: ?? – az azonos című rövidfilm (itt nézhető meg) alapján egy erdőben élő védelmező szörny és az őt válságba kerülvén megidéző tisztaszívű tinédzser sötét tónusú kapcsolatáról. A történetet több nézőpontból mesélik el, ahogy az alakítja a címszereplő szörny jellemét.
  • Új sorozat: Autonomies – izraeli, egy afféle kétállamos megoldásról, melyben Izrael ultra orthodox zsidói elválnak a fő államtól, hogy saját alállamot hozzanak létre, az Autonómiát, melyet tényleg elszigetelnek az ország többi részétől. A feszültségek akkor lángolnak fel, amikor egy fiatal lány gyámságáért indul meg a csata, aki a fő államban nevelkedett, azonban egy prominens, Autonomiában élő pár kapja meg. (A sorozatnak egyébként készül az amerikai változata is a piros és kék államok szembenállására építve.)
  • Pilotberendelés: Undocumented America – Showtime, készítő: Jonás Cuarón, főszereplő: Gael García Bernal – Karla Cornejo Villavicencio megjelenés előtt álló könyve alapján egy mexikói-amerikai családapáról, aki illegálisan él Amerikában. Amikor feleségét elkapják a hatóságok, akkor a találékony apa egy bevándorlási tisztviselőnak adja ki magát, hogy segítsen rajta. Az érzelmi thriller tehát egy kettős életet élő férfiról szó, akit szinte kettészakít az, hogy segítsen mindenképpen a feleségén, illetve, hogy ellássa családját.
  • Újabb Netflix-es dokusorozat érkezik, és ezt lehet, hogy nekem is néznem kéne? Ugyanis a The Innocent Man John Grisham könyve alapján készül, ami itthon Az ártatlan ember címmel jelent meg – itt a magyar nyelvű tartalma. A 12.14-én érkező széria 6 részes lesz és egy 80-as évekbeli, oklahoma-i kettős gyilkosságot dolgoznak fel benne, valamint az azt követő ellentmondásos eseményeket. A rendező Clay Tweel. A sorozat szokás szerint rengeteg interjúrészletet is fog tartalmazni hozzátartozókkal, a hatóságot képviselőkkel, de többek között Grisham is feltűnik majd benne.
  • A Project Runway All Stars S5 vendégzsűri tagjai: Debra Messing, Martha Hunt, Olivia Culpo, Joan Smalls, Lily Aldridge, Jasmine Tookes, Vanessa Williams, Rebecca Minkoff, Iris Apfel, Danica Patrick, Anna Camp, Andrew Rannells.

A barátságos sárkány?

2018. 09. 14. 13:13 - Írta: human

10 comments | kategória: animáció,kampány

Lehet, hogy gyerekes rajzfilmnek tűnik a The Dragon Prince, de ha hozzávesszük, hogy a The Last Airbender egy írója felelős érte, akkor talán érdemes belenézni. Mivel sok másik, teljes évados premier is van ma, ezért egy ideig biztosan nem fogjuk látni, szóval, ha valaki csekkolja, kommentben vagy akár vendégírásban véleményezheti.

Az előzetesnél írtunk róla bővebben.

Délelőtti videó 5.: The Dragon Prince

2018. 09. 06. 12:20 - Írta: human

Add comment | kategória: animáció,video

A Netflix ma bemutatott animációs sorozatáról már írtunk, a Last Airbender egyik írója viszi. Két herceg összebarátkozik a megölésükre küldött más fajú bérgyilkossal. A tovább mögé megérkezett a teljes előzetes.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: The Dragon Prince

2018. 08. 05. 12:15 - Írta: human

6 comments | kategória: animáció,video

Hogy miért lehet érdekes a Netflix nemsokára érkező új, animációs sorozata? Az egyik készítője a The Last Airbender vezető írója, Aaron Ehasz. A The Dragon Prince-ben két ember herceg valószínűtlen és szoros kapcsolatot alakítanak ki a megölésükre küldött elfin bérgyilkossal, majd epic küldetésre indulnak, hogy békét hozzanak háború dúlta birodalmukra.

Simán várós darab, nyilván nem tudják 55 másodpercben tényleg eladni a tovább mögött, az Airbender is csak egy idő után ütött be. A főbb hangok: Jack DeSena, Sasha Rojen, Paula Burrows.

Tovább…