login |

Nem crossover, de majdnem

2020. 10. 08. 21:45 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Anglia lecsap,crossover,hazai termék,ilyenek voltak

A béranyaságról szóló Mellékhatás (pilotkritika + 1×02-03-írás) kapcsán biztos, hogy volt szó arról, hogy a témája elég eredeti, legalábbis nem sok sorozat szól erről. Erre kiderült, hogy a briteknél pár héttel korábban elindult a The Nest (pilotkritika + évados írás), ami ugyancsak a béranyaságról szól.

Nyilván a két sorozat egymástól függetlenül készült, mindkettő több éves projekt, teljesen más az időszerkezetük és másfele kanyarodik a sztorijuk is, de az azért kísérteties volt, amikor a The Nest pilotjában láttam, hogy a gazdag család által béranyának kinézett csóró lány éjszaka is egy emeletes ház tetején merengett. (Egyébként már csak azért is érdekes látni mindkét sorozatot (amellett, hogy mindkettő elég jó), hogy ugyanazt a témát mennyire másképp is meg lehet közelíteni.)

A felső kettő snitt a Mellékhatásból van, az alsó kettő a The Nest – 1×01-ből. Mindkettőben egyébként valaki (egy jóbarát, illetve egy új szomszéd) meg is zavarja a fiatal lányt. Persze igazán kísérteties akkor lett volna, ha a brit anyajelölt is kapucniban van, vagy ha Sztarenki Dóra is kiül lógatni a lábát a tetőről.

The Nest: vége az 1. évadnak – írta Florabell

2020. 04. 22. 19:45 - Írta: vendegblogger

2 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika

Mellékhatás 2.0? Na jó nem, de azonnal ez jutott eszembe, amikor elkezdtem nézni a The Nestet. Itt is megkapjuk a pilotban az alaphelyzetet: gazdag pár, sok próbálkozás után egyetlen embrióval, és egy fiatal, anyagilag nem túl jó helyzetben lévő, hányattatott sorsú lány.

Azért szerencsére ez esetben a készítők teljesen más vonalon viszik tovább a sztorit, így hagyjuk is a további hasonlítgatást.

A pilot a kisebb logikai bakik ellenére is nagyon bejött. Meg volt szépen az alaphelyzet, a karakterek bemutatása és persze a rejtély, hogy miért is akar egy épphogy csak 18 éves kamaszlány béranya lenni. Nagyon jól érzékeltették az emögött meghúzódó feszültséget és a második részben már kaptuk is a válasz egy részét, igencsak mellbevágó formában.

Egyszóval pörgött a sorozat, mentek az események, és a téma különböző érzékeny pontjai is fókuszba kerültek. Nem is lett volna semmi baj, ha közben kitalálták volna a készítők, hogy az egyre inkább felgyülemlő rejtélyes szálakból melyiket szeretnék a középpontba helyezni. A pilotban ugyanis az alap rejtély mellé még bedobtak egy cliffhangert is a végére, ami aztán a további részekben viszont szinte tökéletesen perifériára került.

Igazából nem is hiányzott ez a vonal, hiszen már ott volt a béranyaság kérdése, a lány sötét múltja, plusz még belengették a férj vállalkozásának kétes hátterét is, bár ez utóbbi szintén partvonalra lett űzve. Végig azt éreztem a The Nest nézése közben, hogy kicsit túl sok mindent akartak belezsúfolni ebbe az öt részbe.

Minimum egy 8, inkább 10 részes átívelős krimi kellett volna hozzá, hogy minden szálat kibontsanak. Ehelyett a harmadik rész után, mintha eldöntötték, volna, hogy kiszállnak a sztoriból, rohamtempóban próbálták lezárni a dolgot, a néző arcába vágva a megoldásokat a legváratlanabb pillanatokban.

A tovább mögött muszáj spoilereznem.

Tovább…

Pilot: The Nest – írta Critica007

2020. 04. 16. 15:50 - Írta: vendegblogger

5 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Force majeure? Act of God?

Mindenkit az életben a vágy vezérel. A vágy, hogy megszerezzünk valamit, vagy legyünk valaki, vagy csak hagyjanak minket békén. Ha nincs meg a motiváció, akkor lehetünk bárhol életünk adott szakaszán mégsem is haladunk előre.

Vannak a gyenge vágyak, mint a „csak még egy kanállal és többet nem eszek belőle”. De vannak az erősek, amik mindent félresöpörnek. Amik miatt bármire hajlandóak vagyunk, csakhogy elérhessük őket. Sajnos pont ezek az érzések szoktak mindenkit rossz útra terelni, és hiába próbáljuk meg kijavítani a cél elérése közben ejtett hibáinkat, azok olyan erősen égnek be a bőrünk alá, mint amilyen az a bizonyos vágy volt.

Dan egy igazi skót self-made üzletember. Nagyon szegény családból indult, de Glasgow egyik leggazdagabb vállalkozója lett. Éttermei vannak, lakóházakat épít és minden üzlet arannyá változik a kezében. Gyönyörű felesége is van, Emily, aki zenetanár és csodálatos skót dallamokat oktat a nebulóknak, mindenkivel kedves, csodálatos szakácsnő és pazarul (t)rendben tartja a tengerparti házat, ahol kettecskén élnek.

Ám egyik este Emily véletlenül elüt egy 18 éves leánykát (a gyönyörű scottish kifejezéssel élve: wee lassie-t), aki egy eléggé mérges férfi elől menekül. Szerencsére nem lesz nagyobb baja, kissé beveri a térdét, de Emily megáll az autóval és felajánlja, hogy elviszi a lányt a kórházba, ezzel megmentve őt a dühös férfi elől. A lány pár sarokkal később kiszáll és Emily azt hiszi, hogy soha többé nem látja. Megnyugszik, hogy megtette a napi jócselekedetet.

A lányka, Kaya, ellopja a kocsiból Emily névjegykártyáját és másnap őt hívja, mikor segítség kell neki, mert bedagadt a térde. Emily-nek valami halaszthatatlan dolga van, ezért nem tud vele foglalkozni, de elmondja, hogy a férjének nővére a kórházban dolgozik, ő majd segít neki.

Sajnos Hilary (Dan nővére) éppen elvetél Kaya szeme láttára a sürgősségin. A későbbi események során Kaya rájön, hogy Hilary Dan és Emily béranyája volt. Innentől kezdve a 18 éves lány nem tud szabadulni a gondolattól, hogy ő legyen a pár gyermekének kihordója.

Kaya megszállottan akarja kihordani a gyereket. Emily megszállottan akar egy gyereket. Dan megszállottan kutat Kaya múltja után. Mindenki megszállottan vágyakozik valami után, és természetesen ennek mindenki meg fogja fizetni az árát.

Dráma? Thriller? Krimi? Egyik sem és mindegyik. Már alkottak is műfajt a kifejezetten skót íróktól és Skóciában játszódó, főleg antihősöket felvonultató, a szereplőket embert próbáló eseményekbe kényszerítő történetmeséléssel operáló sorozatokra, könyvekre: tartan noir. (A sorozatok közül példa erre: Trust Me, The Victim, stb.).

Természetesen a skót tájszólás és kiejtés ugyanígy a műfajhoz tartozik, amit fontos kiemelni, mivel annak ellenére is nehéz megérteni olykor a szereplőket, hogy (mint én is) valaki kint él, kint élt az Egyesült Királyságban. (Ezért egy angol nyelvű felirat mindenkinek sokat fog segíteni, mert leírva sokkal könnyebb rájönni, hogy a cannae az a cannot.)

A The Nest pedig a tartan noir legjobbika jelenleg. A színészek tökéletesen hozzák a rájuk bízott figurákat, de közülük is kiemelkedik Kaya szerepében Mirren Mack, aki az IMDb szerint egy kis szerepet alakított korábban a Sex Education-ben (ő volt a pánszexuális Júlia a 2. évadban). Lenyűgözően formálja meg a történet deformálódott femme fatale-ját, aki mindenkit bevonz a bűvkörébe, noha ő maga sem akarja teljesen, vagy legalábbis megbánja. Vagy nem.

Vagy ki tudja az írónőn kívül, aki egészen cselesen szövögeti a szálakat, adagolja az információkat, irányítja az események fókuszát. Hol az előtérbe tol szereplőket, hogy majd elfelejtkezhessünk róluk és majd váratlanul újra előlépjenek; hol komplett minisztorikat kapnak áldozati bárányai. (Igen, én már 3 részt megnéztem, és részről részre zseniálisabb a The Nest.)

A zene nem tolakodik, hanem aláfest. Az operatőri munka briliáns (Azok a kontrasztok! Pl: a harmadik részben Dan fekete öltönyben ül születendő gyermekének hófehér szobájában, egyszerűen letaglózó), a vágó pedig csodálatos áttűnésekkel teszi gazdagabbá a képi világot.

A rendezők (Andy De Emmony – The Bletchley Circle, Simen Alsvik – Lilyhammer) pedig egészen nyugtalanító légkört teremtenek már az első pillanatoktól fogva — már a legelső másodpercekben: Glasgow éjszakai városképe Robert Burns skót költő Ae Fond Kiss című versének megzenesített dallamaira, az egyébként kanadai The Elora Singers előadásában egyszerre hátborzongató és lenyűgöző; majd az első epizód végén újra felcsendül egy olyan jelenetben, ahol örömnek és boldogságnak lenne helye, nem pedig a soha el nem múló szerelemnek adott búcsúcsók hangjának.

Érződik, hogy a rendezők sokat foglalkoztak a szereplőkkel, a belső utazásukkal, a színészeke alaposan felkészítették a karakterükre. Valószínűleg ők is eszméletlenül lelkesek voltak a sorozat iránt.

Jómagam már elvesztem és most tűkön ülök, hogy mikor jön a következő rész, s közben érzem, hogy kevés lesz ez az 5 rész. Lényegesen többet kérnék még.

Még egy csók – és soha többé!
Isten áldjon mindörökké!
Szívből csordult könny sebez meg,
örök vágyban eljegyezlek.
Miért sír fel az égre,
akinek még van reménye?
Nekem csillagfény nem int már:
özön éj és néma kín vár.”

Robert Burns: Még egy csók – részlet Szabó Lőrinc fordításában

Délelőtti videó 3.: The Nest

2020. 03. 30. 11:30 - Írta: human

4 comments | kategória: Anglia lecsap,video

A BBC Nicole Taylor thrilleres drámáját szállította pár napja.

A sorozat egy tinédzser lány és egy gazdag pár közötti egyezség következményeit mutatja be. A pár tagjainak mindene megvan, kivéve egy kisbaba. Amikor egy véletlen során találkoznak város kevésbé szerencsés helyéről származó lánnyal, aki vállalja a béranyaságot, akkor úgy néz ki, mintha a sors is ezt akarta volna. De vajon tényleg véletlenről van szó? Ki is ez a lány és mi vezette őt a párhoz?

A tovább mögött előzetes, és némi kulisszás videó. Szereplők: Sophie Rundle, Martin Compston, Mirren Mack.

Tovább…