login |

The School Nurse Files: az 1. évad

2021. 04. 22. 21:45 - Írta: Shyllard

2 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika

A koreai 6 részes Szellemes nővérke a Netflix kísérleti projektjei közé sorolható be leginkább, elsősorban a domináns furasága, mintsem ázsiai eredete miatt. Főszereplőnk Ahn Eun Young (Jung Yi-mi) iskolai védőnő, aki különleges erővel rendelkezik: képes látni különféle zselés szupernaturális lényeket.

A „fura” jelzőt nem véletlenül használtam, hiszen ahogy az oldalon található pilotkritikából is olvasható, a sorozat hatalmas élvezettel fürdőzik saját különcségében. Jómagam is inkább japán, mint koreai filmművészetben vagyok jártas, így néhány elemében nekem is szükség volt beszoktatásra.

Az alkotás egyik legnagyobb hibája, hogy egy percre sem hajlandó megfogni nézői kezét, a fokozatos bevezetéssel ellentétben az első pillanattól fogva a közepébe vág mindennek. Hogy időközben hány néző morzsolódik le, az legkisebb mértékben sem érdekli.

Aki viszont hajlandó türelmesen tűrni, hogy nem mindennek van mindig értelme, az egy egészen kellemes szórakozásnak nézhet elébe. Megijedni pedig egy percre sem érdemes, tapasztalatom szerint, ha valaki látott legalább egy koreai nyelvű filmet Bong Joon Hotól, (Parazita, Snowpiercer) az viszonylag könnyen bele fog tudni rázódni a dolgok folyásába.

A történet felépítését, illetve magát a témát is a Mob Psycho 100-hez tudom hasonlítani, ahol szintén egy humoros természetfölötti iskolai történetnek lehettünk szemtanúi. Az animéhez hasonlóan a helyszín okán több diákot is megismerünk, akik legtöbbje könnyen megjegyezhető, jellegzetes vonásokkal rendelkezik.

A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Tovább…

Pilot: The School Nurse Files

2020. 10. 15. 16:20 - Írta: Necridus

4 comments | kategória: Ázsia sorozatozik,kritika,pilot-mustra

Van az a pilot utáni kérdés, hogy “mi a fene volt ez?“, amit két esetben szoktunk mondani: amikor valami botrányosan gagyi/rossz lett, és amikor valamiről ötletünk sincs egy rész után sem, mi akar lenni. A koreai Szellemes nővérke, ami szeptember végén érkezett a Netflixre, az utóbbi kategóriába esik.

50 perc és egészen sok történés után sem tudom normálisan leírni, miről is szól a sorozat. Tény, hogy ez az első dél-koreai sorozatom, de egy, a stílusban viszonylag jártas barátom szerint természetes, amit érzek, ugyanis az ázsiai ország szériái egészen elszálltak is tudnak lenni. Hát, ha nem is azt a szót használom, de mindenképp fura volt a kezdése.

A történet ott indul, hogy egy kislányt pszichológusok kezelnek, mert állítása szerint zseléket lát. És valóban, mintha más szemüveggel nézné a világot, látja, amint az embereken ott van valamiféle csigaváladékszerű anyag. Az mondjuk jó kérdés, miért látja az anyját elkocsonyásodni, majd miért tűnik el mellőle az apja és a pszichológus hölgy szó nélkül.

Mindegy is, mert utána ott veszi fel a fonalat a sorozat, hogy Ahn Eun-young már felnőtt nőként, mint iskolai nővér éli életét… miközben zselékre vadászik. A fegyvereit bemutató intró után (legalábbis gondolom, az az volt, mert csak feliratok voltak, úgyhogy én, koreaiul nem tudó csak néztem a szekrényben lévő tárgyakat másfél percig) rögtön próbálta elmagyarázni, hogyan is működik ez.

A lánynak van egy műanyag kardja, amit csak negyed óráig használhat (miért?), illetve egy műanyag golyókat kilövő fegyvere, amiből csak 22 lövést tud leadni egy nap (de egyéb varázseszközök segítségével akár 28-at is! Miért?!), valamint gonosztaszító balzsammal keni körmeit. Igen, jól olvastátok.

Az alapból is fura iskolában (ahol az órákat úgy kezdik, hogy hónaljukat ütögetve kántálnak, miközben az igazgató ugyanezt teszi előttük kivetítve, illetve kacsák sétálgatnak az iskolaudvaron) a diákok közül egyik az egész sulit megmozgatja, hogy több mint megfelelő módon megkérje barátnője kezét. Eközben az iskolaalapító unokája, Hong In-pyo, a jelenlegi 11/F osztályfőnöke próbálja az elhunyt nagyapja feladatait átvenni. Így jut le a pincébe, ahova korábban már a zselét követő Ahn is lement, és épp azzal harcolva talál rá az osztályfőnök. A poén ugye, hogy ő nem látja a szörnyeket, szóval csak egy műanyag, világító karddal csapkodó bolondot vél látni.

A pincében töltött idejük alatt véletlen kinyitja az osztályfőnök a…, a…, hát nem tudom, hogy micsoda volt…, talán Pandora szelencéje? Mindegy, megemel egy követ, amire egy történet van felvésve, mely szerint az iskola helyén egy tó volt régen, ahol a fiatalok öngyilkosok voltak, majd még több hulla is került bele (öngyilkosoknak álcázva). A holttesteket felfaló varangyok (akiket csak a torkuk megégetésével lehetett elpusztítani!) pedig megnőttek, ezért a tavat betemették.

Egyszerűen annyira WTF ez az egész, hogy muszáj volt leírnom ilyen részletesen mindezt ahhoz, hogy érzékeltessem, hogy mire kell számítani és ezzel még nincs vége, hiszen a kő megemelésének hatására végképp olyasmi történik, amit nem egyszerű ép ésszel feldolgozni, de ezt már csak az tudja meg, aki ad esélyt a sorozatnak. (Gyanítom idővel ismét megjelenik a tó és a varangyok, akiket majd a műanyag kardos főhősünk és az osztályfőnök fog elintézni. De hogy ez az ötlet kinek a fejéből pattant ki?)

Annyira nem tudom hova tenni a School Nurse Files-t, hogy egyelőre biztos, hogy nem kaszálom el, folytatom, mert látnom kell, hova vezetik a sztorit. Pontozni esélytelen, ez a tipikus ?/10 szitu. Nem mondom, hogy ezt senki ne kezdje el, sőt, bátran ajánlom a különlegességre ácsingózóknak ezt a nem túl erős CGI-megoldásokkal megáldott, magát teljesen komolyan vevő agyament sorozatot.

Ázsia a Netflixen: The School Nurse Files / Szellemes nővérke

2020. 09. 25. 14:50 - Írta: human

4 comments | kategória: ajánló,Ázsia sorozatozik,kampány,video

Full-time nurse. Accidental superhero. Freelance exorcist. Permanent badass. But above all, she just wants to be normal.

Meggyőző leírás? A Szellemes nővérke című koreai fantasy ma érkezett a Netflixre saját sorozatként. A készítő, Chung Se-rang saját könyve alapján dolgozott.

A történet egy iskola új nővéréről, aki felfedezi, hogy természetfeletti képességei vannak, és mindenféle titkot és rejtélyt felfed a szellemüldöző tudásával. A szellemlátáson csavartak is egy kicsit, hiszen sokan őrültnek nézik a velük harcoló nővért.

A hivatalos leírás:

A különleges képességekkel megáldott nővér egy világító karddal hadonászik a középiskola sötét zugaiban, hogy megvédje a diákokat a szörnyektől, amelyeket csak ő lát.

Ugye a Netflix-es sorozatok 3 hivatalos leírást szoktak kapni (adatlapon, a pilotepizódban és kiemelt pozícióban), szóval van egy ilyen is:

A különleges képességekkel megáldott nővér egy világító karddal hadonászik a középiskola sötét zugaiban, hogy megvédje a diákokat a szörnyektől, amelyeket csak ő lát.

A plakát alatt, a tovább mögött teaser és teljes előzetes. Szereplők: Jung Yu-mi, Nam Joo-hyuk.

Tovább…