login |

The Sinner: kezdett a 4. évad

2022. 02. 01. 20:00 - Írta: winnie

18 comments | kategória: antológia,kritika

Ha már a készítő, Derek Simonds is évados antológiának nevezi A bűnöst, és arról beszél, hogy a szezonokat csakis a főhős személye köti, akkor mi is annak nevezzük (ld. még hasonló sorozatként a Secrets & Lies-t Juliette Lewis-szal), de pont a Netflix-re idehaza a napokban megérkezett (ezért is pótlom most az őszi hiányosságunkat) negyedik, egyben utolsó szezon az, amiben kapunk egy olyan szereplőt, akit már láttunk korábban: a Jessica Hecht által alakított Sonya-ról van szó.

Ambrose és Sonya az S3 traumatikus befejezését követően (kapunk érzelmi megalapozásként pár flashbacket a szezon zárására, illetve pár mondat visszautalást, így aki tervezi, hogy megnézi, annak érdemes előre vennie azt) egy kis szigetre utaznak a nyárra pihenni, feltöltődni. Amire szükség is lehet, hiszen a nyomozó annak ellenére, hogy már egy éve szögre akasztotta a jelvényét, még mindig elég keményen küzd a démonjaival és a depressziójával, talán a nyugalom segít a zaklatott lelki állapotán.

Persze mondanom sem kell, hogy szó sem lesz nyugalomról, hiszen Ambrose (aki nem hozta magával az antidepresszánsait) elég hamar belebotlik az apró, falusi halászközösségben egy rejtélybe. A helyi halászkirály unokája ugyanis a volt nyomozó szeme láttára ugrik le éjszaka egy szirtről. A gond az, hogy a holttestet nem találják, a helyi nyomozók szkeptikusak, a lány családja pedig konkrétan nem is hisz Ambrose-nak, aki így maga kezd el szaglászni.

Idővel normalizálódik azért a helyzete, szóval nem kell titokban dolgoznia, hiszen bár nem tudják, hogy a lány (illetve fiatal nő) él-e vagy hal, de az biztos, hogy eltűnt, így a vizsgálódás mindenképp jogos utána, és eközben egyre több furcsaság derül ki róla. Az utolsó napjaiban elkezdett különös dolgokkal foglalkozni, és mintha valakitől rettegett is volna (vagy csak bálványozta?).

A készítő azt mondta, hogy az első évad után az lett a közönség elvárása, hogy a The Sinner hozzon valami nagy csavart a végén, de a 2. és a 3. szezon nem igazán ilyen volt, más volt a középpontban, bár a fő motívum, a bűnösség, illetve az indítékok kiemelt szerepe megmaradt. Itt viszont annyiban érdekes a helyzet, hogy nem olyasvalaki van a középpontban, akiről mondjuk el kell dönteni, hogy bűnös vagy sem. Sőt, konkrétan a másik főszereplő nincs is jelen a jelenben, csak flashbackek révén tűnik fel (egyelőre), ahogy rakják össze az eltűnéséig vezető idővonalat (a’la Without a Trace), illetve persze Ambrose látomásaiban is elő-előkerül.

Ambrose egyébként eléggé ramaty állapotban érkezik a szigetre, mintha elvonási tünetei lennének, de nem a gyógyszerek, hanem a nyomozói munka kapcsán, és ebben érdekes lesz látni, hogy a partnere milyen szerepet fog kapni. Mert egyébként a tengerparti kisvárosi környezet minden, csak nem olyasmi, ami depressziót indukálna, de tippre azért ez a hely is rejt a felszín alatt titkokat.

Kifejezetten tetszett a szezon felütése annak ellenére, hogy a The Sinner sosem vonzott igazán (a sokak által imádott S1-et kaszáltam a nekem túl soknak számító pszichológiai vonal miatt), és magát a Bill Pullman alakította főhőst sem találtam érdekfeszítőnek. A szokatlan start hordoz magában potenciált, bár kissé kiszámíthatónak tűnik, hogy milyen konfliktusok várhatóak ebben a távoli és zárt közösségben – pont nemrég kérdeztem Twitteren, hogy még milyen ilyen “apró sziget, szűk közösség” sorozatok voltak mostanság, ld. tavaly a Midnight Mass vagy az Elves.

Ja, és ahogy írtam korábban, a korábbi szezonokban a sorozatot kaszálóknak szerintem mindenképp érdemes esélyt adni ennek az évadnak, hiszen a szerkezet megengedi, és ezt a kezdés figyelembe vételével mondom, nem azért, mert az általános vélemények is pozitívabbak az S4-ről, mint a 3. évadról.

Hírcsütörtök – The Sinner-kasza! Moonshine 2. évad!

2021. 11. 18. 09:13 - Írta: winnie

5 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: A brill 1. évad + Netflix: Űrkutyák 1. évad
  • Premier: Star Trek: Discovery S4, The Sex Lives of College Girls S1, Partners in Rhyme S1, Texas 6 S2, Curse von Dutch S1, The Real Housewives Ultimate Girls Trip S1, Flipping Showdown S1, Hard Knocks: In Season S1 (Hard Knocks S17), Grand Design’s House of the Year S6, Behind The Monsters S1 + Finálé: Star Trek: Prodigy S1 (őszi – vendégblogger?), Dan Brown’s The Lost Symbol S1 (vendégblogger?), Craftopia S2, Frogger S1, Love Never Lies S1 + Psych 3: This Is Gus
  • Teljes évados premier: Dogs in Space S1 (Netflix), Tom and Jerry in New York S2 (HBO Max),
  • Új standup különkiadás: Carlso Ballarta: False Prophet (Netflix)
  • Magyar premier – TV4: 12.04 A rejtélyek királynői (Queens of Mystery) 1. évad
  • Magyar premier – AXN: 2022 SEAL Team (SEAL Team) 5. évad
  • Magyar premier – Netflix: 12.08 Titánok (Titans) 3. évad
  • Magyar premier – Boomerang: 11.22 Tapsi Hapsi és barátai (Looney Tunes Cartoons) 1. évad (folytatás)
  • A FOX midseason premierdátumai: 01.03 9-1-1: Lone Star S3, The Cleaning Lady S1 (hétfő 21:00), 01.09 Call Me Kat S2, Pivoting S1 (csütörtök 21:00), 01.30 Monarch S1 (kedd 21:00) + 01.02 Next Level Chef S1 (vasárnap NFL-es felvezetést kap, majd szerda 21:00-kor folytatódik), 01.05 I Can See Your Voice S2 (szerda 20:00), 01.06 Joe Millionaire: For Richer or Poorer (csütörtök 20:00),
  • A Disney+ élőszereplős sorozatot rendelt be a The Spiderwick Chronicles-könyvek alapján (itthon: A Spiderwick krónikák, az első 2 rész, a Manók könyve hivatalos tartalma itt), amiket Tony DiTerlizzi és Holly Black írt. A készítő Aron Eli Coleite. A fantasy felnövés történet egy családról szól (anyu, ikertesók és húgi), akik beköltöznek a családjuk régi házába, ahol egy sötét rejtélyt kezdenek el felderíteni egy régen élt rokonuk kapcsán, aki annak idején felfedezett egy titkot, ami lehet, hogy egy párhuzamos, tündérek által lakott világgal kapcsolatos.
  • Érdekesség, hogy a Paramount+ minden Paramount Network-ös műsort elérhetővé tesz Amerikában streamingen – kivéve a csatorna és az amerikai tévézés legnézettebbjét, a Yellowstone-ot, ami többek között a Peacock-on van.
  • A Netflix tartott egy Netflix Festival Japan streaming eseményt, ami főleg az anime műfajára koncentrált és itt lehet végig nézni.
  • A Hawkeye-ba Marc Shaiman és Scott Wittman lett szerződtetve, hogy megírja a Steve Rogers musicalt, ami feltűnik a sorozatban.
  • Konkretizáltálták a Halo sorozat szereplőit, hogy ki milyen játékból ismert karaktert fog alakítani. Azt ugye tudtuk, hogy Pablo Schreiber lesz Master Chief Spartan John-117, mellette Natascha McElhone lesz Dr. Catherine Halsey, Bokeem Woodbine lesz Soren-066, Shabana Azmi pedig Admiral Margaret Parangosky. A többieket elvileg a sorozatra találták ki: Bentley Kalu – Spartan Vannak-134, Natasha Culzac – Spartan Riz-028, Kate Kennedy – Spartan Kai-125, Yerin Ha – Kwan Ha.
  • Val Chmerkovskiy elmondta, hogy a mostani volt minden bizonnyal az utolsó szezonja a Dancing with The Stars-ban.
  • Az ABC egy szitkom pilotszkriptjét rendelte be, amit Alanis Morisette ihletett.
  • Szakított a The Bachelorette-es Katie Thurston és Blake Moynes.
  • A Law & Order: Organized Crime 2. évadjának középső részében (9-16. rész, kb.) kiemelt szerepet fog kapni Angela Wheatley karaktere, ugyanis az a szegmens megint csak a Dylan McDermott által alakított Richard Wheatley-re fog fókuszálni.
  • A Disney+ több piacra megvette az olasz Anna streaming jogait.
  • Amerikában a Power Rangers a Nickelodeon-ról a Netflix-re kerül, vagyis a 29. évad, azaz a Power Rangers: Dino Fury 2. szezonja már oda érkezik tavasszal.
  • Az utónézéseket is belevéve az idei országos újoncok össznézettségi sorrendje: 1. NCIS: Hawaii 8,3M, 2. FBI: International 8,2M, 3. La Brea 8M, 4. Ghosts 7,9M, 5. CSI: Vegas 7,1M
  • Andrés Baiz rendezi a Griselda and Emerald című Netflix-sorozatot.
  • A USA elkaszálta a The Sinner-t.
  • A CBC berendelte a Moonshine 2. évadját.
  • A The Morning Show – 2×09-ről beszél a showrunner, Kerry Ehrin és Julianna Margulies (Laura).
  • Jesse James Keitel (Jerrie) beszél a Big Sky legutóbbi részéről.
  • Vendégszerep: Timothy Olyphant – Daisy Jones & The Six (visszatérő), Peter Mendoza, Fabrizio Guido, Onohoua Rodriguez, Jee Young Han, Hope Davis, Jon Chaffin – Perry Mason (visszatérő), Reshma Shetty, Damon Dayoub, D.W. Moffett – Monarch (visszatérő),
  • Állandó szerep: Dempsey Bryk – Willow (Disney+), Allan Hawco – Moonshine S2,
  • Interjú: Garrett Morris, a Colin in Black and White készítőgárdája, William Jackson Harper (a Love 2. évad főszereplője), Todd Marsters (a Day of The Dead maszkmestere), Matt Groening (a The Simpsons készítője),
  • Az HBO GO októberi toplistája: 1. Jelenetek egy házasságból, 2. Jóbarátok, 3. Az ifjú Sheldon, 4. Agymenők, 5. Rick és Morty, 6. Mancs őrjárat, 7. Utódlás, 8. Gossip Girl – A pletykafészek, 9. Trónok harca, 10. Rick és Morty – Különkiadás
  • A Farm VIP háttérműsorát, a Farm, ahol éltünk-et szintén Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti vezeti majd, míg Novák Zalán az idei széria online riportere lesz.
  • Új sorozat: cím nélküli komédia – BBC, angol, készítő és főszereplő: Dylan Moran, egy pszichiáterről, valamint női pácienséről.
  • Pilotszkript: Colony 2 – Peacock, animációs (gyártó: Bento Box Entertainment), készítő: Seth és Josh Meyers, az emberiség első űrkolóniájáról. Amikor egy csapat nagy tudós elme érkezik egy távoli bolygóra, hogy megalapítsák az első űrgyarmatot. Azonban, amikor megérkeznek, azt veszik észre, hogy ők csak a “másodikok”, mert az útjuk során lezajlott technológiai fejlődés következtében az emberiség még előttük képes volt a bolygóra juttatni egy másik csapatot. És elkezdi őket emészteni a kérdés, miszerint az, aki egész életében az első volt, mit tesz, amikor rájön, hogy csak második.
  • Pilotberendelés: Camp Friends – HBO Max, komédia, készítő: Lauren Herstik, négy örök tábori barátról egy nyári táborfelügyelő kiképzés során, ahova érkezik egy rejtélyes lány egy másik táborból, aki felborítja a többiek terveit, amikre 10 hónapig készültek, és megfogadják, hogy mindent megtesznek azért, hogy barátságuk túlélje a történteket.
  • A Dirty Jobs új szezonja Mike Rowe-val 01.02-án érkezik a discovery+-ra.
  • Sajtóértesülések szerint az Amazon Prime Video-n 2022-ben érkező csütörtöki NFL-közvetítéseiben Al Michaels kommentátor szakkommentátora Troy Aikman lehet.
  • A TLC berendelte az I Love Mama’s Boy 3. évadját, az Extreme Sisters 2. évadját és a sMothered 4. évadját.

Mindenkit megfullasztanak a titkai

2021. 10. 13. 13:13 - Írta: human

6 comments | kategória: antológia,kampány

A The Sinner, azaz A bűnös ismét új történettel jön pár óra múlva az amerikai USA csatornára (itthon a Netflix-re majd 2022-ben), és ez most személyesebb lesz az előzetes alapján?

Délelőtti videó 2.: The Sinner

2021. 09. 07. 10:50 - Írta: human

1 comment | kategória: antológia,video

Új évad, új ügy, új Bűnös – és a bevált nyomozó, aki most a szokásosnál is jobban belekeveredik mindenbe? A tovább mögötti 4. évados előzetes alapján ezt tippelném, na meg persze azt, hogy ismét rengeteg sötét titok kerül majd felszínre.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: The Sinner

2021. 08. 04. 10:50 - Írta: winnie

2 comments | kategória: antológia,video

Új szezon, új eset Bill Pullman számára. Nekem még a harmadik évad sem volt meg, pedig nagyon érdekel még mindig. Mi az általános vélemény, milyen lett? A kezdésről volt ugyanis csak írásunk. A tovább mögötti teaser pedig az októberi premier S4-et harangozza be.
Tovább…

Hírcsütörtök – The Sinner 4. évad! We’re Here 2. évad!

2020. 06. 18. 09:08 - Írta: winnie

12 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: – + Netflix: A rend 2. évad (vendégblogger?), A király: Örök uralkodó 1. évad (vendégblogger?)
  • Premier: Prehistoric Road Trip S1, Karma S1, The Real Housewives of Johannesburg S1, High School Mums NZ S1, This Week On The Farm S1
  • Teljes évados premier: The Order S2 (Netflix – vendégblogger?), Taste of The Nation with Padma Lakshmi S1 (Hulu), Summer Camp Island S2 (HBO Max)
  • Magyar premier – Netflix: 07.09 A védelmező (The Protector) 4. évad
  • Magyar premier – HBO GO: 06.29 Eltűnök a sötétben (I’ll Be Gone in the Dark) 1. évad
  • Új a magyar Netflix-en: The King: Eternal Monarch S1
  • A járvány hatására 5-6 oldallal rövidülhetnek a sorozatepizódok szkriptjei, hogy legyen pénz a költségvetésből a költséges előírások (pl. tesztelés) betartására.
  • A Netflix berendelte a Dating Around, a Love is Blind és a Too Hot To Handle brazil változatát – előbbi napokon belül, utóbbiak 2021-ben debütálnak.
  • A The Rain 3. évadja 08.06-án érkezik a Netflix-re.
  • A Love Life 2. évadjában szerepelhetnek első évados karakterek, és Darby (Anna Kendrick) is többször fel fog tűnni a tervek szerint, de nem róla fog szólni az évad.
  • Amerikában az Amazon átvette a Flack-et, és opciója van a 3. évad berendelésére. (Ugye az S2 már lement Angliában annak ellenére, hogy a Pop csatorna lemondott róla az USA-ban.)
  • Shailene Woodley egy interjúban elmondta, hogy a The Secret Life of The American Teenager-ben kvázi fogva volt tartva a 6 éves szerződése miatt, és nem tudott mit tenni ellene. Rengeteg mindennel nem értett egyet, amiről szólt a sorozat, és amit csinált a karaktere, és ezzel a színészek közül nem csak ő volt így, egyszerűen a 7th Heaven-ös Brenda Hampton nézetei és hite teljesen más irányultságú volt. Élete legnehezebb munkájának tartotta a sorozatot.
  • Csak érdekességképp, hogy ilyenre is van lehetőség: az ausztrál Channel 10 digitális felületén elérhető lett az amerikai Survivor mind a 40 évadja. Nem bánkódnék, ha a Netflix is bevásárolná.
  • A 2019/20-as amerikai országos sorozatévad legnézettebb visszatérő drámája 18-49-ben (Live+7): 1. This Is Us – 2.9, 2-3. Grey’s Anatomy és 9-1-1 – 2.3, 4. Chicago PD – 2.0, 5. Chicago Fire – 1.9 (Össznézőben 1. NCIS – 15,3M)
  • Jesper Ganslandt rendezi a Netflix-nek a Snabba Cash sorozatos rebootját.
  • A DC Universe elkaszálta a DC Daily című napi műsorát.
  • A USA berendelte a The Sinner 4. évadját.
  • Az HBO berendelte a We’re Here 2. évadját.
  • Jemaine Clement, a What We Do In The Shadows egyik készítője beszél a fináléról.
  • Állandó szerep: Ben Whishaw – This Is Going To Hurt (bővebben róla)
  • Interjú: Jason Rothenberg + még egy (a The 100 készítője), Tiera Skovbye és Chris Mason (a fiatal Betty és Dan – Dirty John S2), Jack Osbourne (a Portals To Hell házigazdája), Eric Bauza (Looney Tunes-szinkronhang),
  • Elkezdődött A mi kis falunk 5. évadjának forgatása.
  • Pilotszkript: Rodeo Queens – Amazon, komédia, készítő: Christy Hall, főszereplő: Dakota Johnson (executive producer is), egy csapat rodeókirálynőségre áhítozó nőről, akik egymással is versengenek a vágyott koronáért.
  • Sorozatberendelés: Squeamish About… – BBC (a leadott pilot után), 4 rész, komédia, angol, készítő: Matt Berry és Arthur Mathews (előbbi főszereplő is) – a The Road To Brexit című különkiadás folyománya, amiben Berry egy Michael Squeamish nevű férfiként különféle témákat tárgyal ki narrálva archív felvételek révén.
  • Új sorozat: Lady Dicks – CBS/NBCUniversal International Studios, 10 rész, kanadai, készítő: Tassie Cameron és Sherry White, haverzsarus dráma két igencsak eltérő, negyvenes nyomozónőről, egy bandákkal, és egy drogos ügyekkel foglalkozóról, akik a ma valódi akcióhősei, képzettek, kemények, elszántak és kíméletlenek. Azonban magánéletükben magányosak, a családjaik diszfunkcionális, szerelmi életük elcseszett, és szakmai ambícióik nem mindig illenek bele személyes szükségleteikbe. A barátságukba azért kapaszkodhatnak, már persze akkor, ha nem kergetik őrületbe egymást. Főszereplők: Meredith MacNeill és Adrienne C. Moore.
  • A TLC új spinoffot indít a 90 Day-franchise-ához. A B90 Strikes Back-ben a szereplők fognak közösségi kommentekre reagálni, valamint a Pillow Talk-spinoff megjegyzésire.
  • A Sky History az A+E Networks UK gyártásában berendelte a The Chop: Britain’s Top Woodworker című versenyreality-t, amiben favágók fognak küzdeni egymással kiesős formátumban Lee Mack műsorvezetése mellett.
  • Napi “kirúgás”: A BBC ideiglenesen eltávolította online felületéről a Fawlty Towers, azaz a Waczak szálló egyik részét (‘German’) az abban tett rasszista megjegyzések miatt. A rész visszakerül majd némi disclaimer kíséretében.

A The Sinner folytatásában

2020. 02. 12. 15:20 - Írta: human

1 comment | kategória: antológia,video

A szezon első része eléggé elkapott, az eddig megszokottól eltérően tálalták a sztorit. A tovább mögött pedig évadpromó nézhető.

Tovább…

The Sinner: kezdett a 3. évad

2020. 02. 11. 21:20 - Írta: human

22 comments | kategória: antológia,kritika

Visszatért Bill Pullman, ismét új ügyről van szó, és talán engem eddig ez kapott el a legjobban, bár kicsit hagyományosabbnak tűnik az eset, mint amivel kezdték az elején. Ha könnyen elérhető streamingen lenne, akkor szinte biztos, hogy folytatnám a USA sorozatának a mostani szezonját – Netflix-re csak szezon végén kerül fel itthon.

Ezúttal egy autóbaleset áll a középpontban, és ugye a nyomozó karaktere köti össze az évadokat, aki itt is sejt valamit a háttérben. Hiába mutat minden arra, hogy tényleg balesetről van szó, őt nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy nem teljesen véletlenül halt meg a két utasból az egyik.

Ezen kívül természetesen ment az alapozás végig, igyekeztek valahogy berántani minket, és az a helyzet, hogy engem sikerült is. Legalábbis Matt Bomer tekintetében ott van az a “több”, ami miatt érdekes, hogy ez a tanár mi a fenét csinált az éjszaka közepén egy furcsa, látszólag bérgyilkos alkatú férfival, akit Chris Messina kelt remekül életre.

Amúgy közben azon is gondolkoztam, hogy milyen apróságokon múlik néha az adott eset érdekessége. Például a héten volt a Briarpatch (ugyanezen a csatornán), amit nagyon vártam, de valahogy pont azt nem hintették el rendesen, hiába vették elő a főhős múltját, hogy miért is lenne érdekes benne az ügy, amire az egész évadot felhúzták.

Ezzel szemben itt teljesen jól megalapozták a karaktereket, a nyomozó is kapott saját szálat, amiben tükröződhet a munkához való viszonya, és pont annyit fedtek fel a múlt ködéből, amitől érdekes lett a “miért is tette azt, amit?” kérdés. És ugye a The Sinnernek mindig ez a mozgatórugója, a bűnösség, kíváncsiak vagyunk az indítékra, mert magát a felzaklató tettet láttuk. Itt se semmi amúgy az, amikor végül megmutatják a dolgokat.

Mostanában biztosan ez volt a legerősebb kezdés az olyan sorozatok között, amikbe visszanéztem. Konkrétan ha “új pilotnak” tekintem, akkor simán 8/10-et érdemel.

Nem lehet teljesen eltemetni a bűnöket

2020. 02. 07. 13:13 - Írta: human

1 comment | kategória: antológia,kampány

A The Sinner hajnalban indult 3. évadja ismét új ügy, új főszereplő, szóval be lehet szállni. Előzetes errefelé. A napokban írunk róla, csak most nagyon sok minden jött, de addig előzetesen akár ide a poszterhez is lehet kommentelni.

Délelőtti videó 2.: The Sinner

2020. 02. 06. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: antológia,video

Azt már elismételtük párszor, hogy ismét új az ügy, ezúttal Matt Bomer lesz a nem tipikus főszereplő, és be lehet szállni ebbe a furcsa hangulatú nyomozós sorozatba, akár most is. A tovább mögött új előzetesek is vannak a 3. évadhoz.

Tovább…

Délelőtti videó 1.: The Sinner

2020. 01. 26. 10:00 - Írta: human

2 comments | kategória: antológia,video

Matt Bomer és Chris Messina lesz Bill Pullman mellett a főszereplő a USA–es évados antológia 3. évadjában. Új tehát a történet, ismét be lehet kapcsolódni akár, és persze új a bűn is Meg a bűnös.

A tovább mögött pedig új előzetes is, ha már erre a szóra fixáltam, sőt, egy rövid promó is van mellette. Elsőre nem tűnik bűntettnek ami történt, de a nyomozó gyanakodott.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: The Sinner

2019. 10. 24. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: antológia,video

Jön a harmadik bűnös, ezúttal Matt Bomer főszereplésével. Egy tragikus autóbaleset háttere mögött lesz valami felkavaró ügy. A tovább mögött egy hosszabb előzetes nézhető a 3. évadhoz.

Tovább…

Previous Posts