login |

The Woods: vége az 1. évadnak

2020. 06. 23. 21:20 - Írta: winnie

9 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat

Végül Az erdő nem lett Safe vagy The Stranger, de ettől függetlenül szerettem nézni, tetszett, bár összességében csak olyan 6,5/10-re lőném be, ami nagyon különbözik egy pilotra adott, semmi extra, de simán nézhető, a közepesnél azért mégiscsak jobb 6/10-től – számokkal nehéz körbeírni az ilyesmit, kellenek az árnyalatok, vagy a kontextus.

A Netflix múlt heti premierjének kezdéséről már írtam, most inkább spoilerezni fogok, illetve kiemelni azt, hogy ez a lengyel környezetbe plántált Harlan Coben-történet azért jócskán eltért az előző adaptációktól. Közel sem annyira a történések vezérelték, nem volt annyira pörgős, cserébe viszont felületes sem, hiszen sokkal többet törődött a karaktereivel, vájkált a lelki világukban is.

Bár nem annyira nagy csavarokra épült a krimiszál, az azért kellemesen sok leágazással bírt, közel sem csak arról szólt, hogy “ki a tettes?”, volt vagy négy nagyobb szálunk, és szokás szerint több disznóság volt (és több “disznó”), viszont (talán?) a karaktervezérelt megközelítés miatt nem is nagyon rágták szánkba a megoldásokat és motivációkat, így nem meglepő, hogy a pilotkritika spoilerekkel foglalkozó kommentjeiben szinte mindenki (én is!) dobott fel megválaszolatlannak tűnő kérdéseket, amiken valójában inkább csak gyorsan tovább léptek.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel. Tovább…

Pilot-mustra: The Woods – 1×01

2020. 06. 12. 17:45 - Írta: winnie

14 comments | kategória: Európa is létezik,kritika,minisorozat,pilot-mustra

Mindenkinek vannak titkai.

Filóztam, hogy évados kritikát írjak-e a Netflix mai premierje, Az erdő kapcsán (hiszen tudom, hogy estére megleszek a teljes szezonnal, csak 6 részes), de gondoltam, inkább ráduplázok, most bedobom a közösbe az alapokat és az első benyomásokat, pár nap múlva pedig egy évados írásban összegzek és belemegyek a spoilerekbe is. Mert igen, nem meglepő módon, miután a Safe és a The Stranger is nagyon bejött nekem, ez a Harlan Coben-adaptáció sem okozott csalódást.

Mondom ezt annak ellenére, hogy a The Woods eléggé eltér az előző próbálkozásoktól, főleg stílusát tekintve. Meg abban is, hogy nem angol gyártású, hanem lengyel. Azt hittem, hogy ez nem lesz komoly tényező, főleg, hogy szinkronnal nézem, de jó volt látni, hogy nem adták fel a készítők az identitásukat, és nem csak a nevekkel meg a 90-es évekbeli KKEU-s esztétikával hangsúlyozták ki, hanem lengyel zenékkel is.

THE WOODS – 1×01 – 7/10

Egy pisztolycsőbe-bámulós snittel kezdünk (amit a szezon, de talán a pilot végére mindenki el fog felejteni), majd 25 évvel visszaugrunk az időben, 1994-be, amikor egy srác bámulja, hogy a rendőrség elszállítja valaki holttestét az erdőben, majd megint visszaugrunk az időben és megérkezünk a fő sztorink helyszínére, egy nyári táborba, ahol a gyerekekre felügyelő fiatalokat nézhetjük és ismerhetjük meg.

Az a helyzet, hogy most spoilereznem kéne, mert csak a pilot legvégén derül ki, hogy mi történt a táborban (és akkor sem konkrétan), de a korábbi holttestes snitt azért sejteti, hogy valami komoly. Mindezt pedig furcsa módon a jelenből tudjuk meg, ahol az egyik egykori tábori felügyelőt (immáron ügyészként dolgozik) egy holttest azonosítására kérik fel, és megdöbbenve fedezi fel, hogy bizony a (40-en túli) hulla egykori barátja, akit mindeddig halottnak vélt.

Innentől kezdve pedig a két idősíkot párhuzamos görgetve fejthetjük fel az eseményeket: 1994-ben a tábori szörnyűségek utóhatásait dolgozzák fel az érintettek, gyerekek és szülők egyaránt (mégiscsak ritka nagy trauma éri őket), miközben folyik a bűnbakkeresés és a rendőrség is nyomoz. 2019-ben pedig az ügyész és egykori szerelme talál egymásra (ugyanis utóbbival is történik valami, ami előhozza a múltat), és kezd el vizsgálódni, miközben előbbi egy épp aktuális ügyön is erősen dolgozik.

Maga a fő rejtély ugyan nem sokszereplős, de van annyira komplex, hogy ne lehessen egy “ki a tettes?”-kérdéssel elintézni, szóval ez mindenképp mozgásban tartja a történetet, ami azonban közel sem annyira cselekményvezérelt, mint mondjuk a The Stranger, nincs tele csavarokkal, inkább hangulatközpontú, erősen borongós és jóval mélyebben vájkál a szereplők lelki világában, miközben sokasodnak a kérdőjelek.

Semmi hajletevőset nem látunk tehát, inkább csak szolid felvezetést (bár a különös brutalitás miatt tényleg nehéz elképzelni, hogy ki és miért gyilkolt), viszont a kíváncsiságomat mindenképp felkeltette a start, a két idősávos gimmick-et pedig mindig is kedveltem, mint ahogy azt is, hogy egyszerre látom a főbb szereplők tinédzser és felnőtt énjét, és olykor szívbe markoló tudnak lenni az eltelt idő történései, bár a The Woods erre annyira nem játszik rá.

Szóval, naná, hogy jöhet a folytatás (vagyis már jött is, de csitt!), bár az első rész után sokkal inkább a korábbi adaptációk tetszési foka és a látottak ígérete ösztönzött erre, mintsem az, hogy annyira beindított volna a kezdés. Ami persze teljesen jó volt, de közel sem lehengerlő, vagy izgalmas kérdőjelekkel megbombázó. Azok majd a folytatásban jönnek.

(ui: Mint írtam, szinkronnal nézem a sorozatot, de (szokás szerint) a képen látható feliratok (pl. tábla, újságcikk címe) így nem jelennek meg, szóval kapcsolgatni kell…)

Mivel teljes évados volt a premier, ezért kommentben szokás szerint előfordulhatnak spoilerek, ezeket mindenképp jelezzétek, de nemsokára jön az évados kritikánk is.

Az erdő lakói

2020. 06. 11. 18:50 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Európa is létezik,kampány,minisorozat

Holnap indul a Netflix-en (magyar szinkronnal) a The Woods (bővebben róla az előzetesnél), amit muszáj nagyon várnom. Nem tudom, hogy kik ezek az emberek, de némelyik hátterében talán látni valamit.

Délelőtti videó 4.: Az erdő 1. évad

2020. 06. 10. 11:55 - Írta: winnie

Add comment | kategória: Európa is létezik,minisorozat,video

A Safe és a The Stranger után újabb Harlan Coben-adaptáció került fel a Netflix-re, ezúttal a The Woods. Ráadásul sokak számára jó hír lehet, hogy magyar hanggal. A tovább mögött a sorozat szinkronos trailerje.

Tovább…

Az erdő és Harlan Coben

2020. 06. 09. 13:15 - Írta: human

2 comments | kategória: Európa is létezik,kampány,minisorozat

A lengyel The Woods (Az erdő – szinkronnal fog érkezni) folytatja a Netflixre érkező Harlan Coben-adaptációk sorát, amikben eddig a Safe és a The Stranger szerepelt. Az előzetesnél bővebben írtunk a holnapi premierről.

Délelőtti videó 3.: The Woods

2020. 06. 03. 11:30 - Írta: human

1 comment | kategória: Európa is létezik,minisorozat,video

A Safe és a Stranger után Harlan Coben könyvét Az erdő (a hazai kiadás hivatalos tartalma) címmel ezúttal a lengyelek adaptálták a Netflixre. A platform, amelynek szerződése van az íróval, nemsokára egy spanyol adaptációval és jelentkezik, és egy David Ayer-filmmel.

Két idősávos (1994, 2019) sztoriról van szó egy varsói ügyészről, aki még mindig 25 évvel korábban elvesztett testvérét gyászolja – a lány egy nyári táborozás során besétált az erdőbe és sosem került elő. Azonban a jelenben egy gyilkosság áldozatáról kiderül, hogy ő az, aki a testvérrel együtt eltűnt azon a bizonyos napon, és kiderül, hogy az eltűnéshez is köze van. Lehet, hogy él a lány? Kiderül, de közben az ügyész családja múltjának veszélyes titkai is felszínre kerülhetnek, amik révén minden összeomolhat.

Előzetes a tovább mögött. Szereplők: Grzegorz Damiecki, Wiktoria Filus, Agnieszka Grochowska, Hubert Milkowski

Tovább…