login |

webwasárnap – TitansGrave: The Ashes of Valkana

2015. 08. 16. 18:33 - Írta: CyClotroniC

22 comments | kategória: kritika,video,websorozat

Five gold and a party!

Érdekes, hogy amennyire mindig is távol állt tőlem a Let’s Play-videók műfaja és sosem értettem, hogy mi a jó abban, ha másokat nézek videójátékozni, legalább annyira rákattantam a Geek & Sundry családhoz tartozó TableTop-szériára Wil Wheaton vezetésével, ahol haverjaival (köztük rengeteg ismert tévés arccal, színésszel, szinkronhanggal) kéthetente társasjátékoznak.

titansgrave1

A TableTop azonban nem csak a meghívott vendégek miatt kötelező, vagy mert társasjáték-junkie vagyok, hanem rettenetesen profin is van összerakva, ami viszont pénzbe kerül, így minden szezonban kalapoznak a rajongóknál egy kört a készítők, és mivel úgy esett, hogy a kitűzött $500.000 helyett $1.4 milliót szedtek össze, útjának indították a nyár legjobb sorozatát, a TitansGrave-et, ami jó eséllyel ott lesz az idei 5 legjobb újonc között nálam az év végén is.

Pedig az alapötlet nem nevezhető forradalminak, hiszen pusztán egy szerepjáték-sorozatról van szó, amiben Wil Wheaton mesél egy kalandot négy jóbarátjának, amit az RPG-analfabétáknak leginkább úgy tudnék röviden körülírni, hogy egy kollaboratív történetmesélésről van szó, ahol a négy főszereplőt a négy játékos alakítja, ők alkotják meg őket, ők döntenek a helyükben, minden mást pedig a mesélő tesz hozzá a sztorihoz.

titansgrave2

Talán ennyiből is látszik, hogy mennyire nem egyszerű terep ebben a műfajban nagyot alkotni, hiszen tényleg mindennek klappolnia kell ahhoz, hogy élvezhető kalanddá álljon össze az egész a külső szemlélőknek is.

A TitansGrave azonban, hála a beleölt energiának, kreativitásnak, a remek castingnak és a sok audiovizuális plusznak, olyan 9/10-es élményt nyújt, amin nem csak hogy többet nevettem, mint a legtöbb szitkomon, de Lemley személyében egy olyan imádnivaló karaktert is adott, akit bármilyen középszerű tévésorozatba vakon követnék.

titansgrave3

Lehet azonban bármilyen jó a sztori és a csapat, ha nem találták volna el ilyen tökéletesen a körítés arányait, közel sem működött volna ennyire a TitansGrave, amit igazán az tesz naggyá, hogy úgy vágnak meg egy 3-4 órás játéketapot 45-60 percre, hogy ha nem említik ezt a Comic-Con-os panelbeszélgetésükön, akkor fel sem tűnik.

Ezen felül rengeteg illusztrátor és rajzoló dolgozott azon, hogy vizuális mankót nyújtson a történethez és a világhoz, amit egyébként nekünk, a nézőknek is el kell képzelnünk, emellett az aláfestő zene és a Wil hangjára ráhúzott hangeffektek is olyan atmoszférát teremtenek, hogy kicsit magunk is a történet részesévé válunk. Ebből ad némi ízelítőt a előzetese is, ami bár remek demo-anyag a körítés bemutatásához, a mesélés tempója szerencsére messze nem ilyen kapkodós, mint azt ez sejteti.

titansgrave4

A körítésbe beleölt plusz energiának hála, valami olyan furcsa impulzuskoktélt kapunk, ami félúton van egy tévésorozat és egy rádiójáték/hangoskönyv között, ahol zömben karakterben maradnak a játékosok és a mesélő is, de a kizökkenéseken és külsős megjegyzéseken rengeteget lehet röhögni, mintha kvázi nem csak a történet szereplői, de nézőtársaid is lennénk egyben mind az öten, és tényleg egyszerre játszódik le a történet az orrunk előtt a képernyőn és a saját képzeletünkben, ami egészen egyedi élményt nyújt.

A TitansGrave másik hatalmas erénye, hogy közel sem csak a szerepjátékos szubkultúrának készült, így azok számára is baromi szórakoztató lehet, akik sosem hallottak eddig ilyesmiről vagy csak idegenkedtek tőle. Bármennyire is egyedi dologról beszélünk, a nyelvtudáson túl nem igen látom komoly akadályát annak, hogy tényleg akárki TitansGrave-rajongó legyen, aki kicsit is szereti a nagyívű kalandokat.

titansgrave5

Wheaton karakter- és történetorientált mesélői felfogása ugyanis rendkívül nézőbarát, így hiába rendelkeznek a karakterek számosított tulajdonságértékekkel is és hiába dobálnak kockával a játékosok, ha harcra kerül a sor vagy keresnek valamit éppen, egész szépen visszaszorították a játék technikai oldalát. Ráadásul könnyen követhető is az egész a képernyőre kiírt értékekkel, így pont annyi véletlent ad hozzá a történethez, hogy akár egy-egy kiemelkedően jól vagy gyengén sikerült dobás váratlan fordulatokat idézzen elő.

Az egyetlen pontot nálam mégis itt bukta a sorozat, mert volt, hogy úgy éreztem, a harc lehetett volna rövidebb, de azt is el kell mondani, hogy így is messze jobb az arány, mint azt előzetesen gondoltam volna, a csapat pedig van annyira szórakoztató, hogy még a csatákat is fel tudják dobni egy-egy beszólással vagy humorral. Bár egy olyan közegben, ahol valakinek a karjából elugró pengéjét Dr. Lobotomy-nak hívják vagy egy alkudozás során bedobja a láthatatlan kalapját az üzletbe, valahol erre lehet is számítani.

titansgrave6

Egyébként mind a négy főszereplő kivétel nélkül szerethető és hangulatos, és pusztán azzal, hogy kaptak jellemhibát, mindannyian megtörtek egy kicsit a múltjuk miatt és rendelkeznek rövid- és hosszútávú célokkal, máris köröket vernek sok kalandsorozat-próbálkozás ügyetlenül megírt főhőseire.

Bemutathatnám akár egyenként Aankia (Hank Green), Kiliel (Alison Haislip), Lemley (Laura Bailey) és S’lethkk (Yuri Lowenthal) karakterét is, de amúgyis elmondja róluk a legfontosabbakat az első epizód felvezetése, sőt, aki benevez a 0. részre, az kap egy sokkal bővebb képet a játékmechanizmusról, a világ hátteréről és a karakteralkotásba is bepillanthat egy kicsit.

titansgrave7

A történet kifejezetten hétköznapi jelleggel indul, sőt az első 2-3 epizód során csupán csak a sör körül forog minden, mégis abszolút piros pontos döntésről van szó, mert ez bőven megadja a kellő időt a játékosainak, hogy eggyé váljanak a karaktereikkel, hogy a történeten belül és kívül is összecsiszolódjanak egy kisebb családdá, és hogy később ezt a köteléket használhassák fel arra, hogy a bajtársiasság és egymásra utaltság húrjait is pengetve jócskán megemeljék a tétet.

Az írást és Wil mesélői tehetségét dicséri, hogy képesek voltak az utolsó előtti epizódot a négy karakter négy rémálmára felépíteni, ami nem elég, hogy messze a legsötétebb része a szezonnak, de ott jön ki igazán az is, hogy mennyire kötődnek már a játékosok a karaktereikhez, és hogy mennyire megviselik őket azok a döntések, amiket meg kell hozniuk.

Ha egy sztori képes ezt elérni, már önmagában bátran ajánlanám bárkinek, de a TitansGrave igazán attól lesz teljes, hogy a történeten túl egyszerre nyújtja a sorozatnézés, a könyvolvasás és a játék élményét, ehhez fogható próbálkozással pedig nem igen találkoztam még eddig, pláne nem ilyen igényesen megvalósítva.

A tovább mögött megnézhető a sorozat eddigi összes epizódja.

Tovább…