login |

Pilot: Wild Bill

2019. 06. 19. 21:30 - Írta: human

3 comments | kategória: Anglia lecsap,kritika,pilot-mustra

Megtört a remek pilotok sora. Na jó, az angol ITV sorozata sem rossz, csak nem lett annyira kiemelkedő így elsőre. Pedig Rob Lowe mindent megtett!

A történet egy amerikai rendőrkapitányról szól, aki mint kiderül, elkövetett valamit, így rendbe kell hozza a karrierjét. Egy kisebb angol városnak pedig pont egy ilyen tapasztalt vezető kell, ezért adnak neki egy esélyt. Ez a lényeg, bár kicsit bonyolultabban.

A konfliktus egy része mindenképp abban van, hogy a helyiek miképp fogadnak egy “bunkó” amerikait, aki rögtön feléjük is kerül ugye, hiszen a helyi rendőrség vezetője lesz. A másik szálon pedig a főhősnek a lányával sem annyira sem erős a kapcsolata, amin szintén dolgozni akar az új közegben. Itt is derülnek ki plusz dolgok.

Viszont az előzetesben emlékeim szerint nagyon a humoros részre gyúrtak, pedig elindítva a pilotot rögtön a játékidőt meglátva kiderül, hogy nem arról van szó. Akad itt humor, szó se róla, de valójában egy drámai nyomozás folyik már az első részben is, és elég sötét szálak kerülnek felszínre.

Mindezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy egy szépen fényképezett, néhol vicces, de inkább kemény, komoly krimisorozatot kapunk, ahol a főbb konfliktusok mellett még heti ügyek is akadhatnak. Eszerint kell nekiülni, mert egyébként zsáneren belül teljesen rendben van.

Igazából nem is tudom, miért nem ragadott meg a Wild Bill kezdése, de ez nekem csak 6/10. Korrekt volt az aktuális bűneset, mondhatni érdekes, de szerintem ilyen témában már nagyon nehéz engem berántani. Aki viszont vevő a műfajra, az tegyen próbát.

Délelőtti videó 3.: Wild Bill

2019. 06. 13. 11:30 - Írta: human

6 comments | kategória: Anglia lecsap,video

Megint egy amerikai színésszel dobnak fel egy angol sorozatot – ezúttal Rob Lowe-val.

Az ITV tegnapi premier szériája egy sikeres, képzett, profi módszerekkel dolgozó amerikai rendőrről szól, aki egy angol vidéki rendőrőrs parancsnoka lesz, hogy tinilányával közösen hátrahagyja fájdalmas múltját. Azonban a cinikus helyieket nem könnyű lenyűgöznie.

Amikor egy dallal (Suuns – 2020) eladnak egy sorozatot? A tovább mögötti előzetesben ezt tették. A főbb szerepekben: Rob Lowe,  Rachael Stirling, Angela Griffin, Tony Pitts, Bronwyn James, Anjli Mohindra, Vicki Pepperdine

Tovább…