login |

Wonderfalls – írta Finey McFine

2018. 11. 25. 15:50 - Írta: vendegblogger

8 comments | kategória: kritika

(Az úgy volt, hogy ezt a kritikát 2008. szeptemberében kaptuk meg, és most botlottam bele a gépemen a “később kirakni” könyvtárban. Még lesz három másik, 10+ éves írásunk is nemsokára – winnie)

Történt egyszer, hogy az egyik legelismertebb, kultstátusznak örvendő sorozatkreátor, Bryan Fuller készített egy Wonderfalls című sorozatot. Már sokszor említésre került a blogon (kritika is volt róla), mivel ugyanez a fickó ötlötte ki a Dead Like Me és a Pushing Daisies (meg a Hannibal – winnie) című alapműveket is, és gondoltam terjeszteném az igét, és újabb rajongókat toborozzak – akinek nincs más megoldása, az a YouTube-on megtalálja a sorozatot.

A Wonderfalls egy egészen egzakt csoportba sorolható: a FOX által idő előtt lelőtt, szokatlan, intelligens, viszont épp ezért a nézőket kevésbé csábító, de később komoly rajongótábort szerző fanfavorit sorozatok közé. Igen, ez egy kategória, és nem is kevés tagból áll (csak hasamra ütve Firefly és Kitchen Confidential). 4 rész után vették le a műsorról, de a később kiadott DVD-nek hála a teljes, 13 részes évad hozzáférhető.

Jaye Tyler (Caroline Dhavernas) három egyszerű szabály szerint éli az életét: ügyel arra, hogy semmi ne érdekelje, hogy mindenkit elriasszon és hogy senki ne várjon el tőle semmit. Bár 24 éves és bölcsészdiplomája van, mégis egy ajándékboltban dolgozik, ahol a felettese egy gimis srác. A családját lehetőség szerint minél távolabb tartja, estéit pedig egyetlen barátnőjével, Mahandrával tölti egy bárban, ahol a lány felszolgál.

Persze nem tengetheti sokáig így az ingermentes, nihilista életét, mert hirtelen elkezdenek beszélni hozzá különböző bolti állatfigurák. Rövid, rejtélyes parancsokkal traktálják, amiket teljesítenie kell, és ezzel mindig segít valakin. Így a mizantróp lány a sor fintora folytán kénytelen-kelletlen mintegy védőszentjévé válik az éppen aktuális nehéz sorsú embernek.

Ahogy a sztoriból látható is, az évad első fele meglehetősen epizodikus, a főhősnő minden részben valaki másnak a problémáját kell megoldja. Az „ügyek” meghökkentőek, abszurdak, érdekesek, fordulatosak, és csurig vannak töltve azzal a fulleres különcséggel, ami a többi sorozatának is alapvető jellemzője.

Ezzel párhuzamosan egyre jobban megismerjük a Jaye-t körülvevő karaktereket: a barátnőjét, Mahandrát; a helyes bárpultos csávót, aki a love interest a soriban; és a családtagokat, melyek szintén egytől egyig remekül megformált és előadott karakterek: az orvos apa, az író anya, a neurotikus ügyvéd nővér és a többdiplomás bölcsész báty, akit nem mellesleg a Pushing Daisies főszereplője, Lee Pace alakít.

Miután megismertük és megszerettük a szereplőket (mivel nem lehet őket nem megszeretni), az évad közepétől elkezdik kicsit kavarni a sztorit, és kapunk átívelő történetszálakat, de nem kell aggódni, nincs cliffhanger a végén, szépen elvarrják a dolgokat, és egyben nézhető 13 részt kapunk.

A szereplőgárdára rátérve azt kell mondjam, hogy Bryan Fullernek rohadtul megy a casting. Ahogy a Dead Like Me-ben és a Pushing Daisies-ben, itt is gyakorlatilag minden színész remekül hozza a karakterét, pedig egy ilyen szokatlan stílusú, néhol abszurd, komikus sorozatban jóval nehezebb jól játszani, mint egy efbíájos-nyomozósban. Egyedül talán a bárpultos Eric volt egy kicsit kevés nekem, de ő cserébe húdehelyespasi (gondolom én), szóval a csajoknak bejövős lehet eyecandy faktorként (igen, leveszi a pólóját is, csekk a nyolcas rész elejét!).

A főszereplő Dhavernas pedig egészen elképesztő. Olyan könnyeden játszik, hogy öröm nézni, pedig széles palettát kell bemutatnia, rengeteg olyan dolgot, amit ritkán igényelnek sorozatszínésztől. Ugyanannyira szerethető antihőst formál meg, mint anno a Dead Like Me-s Ellen Muth, de ugyanakkor sokban el is tér a karaktere.

A Wonderfalls stílusát tekintve dramedy, azon belül is inkább „medy”, hiszen a drámai dolgokhoz is abszurdan, komikusan áll hozzá. A Dead Like Me-ben a halottakon mulattunk morbid módon, itt csak az emberek szerencsétlenségein és rossz sorsán. Azért a vége felé van kis szívszakadás is, de az öniróniáját ritkán veszti el.

A hangulathoz sokat hozzátesz, hogy a cselekmény a Niagara-vízesésnél játszódik. Ott élnek a szereplők, és főhősünk épp egy turistáknak való ajándékboltban dolgozik, és adja el a felesleges, értéktelen holmikat. Többször előkerül és szerepet játszik a hely története és mítoszai.

Végül meg kell még említsem a főcímet, ami nekem nagyon bejött. Olyan jó kis zenét rittyentettek a sorozathoz szintén Wonder Falls címmel, hogy minden alkalommal végignéztem, a vége felé meg végigénekelgettem, amíg mentek a kreditek.

Összességében azt kell mondjam, hogy csiszolatlan gyémánt a Wonderfalls. Nem tökéletes, vannak árnyoldalai (pl. az 1×12 elég uncsi), de az egészet nézve egy nagyon szórakoztató, hangosan felröhögős, jól megírt, fordulatos sorozat. És nem is csak ennyi, hanem jóval több.

Vannak olyan sorozatok, amiket az ember elismer, hogy minőségi, jól meg van írva, vagy jók a szereplők, meg minden, és vannak azok a szériák, amiket megkedvel, megszeret, szívesen gondol vissza rájuk, mosolyra húzódik a szája, amikor eszébe jut belőlük egy jelenet. És a Wonderfalls ilyen.

Nézzétek meg, és szeressetek kicsit bele!

Szia, Wonderfalls

2010. 08. 21. 23:12 - Írta: winnie

17 comments | kategória: fun

Addig fogjuk nyomni a Wonderfalls-posztokat, míg valaki be nem próbálja Bryan Fuller előző sorozatát, NEM. De nemsokára lesz még egy vendégkritikánk, ha valakit nem győztünk volna meg.

wonderfalls2-kis

Wonderfalls 1. évad a YouTube-on

2010. 08. 07. 15:44 - Írta: winnie

1 comment | kategória: video

Ha Alice Wonderfalls-kritikája alapján fellelkesülne valaki és berendelné a DVD-t, de nem akarná kivárni a postást, akkor a YouTube-on is megtalálhatja az összes részt. A tovább mögött egy teljes videóként megtekinthető az unaired pilot, azaz az 1×00, majd pedig öt részre szabdalva az 1×01. (Nem tudom, van-e különbség az 1×00 és 1×01 között.) A többi 12 epizód ezen felhasználó videói között található meg.

Tovább...

Wonderfalls – írta Alice

2010. 08. 07. 13:22 - Írta: vendegblogger

29 comments | kategória: kritika,retró

Aki bármikor kifogyna a néznivalóból, uborkaszezonban vagy főszezonban, bátran írja fel a listájára a Wonderfalls-t, ezt a nem mindennapi darabot. Nem hosszú, mindössze 13 rész, normális lezárással, és ami a lényeg, hogy igazi, nagybetűs szórakozást kínál.

wonderfalls-1-500

Tíz emberből nyolc úgy jut el a Wonderfalls sorozathoz, hogy a Pushing Daisies után előássa a méltán zseniálisnak mondott Bryan Fuller összes művét (futottak még: Dead Like Me – kritika itt). Nálam éppen fordítva történt. Bevallom, Bryan Fuller ide vagy oda, én bizony a Youtube egyik zenés montázsában figyeltem fel rá. Legalább elmondhatom, hogy semmiféle hájp sem befolyásolt abban, hogy így megszerettem.

A nézettségi adatokról ezúttal jobb lenne mélyen hallgatnom, még jó, hogy sorozatrajongóként az ember hamar megtanulja, hogy a korai (vagy nem korai) kasza nem feltétlenül jelent pocsék minőséget. Sőt. A lényeg, hogy a Wonderfalls csupán négy, 2004-ben a Foxon leadott része elég volt ahhoz, hogy a rajongók kiharcolják az összes rész DVD-n való kiadását.

A történet szerint huszonéves főhősnőnk, Jaye Tyler (Caroline Dhavernas) eladó a Niagara vízesés egyik szuvenírboltjában. Igazi vagány csaj, független, öntörvényű, cinikus, nyelve, akár a kés. Utálja a munkáját, épp ezért élményszámba megy, amikor a vevőkkel társalog. Egy teljesen átlagos munkanapon egyszer csak hangokat kezd hallani, innentől búcsút mondhat a régi életének, ugyanis ezeket nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Így válik akaratlanul is az emberek segítőjévé mindenféle ügyes-bajos ügyben, amolyan „isteni kézként”. Sajnos a hangok kellően rejtélyesek, így ez igen sok szenvedéssel jár, közben alaposan megtanítják kesztyűbe dudálni.

wonderfalls-lion-500

Jaye törzshelye egy bár, ahol kebelbarátnője, a jó fej Mahandra (Tracie Thoms) pincérnőként dolgozik, Jaye szíve csücske, az összetört szívű Eric (Tyron Leitso) pedig bárpultosként. A Tyler család sem mindennapi, ahol persze Jaye a fekete bárány a hangok nélkül is. Mindenki nagy ász. Hamar megismerjük őket, a híres, körülrajongott anyát (Diana Scarwid), az orvos apát (William Sadler), az ügyvéd nővért, Sharont (Katie Finneran) és a nem kevésbé sikeres fivért (Lee Pace).

Általában nem szeretem, amikor egy sorozat ennyire a főszereplőre épít, az elején hiányoltam is, hova dugták a többi szereplőt, a családot? Később azonban remekül eltalálják az egyensúlyt és jobban merték mozgatni a többieket is. A Piemaker rajongók eleinte biztosan hiányolják majd Lee Pace-t, de nem kell aggódniuk, ami pedig Caroline Dhavernast illeti, nem lehet szavakkal leírni, mennyire jó. Hogy is mondjam, amikor a képernyőn van, sokszor olyan, mintha ő színesben lenne, a többi szereplő pedig fekete-fehérben, egyszerűen sugárzó. (Idén végre ismét láthatjuk, az Off The Map-ben.)

Ez persze nem jelenti azt, hogy a többiek ne lennének ügyesek, remek az összhang és a szülőkön kívül mindenkit abszolút megkedvelhető volt, örültem is, hogy ennyi az új arc, néha kell az. A szemfülesek sok ismerőst is felfedeznek majd, nagy öröm volt viszontlátni színészeket az Everwoodból, Roswellből, Eurékából egy-egy rész vagy jelenet erejéig. A tovább mögött folytatom. Spoilermentesen.

Tovább…