login |

Yellowjackets: vége az 1. évadnak

2022. 03. 06. 21:20 - Írta: human

12 comments | kategória: kritika

Az utóbbi idők legjobb popcorn sorozata a Showtime szállításában, a lezuhanó gépes, emberevős mókával. Mármint olyan képtelenség ezeket leírni, de tényleg az a kezdő jelenet, hogy pár lány a havas erdőben megöl egy másikat, aztán megsüti. De miért?

A történet röviden ugye annyi, hogy egy gimi lányos női focicsapat repülője lezuhan valahol a vadonban. Innen követhetjük, hogy a fiatalok miképp birkóznak meg a helyzettel, vagy épp foglalják el magukat a fák között. Nyilván az élelem is kérdés lesz, de látszólag meg tudják ezt a helyzetet is, és mégis, végig ott van a fejükben a nyitány, amit az előbb már említettem.

Közben pedig látunk pár túlélőt, immáron felnőttként, akinek a titka úgy tűnik a kiderülés határán lehet, mivel valaki megzsarolja őket. Kicsit nyögvenyelősen, de végül összefognak az ügyben, hogy erőteljes meglepetésekbe fussanak. Nyilván a vadonban történtek miatt nem teljesen átlagemberesen állnak neki a felnőtt problémáik megoldásának sem. Aki nem akar többet tudni, annak a pilotírást javasolhatom még, vagy természetesen a nekiülést a nézésnek.

Nyilván itt jobban nem merülnék el a spoilerekben, viszont azt mindenképp le kell szögeznem, hogy a rejtély nem pont az, amire számítunk, és ennek megfelelően nem is halad sokat előre az amire a pilot óta kíváncsi az ember. Érdekes, hogy főleg női íróktól sok Lost-hasonlítást láttam a weben, és bár vannak WTF pillanatok, de azért sokkal kevesebb, mint a Lost-ban.

Valamiért le akartam futni ezeket a köröket, de valójában ami miatt végig kitartottam simán, azok a karakterek, a WTF-ok csak habok voltak rajtuk. Mondjuk ilyen szempontból még áll is kicsit a Lost-hasonlítás. Két idővonal van ugye, és azt kell mondanom, hogy még a fiatalokat is baromi jól castingolták, az időseket meg aztán főleg. Melanie Lynskey-t nem szoktam bírni, de itt olyan hálás szerepet kapott, hogy nyilván lubickol benne. Ahogy Christina Ricci is!

Értelemszerűen a Yellowjackets nem fog dráma díjakat besöpörni, ellenben a szórakoztató karakterei és fordulatai miatt végig a tévéhez tudja kötni az embert. Konkrétan érdekes mi lesz a főszereplőkkel, mint mondom, még a tini szálon is. Természetesen az egészet belengi, hogy miképp jutnak a kannibalizmushoz ezek a lányok, ügyes sorozatkezdés volt az, forognak az ember fejében a fogaskerekek, de ez magában kevés lenne. Az számít igazán, ahogy pont ők elvannak a helyzetben.

Logikával leülve minden elé viszont elkezd szétesni az egész, ahogy egy Prison Break, vagy bármi más nagyobb popcornnal történik általában, de pont ez szerintem a kategórián belül a határvonal, ami azért mindenkinek máshol van, hogy a szórakoztató faktor mennyire képes feledtetni a hülyeségnek tűnő dolgokat. És itt bizony sikerül. Amikor épp leülne a sorozat és elmerenghetnénk furcsaságokon, akkor mindig befut valami erős fordulat, amit esetleg nem vártunk. Nem erőltetettek, mindig van előzményük, és mégis meglepett, még tapasztalt nézőként is, hogy tulajdonképpen meg merik lépni őket.

Az egyetlen erősebb csalódás, hogy a finálé hatalmas koppanás. Tényleg, aki csak a rejtélyek miatt nézi, de nem bírja a karaktereket, az szerintem ne erőltesse. Voltak válaszok a cselekményes plothoz köthető vonalon, sosem csak a kérdéseket teszik fel, például kiderül a zsaroló, ellenben a finálé a legnagyobb országos tévés időket idézte tényleg, teljesen más szintre emelte a problémákat.

Voltak a fináléra mutató jelek, fel van vezetve, ahogy szinte minden fordulat, de manapság nem sok ilyet látunk, elkényelmesedtünk a sok erősebben lezárt főszálas évad idejében. Vagyis nyilván magamra kell mondanom az előbbit, de szerintem nem vagyok egyedül vele. Igen, a Yellowjackets teljesen a 2010-es sorozatkészítési és fogyasztási időket idézi.

Mondom, nem múlja felül a komolyabb drámákat, végig pozitív voltam szinte és lehet valaki félreérti, hogy egy Wire vagy Leftovers fölé akarnám tenni, ellenben a szerintem kevés tényleges popcorn sorozat között simán az élbolyba illik.

Délelőtti videó 2.: Yellowjackets

2022. 02. 13. 11:20 - Írta: human

1 comment | kategória: video

Az ősz egyik leghype-osabb újoncában a kannibál lányok és a tetteik következményei kerülnek terítékre 20 évvel később. Ez röviden a Showtime sorozata, hosszabban pedig itt fejtettem ki – reméljük, lesz majd évados írásunk is.

A tovább mögött “már játsszuk” rövid előzetes, hátha valaki emiatt kap rá, így a 2. évados berendelés tudatában.

Tovább…

Hírhétfő – Yellowjackets 2. évad!

2021. 12. 20. 09:05 - Írta: winnie

3 comments | kategória: hírek

  • Mai magyar premier: Karmok 4. évad, Itt van Póni 2. évad
  • Premier: Claws S4, The Girl Before S1, Royals at War S1, Mafia States of America S1 + Finálé: Gomorrah S5 (vendégblogger?), Truck U S17, The Big Holiday Food Fight S1, Buddy vs. Duff S4, Harry Potter: Hogwarts Tournament of House S1, Real Life Nightmare S3, The Toys That Built in America S1, What on Earth? S10, Holiday Wars S3 + volt Yellowstone: Aftershow
  • Magyar premier – RTL Klub: 01.02 Cápák között 4. évad
  • Magyar tévés premier HBO: 01.11 Gomorra (Gomorrah) 5. évad
  • Magyar premier – Netflix: 01.25 Neymar: A tökéletes káosz (Neymar: The Perfect Chaos) 1. évad
  • Új magyar szinkronok/feliratok a Disney+-on  – ergó jó eséllyel fenn lesznek magyarul a hazai kínálatban is : The Simpsons, New Girl, What We Do In The Shadows – így már majdnem 50 címünk van, lehet, hogy összesítem ezeket a korábbi hírposztokból egy külön bejegyzésben.
  • Lekerül a hazai Amazon Prime Video-ról (az elmúlt hónapokban nem nagyon vettem észre, hogy lekerült-e valami, de most végigmentem jó pár indexképen, mert klikk nélkül is jelzi a lejárati dátumot, és kiderült pár cím és időpont – nem tudom, hogy teljes-e a lista): 12.22 Mr. Robot, 12.29 Defiance, Heroes, House, 01.01 McMafia
  • Rebootot kapnak a COVID-hírek, hiszen az új variánsnak köszönhetően sokkal több lett a fertőzött a szórakoztató iparban, és ez még csak a kezdet, így arra lehet számítani, hogy jó pár produkció érintett lesz, ami különféle következményekkel járhat. Tippre a leállások (csúszások, rövidebb évadok) lesznek a gyakoribban, illetve néhol “buborékok”, hacsak nem vállalják be a kevésbé szigorú hozzáállást.
  • COVID: Pozitív tesztek miatt egy nappal korábban befejezték a The Crown forgatását az idei évre
  • COVID: Egy vagy több főszereplő pozitív tesztje miatt felfüggesztették a Ghosts forgatását – 4 nappal az évadzáró befejezése előtt.
  • COVID: A szombati Saturday Night Live több stábtag pozitív tesztje után élő közönség nélkül, zenei vendég és limitált stábbal került adásba. Igaz, Paul Rudd mellett például Tom Hanks és Tina Fey is vendégszerepelt, de az SNL-esek közül alig tűnt fel valaki, és a kamerába beszélés, valamint pár előre forgatott jeleneten kívül csak régi szkeccseket ismételtek.
  • COVID: Pozitív tesztekre került sor a The Real Housewives of Beverly Hills szereplői között is, így pár “luxusfeleség” (Garcelle Beauvais, Erika Girardi, Lisa Rinna) részvétele nélkül folytatódik a forgatása a téli leállás előtti utolsó pár napban.
  • COVID: Nem sorozat, de érint sorozatot, hogy az NFL-ben pár csapatnál kialakult járványgóc miatt hétvégi meccseket halasztottak hétfőre és keddre, ami persze magas nézettségű főműsoridős közvetítéseket jelent, és így azt is, hogy a Fantasy Island különkiadása pár nappal később, 12.21 helyett 12.23-án kerül adásba.
  • Eltűnik az FX on Hulu elnevezés, ami ismét FX-es, ez állítólag az FX nemzetközi terjeszkedésével függ össze, miután az FX-sorozatok Latin-Amerikában a Star+-ra, míg a világ többi részén a Disney+-ra kerülnek fel.
  • A The Expanse 6. évadjába belevették a Strange Dogs-novellákat.
  • A Snowpiercer 3. évadjában Archie Panjabi újonnan érkező karaktere hite szerint az utolsó ember volt a Földön, azaz a cudar körülmények között élt a vonaton kívül.
  • A Jessica Chastain-féle George & Tammy a Spectrum Originals sorozata lesz, de a Paramount+ megkapta a második sugárzási ablakot.
  • A Netflix-es The Standups 3. évadjának fellépői: Brian Simpson Naomi Ekperigin, Mark Normand, Janelle James, Dusty Slay, Melissa Villasenor.
  • A Power Book II: Ghost 2. évados premierje nézettségi rekordot ért el a Starz globális platformjain összesítve.
  • Mike Flanagan új sorozatát, a The Fall of the House of Usher-t Flanagan és Michael Fimognari fogja rendezni, 4-4 részt mindkettő.
  • Derek Kolstad az Alcon Television Group gyártásában egy élőszereplős Battle Chasers-sorozaton dolgozik az azonos című képregény alapján. A misztikus punk világban játszódó történet hősök egy szedettvetett csoportjáról szól, egy kegyvesztett, összetört szívű kardmesterről, egy cinikus tolvajról, egy mufurc varázslóról, egy kedves szívű harci gépről és egy fiatal lányról, akire eltűnt apja egy varázskesztyűt hagyott, amikkel egyelőre nem igazán bír. Nekik kell valahogy összeállniuk és félretenniük minden ellentétüket, hogy a földjükre behatoló sötét erő fölött győzedelmeskedjenek.
  • A Better Things 5. évadja 02.28-án jön az FX-re.
  • A Showtime berendelte a Yellowjackets 2. évadját.
  • Berendelésre került a spanyol Veneno 2. évadja.
  • Simon Kinberg, az Invasion készítője beszél a fináléról.
  • Gwen Sigan, a Chicago PD showrunnerje beszél a legutóbbi részről – valamint Jesse Lee Soffer (Jay) és Tracy Spiridakos (Hailey) is.
  • Vendégszerep: Sean Patrick Thomas, Pauletta Washington – Resonable Doubt (visszatérő), Liza Weil – The Cleaning Lady (visszatérő)
  • Állandó szerep: Sunita Mani – Servant S3, Shiloh Verrico, Luke Busey, Alfred Lewis – Bunk’d S6
  • Interjú: Madeleine Madden (Egwene – The Wheel of Time), Meagan Good (Camille – Harlem), Jessica Henwick (Elle – Blade Runner: Black Lotus), Jessica Williams (Mia – Love Life),
  • Érdekes felmérni egyes sorozatok népszerűségét az Amazon Prime Video-n itthon. Nos, azok után, hogy kiderült, hogy The Wheel of Time > The Expanse, az elmúlt pár napok alapján The Wheel of Time > The Grand Tour: Carnage A Trois > The Expanse.
  • Új sorozat: The Yorkshire Ripper – ITV, 6 rész, angol, készítő: George Kay, rendező: Paul Whittington – Michael Bilton könyve, a Wicked Beyond Belief: The Hunt for the Yorkshire Ripper alapján, egy sorozatgyilkos, bizonyos Peter Sutcliffe utáni vadászatról 1975 és 1981 között, aki 23 nőt ölt meg ez idő alatt. A sorozat nem csak a rendőrségi nyomozásra fog koncentrálni, hanem az áldozatokra, azok családjaira, és azokra is, akikre rátámadt a gyilkos, de nem hittek nekik, viszont az életük végérvényesen megváltozott.
  • Pilotszkript: Loose – csatorna nélkül (gyártó: Fired Up Films), komédia, készítő: Matt Horne és Christopher Adlington, egy Wall Street-i kereskedőről, aki egy vagyont veszít egy üzleten, és egy szerencsejáték függő kerületi ügyészről.
  • A 3000 Pictures megvásárolta Elin Hildebrand könyvének, a Summer of ’69-nak (itthon: ’69 nyaraitt a hivatalos, magyar nyelvű tartalma) a tévésorozatos adaptációs jogait. 1969. nyarán Nantucketben játszódó történet, amely egy család több generációját követi, akik élete kereszteződik a kor történelmi eseményeivel, mint a vietnami háború és az űrverseny.
  • Új Survivor-szerű celebes realityversenyt rendelt be a CBS, de a Beyond The Edge-ről csak ennyit lehet tudni. A helyszín Panama, lesznek sorversenyek, a produkciós cég a Renegade 83, Jeff Probst is részt vett a háttérben, és pár résztvevő neve is megjelent a sajtóban: Colton Underwood, Ray Lewis, Jodie Sweetin, Paulina Porizkova.
  • A The World According To Jeff Goldblum 2. évadjának második fele 01.19-én kerül fel a Disney+-ra.
  • Berendelést kapott a Big Zuu’s Big Eats 3. évadja.

Pilot: Yellowjackets

2021. 12. 01. 21:30 - Írta: human

26 comments | kategória: kritika,pilot-mustra

Miért is halogattam ennek az elkezdését? Az éhes lányok jönnek, körbeülik a tüzet, és innentől eszméletlen, miket be nem vállal Showtime új sorozata. Mivan?

A történet egy középiskolai végzős lány focicsapatról szól, akik egy fontos meccsre tartva lezuhannak a semmi közepén, és mint kiderül vagy 13-an (vagy 18-an?, most nem ugrik be pontosan) ott ragadnak, a vadonban kell boldogulniuk. A pilot konkrétan egy vadászattal kezd…, és nem szerintem nem fogom rejtegetni a fordulatot, egy lány egy másikat üldöz, akit el is kap, és utána a társaival megeszi. Igen, a kannibalizmusba torkollott az a túlélés az épp tomboló tél közepén.

Pont ettől tér el az Alive (itthon: Életben maradtak) című filmtől a Yellowjackets alapfelvetése, miszerint az itteni túlélők bizony nem csak a fagyott hullákat eszik meg, hanem láthatóan vadásznak egymásra. A sorozat főleg ezzel foglalkozik, hogy miképp jutnak el a közös falatozáshoz, hiszen emberként azért nem olyan egyszerű erre fanyalodni, annyi ösztönünk dolgozik ellene.

Viszont nem csak a terepen vagyunk a fiatal lányokkal, hanem az egészet túlélők vonalán a “jelenben” is járunk, ahol egy rejtéllyel megfejelve láthatjuk a borzalmas tetteik pszichéjükre tett hatását. Egyikük sincs igazán jó helyen agyilag. Ezen felül mint kiderült, a túlélők megegyeztek arról, hogy senkinek nem beszélnek a szörnyűségekről, amit tettek, de mintha lenne egy újságíró, aki láthatóan többet tud, úgy tűnik, hallott valamiről.

Igazából pont annyira szétszabdalt a történet, hogy mindig történhessen valami, a két szál felfedései korrekten erősítik egymást. Amikor láthatjuk, hogy valaki milyen, akkor utána fiatalkori énjében mutatják a miértet, vagy épp fordítva, ami történt az milyen embert csinált belőle. Nyilván itt már ködösebb voltam, mert az egészet a rejtélyek és fordulatok viszik előre, nem pedig a tényleg mély lélekrajz, és ezzel természetesen semmi baj nincs, amíg ilyen élvezetesen történik mindez.

Bár kicsit jobban meg kellett volna metszeni, sok rajta a hús (bocs), de mégis jó tempóval pörög a cselekmény. Mindig van valami, ami az épp lanyhadó figyelmet felkelti, legyen az valami durvaság, a repülőgép szerencsétlenség utáni napok nagyon naturalisták, amiket eléggé bemutat a sorozat, vagy épp egy érdekes fordulat.

Az egyedüli ami nézőként kicsit nehéz, hogy bár összefüggnek a szálak, de mégiscsak két csoportnyi főszereplőt nézünk, akik más problémákkal küzdenek. Vagyis akármilyen jó a casting mindkét vonalon, sorozatok között szerintem teljesen A-kategóriás, akkor is lesz olyan, amikor a “váltsanak már vissza a fiatalokra”, vagy “miért nem azt mutatják, hogy mi derült ki az idősebbek vonalán?” merül fel bennünk. Vagy csak bennem?

A megvalósítás is remek. Bár drága sorozat így ránézésre, de azért így is vannak mosolyogtató részei. Hogy is mondjam inkább, semmi extra, de ezt nem negatívan értem, egyszerűen csak profi munka, amit nem egy unalmas forgatókönyv mögé tettek. Valamiért a Little Things ugrott be, ami sosem lesz Seven szinten emlegetve, viszont jó volt nézni.

A pontozás? Az első két rész olyan 7/10, részemről a baromi szórakoztató thrillerek közé tenném. Nem váltja meg a világot, vagy készteti kényelmetlen kérdésekre az empatikus nézőjét, de a popcorn sorozatok között remek.

A Yellowjackets-ről

2021. 11. 15. 16:10 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Bár sokan láthatták már ezt a Showtime-premiert, mivel korábban felkerült a netre, és írunk is majd róla, viszont ha kicsit többet akartok megtudni a hátteréről, akkor a célokról és karakterekről a tovább mögötti kulisszás videóban beszélgetnek a készítők és szereplők.

Tovább…

A sárgakabátosok

2021. 11. 12. 13:13 - Írta: human

Add comment | kategória: kampány

Ja nem, a Yellowjackets-ek valójában ragadozó darazsak, és ez illik is az emberevős sorozatra? Mondjuk nem értem miért nincs rendes poszter, amikor még tévés sztárok is vannak benne a jelenkori idővonalon.

Délelőtti videó 2.: Yellowjackets

2021. 11. 09. 10:50 - Írta: human

3 comments | kategória: video

A múltkoriból kicsit átfogalmazva itt a repülővel lezuhant, és a semmi közepén kannibállá vált lányok történetének tovább mögötti előzetese. A tévés premier hétvégén lesz, de pár napja már feltették mindenféle platformra a pilotot.

Tovább…

Délelőtti videó 2.: Yellowjackets

2021. 11. 01. 10:50 - Írta: human

Add comment | kategória: video

Megbecsült lányok, akik lezuhantak egy repülővel, és nem mindenki tért vissza a civilizációba közülük.

A leírásból tudjuk, hogy kannibalizmusba torkolltak az események a Showtime új drámájában, de a tovább mögötti hosszú előzetesből látszik, hogy nem simán tették azt, amit. Gondolom, nagy összehasonlítás lehetne az Alive, de itt nagyon máshova mentek az alapokkal, hiszen még a jövőt is látjuk, a lányok titkainak pedzegetését.

Tovább…

Délelőtti videó 3.: Yellowjackets

2021. 08. 24. 11:30 - Írta: human

3 comments | kategória: video

A Showtime új sorozata, ami pszichológiai horror és felnövés dráma is lesz egyben, októberben fog érkezni a képernyőre.

Az 1975-ben játszódó történet egy középiskolai lány focicsapatról szól, akik az állam történetében először jutnak be bajnoki tornára, ahol azonban nem léphettek pályára, ugyanis a csapat gépe lezuhan az ontario-i vadon fölött, és a barátságos, összetartó csapattagokból egy kannibalisztikus klán válik. Ezzel párhuzamosan 25 évvel későbbi életüket is figyelemmel követhetjük, ahogy próbálnak helyre rázódni, miközben bebizonyosodik, hogy a múlt nem marad a múlt része, és ami elkezdődött a vadonban, az talán még nem is ért véget.

A tovább mögött az első teaser. Szereplők: Melanie Lynskey, Tawny Cypress, Jasmin Savoy Brown, Juliette Lewis, Christina Ricci, Ella Purnell, Sammi Hanratty, Sophie Thatcher, Sophie Nélisse, Steven Krueger, Amy Okuda, Warren Kole

Tovább…